Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Videó: így méltatta fénysugárként az iszlámot Vona

2018. január 26. 12:51

„A globalizmus sötétségében ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár” – videón is látható Vona elhíresült kijelentése.

2018. január 26. 12:51
Kereki Gergő

Mi magyarok „egy turáni nép vagyunk, és a testvéreink a turáni nemzetek” – mondja Vona Gábor a Mandiner birtokába jutott videófelvételen, ezúttal magyar nyelven.

A Jobbik elnöke azt is mondja, hogy neki „minden török a testvére”. Majd hozzáteszi, hogy szerinte

ideje példát venni a türk népekről, és az iszlám emberekről. 

A pártelnök megerősíti a minap közölt videón látottakat azzal, hogy többször is kifejti az iszlám iránti rajongását.

A videofelvételen látható és hallható Vona Gábor elhíresült kijelentése is:

„a globalizmus sötétségében ma számomra az iszlám az utolsó fénysugár”.

Ugyan a felvételen rosszul hallható, de Vona utóbb hozzáteszi, hogy „mondom ezt keresztény ember...”, azonban a mondatot már nem fejezi be, hiszen a közönség elkezd tapsolni.

A török közönség jól hallhatóan elégedetten nyugtázta azt is, amikor a pártelnök arról beszélt, hogy a Facebook-oldalán lassan már több török barátja van, mint magyar.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 219 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2018. január 30. 16:26
Jesszusom! Ez az egész nyilatkozat rettenetesen fatengelyes agyilag.
zolizolizoltan
2018. január 28. 09:01
Vona azzal magyarázta a beszédét, hogy a vallásháborúk ellen lépett fel, és a vallások kibékítésének a híve. Ezt a magyarázatot elfogadtam, bár azt is tudom, hogy ez utólagos mosakodás volt. Ez a beszéd ugyanis a Jobbiknak az iszlám államok felé történő dörgölődzésének korszakában hangzott el és remélhetőleg az utolsó volt, ha jól emlékszem, 2013-ban. Sokkal fontosabbnak tartom Vona békítő gesztusát, mert a keresztényi vallásháborúk Európa történetének legsötétebb korszakát jelentették, és aki ezeket fel akarja támasztani, annak szándékát helytelenítem. Rögtön hozzáteszem, helyeslem a kerítést és ellenzem a migránsok tömeges betelepítését hazánkba.
nyugalom
2018. január 27. 23:17
Aki min.elnöki posztra ácsingózik, tudnia kell, hogy mikor, hol és mit nyilatkozik! De aki identitás-problémával küzd, az jobb, ha haza megy az asszonyhoz, aki talán újra levélben fohászkodik és segítséget kér a férje számára!!
Akitlosz
2018. január 27. 23:06
Ezt a Kerekit vette fel a Mandiner gyakornoknak? Más nemigen magyarázhatja ezt a lelkes munkáját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!