Politológus: 2015 előtt a Jobbiknak erős kötődése volt az iszlámhoz

2018. január 26. 10:04

A Jobbiknak 2015 előtt erős volt az iszlámhoz való kötődése – mondta Farkas Örs politológus.

2018. január 26. 10:04

A Jobbiknak 2015 előtt erős volt az iszlámhoz való kötődése – mondta Farkas Örs politológus péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

A politológust azzal kapcsolatban szólaltatták meg, hogy a Mandiner portál birtokába került és csütörtökön közzétett videofelvételen a cikk szerint muszlim fiatalok előtt tett hitet Allah mellett a Jobbik elnöke. Vona Gábor Facebook-bejegyzésében viszont azt írta: nem Allahot dicsőítette, hanem Istent. Farkas Örs azt mondta, a menekültválság kitörése óta a Jobbik némileg felülvizsgálta az iszlámhoz való kötődését, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy maga Vona Gábor mondta egykor, az iszlám Európa utolsó reménye. A pártelnök – a politológus szerint – számtalanszor járt a Közel-Keleten, és a Jobbiknak sok kapcsolata volt ezen a területen. 

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Vona Gábor védekezésére, amely szerint ő nem Allahot, hanem a Istent dicsőítette, Farkas Örs úgy reagált, „nem vagyok török nyelvszakértő, de egy biztos, a hallgatóság az Allah szó elhangzását követően ujjongásba kezd”, és ez nem a keresztény Isten szóhasználatot igazolja.

(MTI)

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Casus Belli
2018. január 26. 14:37
A fidesz eldönthetné már, hogy a legfőbb ellenség a liberalizmus e, ugyanis Vona épp ezzel szemben határozta meg az ultrakonzervatív, tradicionalista iszlám országok példáját.
Szívemből magyar
2018. január 26. 13:37
Miben nyilvánult meg ez az erős kötődés, te fidesz seggnyaló szerencsétlen?!
noMores
2018. január 26. 11:25
Gyerekek, ez a cím: dedó. "Poligológus:" Miért nem írtátok helyette: "valaki:", vagy "bárki" politológus, bakker, mintha ez valami mérvadó dolog lenne.
Mindjárt
2018. január 26. 11:11
Ezen rágódik az egész Habony/Mészáros media és a fidesz maffia bérelt kutyái de az nem zavarja őket, hogy Orbán csontig nyal a muzulmánoknak meg a muzulmán diktátoroknak. Nem is említve a 2500 migráncsot akiket titokban rank eresztett a több tíz milliárdos gyűlölet kampány közepette. Mit szól ezekhez Orbán muszlim fia?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!