Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Jó gulyás, rossz gulyás

2018. január 22. 09:29

A politika mocskos játszma, előfordul, hogy benne szereplők feláldoznak elveket a politikai célok oltárán. De feláldozni egy nélkülöző ember ebédjét, az nem a politikában időnként szükséges kompromisszumok körébe tartozik.

2018. január 22. 09:29
R. Kiss Kornélia
Magyar Nemzet

„Biztosíthatok mindenkit, hogy azoknak a rászoruló ismerőseimnek, akiknek karácsony előtt az internetről néztem ki a budapesti ételosztások időpontját, fogalma sem volt, hogy melyik felekezet vagy politikai szervezet osztja a tartós élelmiszert. Bajba kerülnének, ha azt kérdezném tőlük, egyáltalán milyen pártok közül lehet választani. A befolyásolástól az is óvja őket, hogy analfabéták, a szavazástól pedig az, hogy nincs bejelentett lakcímük. De azért jobb, ha csak nemzetileg ellenőrzött gulyást fogyasztanak. Semmiképp sem olyat, amelyik valamilyen gyanús civil szervezettől származik. Nem beszélve a legrosszabb, talán halálos gulyásról, amit egy olyan párt osztogat, amelyik épp nincs kormányon.

Civil szervezetek már korábban jelezték, hogy mostanában nehezebb területfoglalási engedélyt kapni olyan istentől elrugaszkodott célokra, mint az ételosztás közterületen. Debrecenben jelképes (napi 35 forint négyzetméterenként) területhasználati díjat vetettek ki az ételosztásokra, de máig rejtély, hogy a jelképes összeg minek a jelképe.

Legutóbb egy párt, a Demokratikus Koalíció akadt fenn a pécsi adminisztráción, amikor babgulyást akart osztani. Nyilván motiválta őket a politikai haszonszerzés, ahogy minden pártot. Szerencsére a politikailag szennyezett babgulyást nem engedték közterületre, így Pécsett minden rendben, tovább éhezhetnek a rászorulók.

A politika mocskos játszma, előfordul, hogy benne szereplők feláldoznak elveket a politikai célok oltárán. De feláldozni egy nélkülöző ember ebédjét, az nem a politikában időnként szükséges kompromisszumok körébe tartozik, hanem az a kategória, amit Esterházy Péter híres mondata ír le legjobban: hogy bizonyos szint fölött nem süllyedünk egy bizonyos szint alá. Főleg úgy, hogy Rétvári Bence államtitkár (KDNP) maga is kiállt Vácott krumplit osztogatni – lakcímkártya felmutatásával lehetett hozzájutni, ami biztosan nem függött össze azzal, hogy lehetőleg a majdan abban a körzetben szavazók részesüljenek az adományból, sem azzal, hogy Rétvári a térség országgyűlési képviselője. Emlékeztethetnénk arra is, amikor Budapesten a rászorulóknak osztogatott tojásokra valahogy rákerült Bajkai István VII. kerületi alpolgármester neve.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2018. január 22. 12:09
Igen, simicsicska, a náci-futtatás és a migráns-simogatás egy mocskos játszma, valószínü, hogy a benne szereplők feláldoznak elveket. Néz csak a Gazdádra, Geci Lalira, hova süllyedt...
atila68
2018. január 22. 11:27
Ha valaki szándékosan a szabályokat semmibe véve tervez ételosztást, amiről annyira biztosan tudja, hogy nem kap majd engedélyt, hogy még az ételt sem rendeli meg, az mi?
pesti051
2018. január 22. 11:12
itt van egy jó Gulyás: https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--z38pJygL--/w_1160/76s2fEB03XlOUyHQs.jpeg (már akinek tetszik)
zakar zoltán béla
2018. január 22. 10:32
"MN"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!