Valódi lecke

2018. január 22. 15:12

Segély helyett munka, könyöradományok helyett esélyteremtés.

2018. január 22. 15:12
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„Amúgy pedig jó hír a »sulielleneseknek«: az Orbán-kormány rendületlenül dolgozik az ügyön, zajlik a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálata. Mindazonáltal aligha pozitív üzenet, pláne a huszonegyedik században, arra hivatkozva demonstrálni, hogy kár annyi időt eltölteni az iskolapadban, meg hogy túl sok a testnevelésóra. A magyar ifjúság egészségügyi adatait elnézve utóbbi felvetés bizonyosan nettó baromság.

Ezzel szemben – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az Akadémián fogalmazott – a felemelkedés útja a munka mellett csakis az oktatás lehet. Ezért támogatja a kormány a Biztos Kezdet Gyerekházakat, a hároméves kortól kötelező óvodáztatást, az ingyenes iskolai étkezést és tankönyveket, a számos ösztöndíjprogramot és az egyre bővülő szakkollégiumi hálózatot.

Korábban azt hallottuk, a cigányság csak áldozat lehet, most a lehetőségekről és erőfeszítésekről van szó, arról, hogy igenis van értelme vesződni a tanulással, a különböző képzésekkel. Segély helyett munka, könyöradományok helyett esélyteremtés. A szombati találkozó azt mutatja, bár még rengeteg a teendő, vannak eredmények. Ahogy a bajor CSU alapítványának vezetője magyarázta: van mire büszkének lenniük a magyarországi integrációs programokban közreműködőknek.

Nem szabad persze elfeledni, hogy vannak konfliktusok és döccenők ezen az úton, de az irány jó. Sőt: nincs alternatíva. Csak közös jövőnk van. Ehhez azonban több kell, mint a jogok harsogása, a mindenbe beleszólás unásig való követelése. Elsősorban felelősségre van szükség, mégpedig önmagunkon túl egymás iránt is. Ez összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint holmi lexikális követelmények lefaragása.

Ez a valódi társadalmi felzárkózás kulcsa, s ebből adnak leckét valamennyiünk számára a roma szakkollégisták.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2018. január 23. 07:06
Részleteken lehet vitatkozni , de ha a nagy folyamatot nézzük , hatalmas különbség a kormány javára az ellenzékkel szemben : államcsőd 2010-ben a balos intézkedések által , kiszámítható és folyamatos béremelés , nem hitelből . Mert : könyöradomány helyett esélyteremtés...
xoltan
2018. január 22. 22:06
"meg hogy túl sok a testnevelésóra. A magyar ifjúság egészségügyi adatait elnézve utóbbi felvetés bizonyosan nettó baromság." A sajat peldamat nezve meg nem az. Kozepiskola alatt heti ket eddzesem volt. A tornaorakon tobbnyire meg sem izzadtam, szoval nagy hasznuk nem volt. Mielott novelik az oraszamot inkabb a minoseget kellett volna novelni. A mozgas amugy is olyan mint a muveszetek meg a zene. Kell az embernek, de nem biztos hogy a kotelezove tetele segit. "Ezzel szemben – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az Akadémián fogalmazott – a felemelkedés útja a munka mellett csakis az oktatás lehet" Ezert monopolizalta a tankonyv piacot, ezert preferaljak a szakkepzest az egyetemi vegzettseggel szemben. Nem kene mar megint osszemosni a dolgokat. Persze, azoknak akik a 8 altalanost sem vegeztek el eddig, a hagyomanyos oktatas is jobb mint a semmi. De ez nem jelenti azt, hogy nincs mit fejleszteni az oktatason es hogy nem kell megvaltoztatni a szerkezetet neha.
Pelso j.
2018. január 22. 16:29
" felemelkedés útja a munka mellett csakis az oktatás lehet" Nahát, hogy ez hét és fél évig nem jutott eszébe, de hát annyi más dolga volt ugye. Majd pár nap múlva egy kacsoh szerűség kijelenti a pártlapban, hogy az irány jó, s nincs alternatíva, meg közös jövőt emleget......
Valodi
2018. január 22. 15:42
... aha... valahogy így? "Ez a program, az Erős Magyarország programja, amit a kezemben tartok, és amit Önök is ismerhetnek, ez az a program, amelynek segítségével ezt a szövetséget létrehozhatjuk." http://2007-2010.orbanviktor.h.. "...A Fidesz – az uniós szabályozással és gyakorlattal egyezően – a helyi, regionális termelésre, értékesítésre, valamint a kistermelői élelmiszer-előállításra úgy tekint, mint a vidéki lét és a biztonságos élelmiszer-ellátás alapjára.... A kisebb gazdaságokban a növényi és állati termék előállítása környezetbarát módon megoldható... támogatási programokat indítunk a vidéki településeken, ... figyelemmel a szociális, kulturális, gazdasági és ökológiai szempontok összhangjára, a helyi kezdeményezésekre, a helyi erőforrások feltárására….” (Erős Magyarország - 2007) "...Magyarország a kormány szándékai szerint olyan ország lesz, ahol az európai sokszínű, minőségi mezőgazdaság, a környezet- és tájgazdálkodás válik általánossá. Az országban úgy állítunk elő értékes, egészséges, biztonságos és génmódosítás-mentes élelmiszereket, hogy közben védjük talajainkat, ivóvízbázisainkat, az élővilágot, a tájat és benne az embert közösségeivel és kultúrájával." (Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020) "Olyan sokrétű mezőgazdaság, környezet- és tájgazdálkodás megteremtése a cél, amely úgy állít elő értékes, a természetet a lehető legkevésbé terhelő, egészséges és biztonságos élelmiszereket, valamint helyi energiákat és különféle nyersanyagokat, hogy közben megőrzi talajainkat, ivóvízkészleteinket, az élővilágot, természeti értékeinket." (Nemzeti Együttműködés Rendszere - NER) "És sikerült?" Az már biztos, hogy az elmúttnyócévet megdupláztuk....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!