Kétszáz éve született Görgei Artúr

2018. január 30. 13:25

Megmaradni magyarként, bármilyen viharos idők is vannak: ez volt Görgei Artúr, ez a Magyar Honvédség és minden magyar küldetése – fogalmazott Simicskó István honvédelmi miniszter kedden.

2018. január 30. 13:25

Bátor kiállásával, helytállásával, hazaszeretetével is példát mutatott Görgei (Görgey) Artúr 1848-49-es honvédtábornok, hadügyminiszter – emelte ki a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a 200 éve született honvédtábornok lovas szobránál. A koszorúzáson Simicskó István úgy fogalmazott: megmaradni magyarként, bármilyen viharos idők is vannak; ez volt Görgei Artúr, ez a Magyar Honvédség és minden magyar küldetése.

A honvédelmi miniszter azt mondta: az itt élő nemzetek, az európai népek küldetése és ereje elsősorban abban áll, hogy nem vesznek át mindent, ami a világban áramlik. Számos látható és láthatatlan veszély leselkedik az európai civilizációra és kultúrára. A miniszter szerint az Európai Unió feladata lenne, hogy tegyen ez ellen, „de azt látni, Brüsszel ezt nap mint nap megtagadja”. Mindeközben Magyarország védi az országot, a magyar embereket, ezzel együtt pedig „az európai értékek, kultúra őrzője és vigyázója is egyben

A honvédelmi miniszter kiemelte: ha a magyarság eltűnik a térképről, az óriási veszteséget jelent Európa, a világ számára is. Bármilyen látható vagy láthatatlan veszély fenyeget, más nemzeteknek is példát mutatva „meg kell védenünk magyarságunkat”. Ehhez tenni, cselekedni kell, ahogy azt Görgeiék is tették. Szeretnünk kell hazánkat – fogalmazott a miniszter, megjegyezve: a hazaszeretet tevékeny törődést, cselekvő hazafiságot jelent.

A budai Várban megemlékezéssel, néma főhajtással, koszorúzással tisztelegtek az 1818. január 30-án született Görgei Artúr lovas szobránál. A megemlékezésen Varga Antal (Fidesz-KDNP), a budavári önkormányzat alpolgármestere köszöntőjében azt emelte ki: katonák, vezérek mindig is voltak, most is vannak szerte a világon, de „honvédek” csak nekünk magyaroknak vannak. A honvéd több mint fegyveres katona vagy zsoldos, olyan hős, aki a hazáját akár az élete árán is képes megvédeni – fogalmazott.

A kétszáz éve született Görgei Artúr előtt tisztelegve a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban emlékkonferenciát tartottak az egykori honvédtábornok és hadügyminiszter életéről, munkásságáról, valamint bemutatták a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott Görgei Artúr-emlékérmet.

Az emlékérmék előoldalán ábrázolt jelenetben a forradalom egyik győztes csatája elevenedik meg, ezt Than Mór Görgey lovasrohamot vezényel a második komáromi csatában című festménye ihlette, fölötte félkörben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legjelentősebb győztes ütközeteit - Isaszeg, Buda, Komárom, Vác – tüntették fel. Az egykori honvédtábornok a forradalom idején nevének írásmódjában a nemesi származásra utaló y-t i-re változtatta, és aztán élete végéig így használta.

(MTI)

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. január 31. 10:13
És azért van még egy--talán--pozitív hír is. A Görgey-ek ősi kúriája és sírboltja a ma Szlovákiához tartozó Toporc-on van.(Mellesleg a Görgey név y-al írandó, mert így írta a Család. Egyedül Görgei Artúr fővezér és honvédtábirnok kérte, hogy az Ő nevét PONTOS "i"-vel írják, tehát az itteni írásmód HELYES) Szóval. A toporc-i Görgey kúria "rendbehozatalát"-renoválását MEGKEZDTE a szlovák MŰEMLÉKVÉDELMI HATÓSÁG és elég jól dolgoznak-haladnak. A toporc-i temetőben, külön Görgey sírkert van, vaskerítéssel körbevéve. Ez is RENDBEN VAN, igaz ez nem a szlovák "gondoskodás" révén, hanem a CSALÁD ma élő tagjainak odafigyelése és munkája okán. Részben azok tartják rendben, akik Magyarországról járnak oda "rendbehozni"--főleg HALOTTAK NAPJA tájékán--de sokkal inkább a Pozsonyból időnként oda-autózó, még élő család-tagok buzgósága és figyelmessége révén. Ami ugye nem kis teljesitmény, mert Pozsony azért elég messze esik a Szepességben, a lengyel határ közelében fekvő Toporc-hoz....
írmag
2018. január 31. 09:31
Még mielőtt a vidini levelét megírta volna, a liberalizmus gondolkodás nagymestere ilyeneket írt: "A nemzethez! A szerencsétlen harcok után, amelyekkel Isten a legközelebbi napokban meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény*, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk. Ily körülmények közt e nemzet életének megmentése s jövőjének biztosítása egyedül a hadsereg élén álló vezértől levén várható, s lelkem tiszta meggyőződése szerint a mostani kormány további létezése a nemzetre nézve nemcsak haszontalanná, de károssá is válván: ezennel tudtára adom a nemzetnek, hogy azon tiszta hazafiúi érzéstől indíttatva, mellyel minden lépteimet s egész életemet egyedül hazámnak szentelém, magam s a minisztérium nevében ezennel a kormányról lelépek, s addig, míg a nemzet hatósága szerint intézkednék, a legfőbb polgári s katonai kormányzati hatalmat Görgey Artúr* tábornok úrra ruházom. Megvárom tőle, s azért Isten, a nemzet és história előtt felelőssé teszem, hogy ezen hatalmat legjobb tehetsége szerint szegény hazánk nemzeti státuséletének megmentésére, javára s jövőjének biztosítására fordítandja."
noMores
2018. január 30. 22:55
Széchenyi, Kossuth vagy Görgey???? Ne viccelődjünk már! Hát nekünk van Mészárosunk, Tiborczunk és Habonyunk, Kósánk meg Rogánunk! Mert hát a mai arisztokráciára aztán igazán illenek a tanult, művelt, kulturált, civilizált, jólnevelt jelzők, nade az előbbiekre, akik orrukkal a földet túrták, és feszült rajtuk a frakk, amikor közelkeleti hercegekkel találkoztak!?
Akitlosz
2018. január 30. 22:22
A cikk címéből azt feltételeztem, hogy ez egy Görgei Artúrról szóló cikk lesz, de inkább csak fideszes aktuálpropaganda.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!