Kitiltás

2018. január 19. 06:49

Rettenetes állapot ez, amikor a saját törvényeik akadályozzák kormánypárti politikusok legszebb álmainak megvalósulását.

2018. január 19. 06:49
Ugró Miklós
Magyar Nemzet

„Félek, már megint hozzá kell nyúlni az alaptörvény – egyébként nem egyszerűen csak kőbe, hanem gránitba vésett – szövegéhez (a szelleméhez nem, mert az nincs neki), ugyanis a kitiltás intézménye nincs megnyugtató módon kodifikálva. Két egymást követő napon derült ki, hogy Szél Bernadettet nem lehet kitiltani a parlament nemzetbiztonsági bizottságának üléséről, már ez is felháborító, de még hagyján, ami igazán kiverte a biztosítékot, hogy Soros Györgyöt meg az országból nem lehet kitiltani, pedig komoly társadalmi igény mutatkoznék rá – állítólag. Rettenetes állapot ez, amikor a saját törvényeik akadályozzák kormánypárti politikusok legszebb álmainak megvalósulását. Jóllehet maga a miniszterelnök biztatta harcostársait, hogy merjenek nagyokat álmodni, erre ők mernek, de a NER-nek nem felelnek meg az álmaik, holmi felületesen meghozott törvények miatt. Ha ez így megy tovább, nem lesz érdemes kormánypárti politikusnak lenni, hiszen az álmokban való gyakori csalatkozás stresszessé, frusztrálttá és szánalmassá teszi az embert, amit az a kis lenyúlt, közpénzjellegét vesztett támogatás nem biztos, hogy kompenzál.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2018. január 19. 21:32
Kitiltás, ami nem lehetséges? Ugyan már! Elvileg "önkitiltás" sincs, aztán neked, Mikikém, mégis sikerült kitiltanod magadat a tisztességes, hazaszerető emberek közül.
Kanóc
2018. január 19. 11:00
Miklós még mindig nem tudta megugorni az álprobléma-benyomását. Nem is nagyon akarja. Amíg irodaszék van a segge alatt, addig semmiképp.
Párhuzamos különvélemény
2018. január 19. 08:52
"Rettenetes állapot ez..." Hát, rettegj! Megérdemled.
zakar zoltán béla
2018. január 19. 08:49
Habos langymeleg "MN" az ottragadt székkel. Jut eszembe, se Sz"Olga, se Erdős Mikike ! Hol ütik a vasat? Merthogy VIII. szobafogságon,....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!