Szocialisták zsaroltak

2018. január 19. 11:50

Egyesek közülük szerettek volna kivéreztetni minket, előfordultak zsarolások is. Interjú.

2018. január 19. 11:50
Németh Sándor
24.hu

„Együttműködtünk. de állandóan szabadságharcot is vívtam velük – de most már nem akarom tovább rontani a szocialisták választási esélyeit.

Lehet még?

Lehet. Egyesek közülük szerettek volna kivéreztetni minket, előfordultak zsarolások is.

Hogyan tudtak zsarolni?

Egyesek, akikhez kötődtek akkori vezető baloldali újságírók is, szerettek volna tulajdonrészt szerezni a tévében. De itt nem a szocialisták olyan vezetőiről van szó, mint Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Kovács László vagy Hiller István, velük korrekt volt a kapcsolat, nem hiszem, hogy tisztában voltak azzal, mi zajlik a hátuk mögött.

És hogy az MSZP ekkora bajba került, arról nem csupán a politikusai, hanem egyes, a holdudvarához tartozó, befolyásos médiamunkások is tehetnek szerintem.

Amennyire lehetett, kizsigerelték és átverték a párt vezetését. E rendszer működésének a zavarát Gyurcsány Ferenc is átlátta, meg is szerette volna változtatni, de beletörött a bicskája. Egyébként örülnék, ha a szocik erősebbek lennének, mert szükség van erős ellenzékre. (...)

Azt már előre megfejtjük, hogy a Ne ölj!-ből azonnal levezeti az abortusz liberalizációját mint ellentétet, de hogyan szándékoztak bevezetni Obamáék a Ne lopj! ellentétét?

A történelem tanulsága szerint az állam az indokolatlanul magas adókkal lopja meg polgárait. Végigmehetünk az összes parancsolaton, minden klasszikus emberi jogot le lehet ezekből vezetni. Ez is mutatja, hogy őseink tettek le annyit az asztalra, hozzájárultak annyival kultúránk fejlődéséhez, hogy a keresztény istenkép érdemes a pozitív diszkriminációra azokkal a vallásokkal szemben, amelyek a nemzetek létrejöttében, fennmaradásában nem játszottak szerepet, vagy olyan társadalmakat hoztak létre, amelyekben nem is létezik az emberi jogok vagy a szabadság fogalma. Ebben is vitám van a liberalizmussal, amely az egyenlőséget propagálja kereszténység, iszlám vagy éppen buddhizmus között.

A Hit Gyülekezete a választások előtt ad ki útmutatást híveinek?

Igen.

Konkrét párt támogatására buzdít majd?

Nem. Ezt a kilencvenes években megtettük az SZDSZ-szel, azóta nem. Pál apostol alapelve az, Jézus Krisztus evangéliumához illően vegyünk részt a közéletben. Nálunk ez a szavazást jelenti. Ezzel kapcsolatban pedig spirituális, bibliai, pragmatikus szempontokat figyelembe véve értékrendet állítunk az emberek elé, ez alapján eldöntik majd, kire szavaznak. Igyekszünk biblikus irányba befolyásolni őket úgy, hogy tiszteletben tartjuk a hívők szabad akaratát és választáshoz való jogát.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2018. január 21. 20:37
Deutsch Satya a 20.század legnagyobb pesti szélhámosa.
Motoguzzi
2018. január 21. 07:11
Kedves Vádaskodók! Vitatkozni csak olyan emberrel érdemes, akinél a gondolatok megfelelő szellemi táptalajra találnak. A virágmagot sem a betonra szórjuk, úgyhogy idiótákra sem érdemes az időt pazarolni! Kedves Hit Gyülekezete! 4 Mózes 6:24 - 6:26 Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged. Világosítsa meg az Úr az ő orcáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. Fordítsa az Úr az ő orcáját tereád, és adjon békességet neked. Növekedjetek, erősődjetek, terjesszétek ki méginkább a sátorotokat, az Úr áldásai, jelei, csodái kövessenek Benneteket!
Aerion
2018. január 20. 18:43
A balliberális oldal kihúzta a 'gyufát' a hiteseknél, de különösen annak vezetőjénél. Szívás. Tetszettek volna nem megszopatni Németh urat. De hát, a vér nem válik vízzé, és csak Krisztus képes a csodákra, és a próféták. A hitetlenek nem.
Petykabá
2018. január 20. 16:20
A liberalizmus tehát nem kóser szerinte, de anno kiadta, hogy az SZDSZ-re kell szavazni: WFT?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!