Milliók várakoznak Európa határain

2018. január 19. 08:32

Komoly biztonsági kockázatot jelent, hogy a schengeni térségen belül százezer menedékkérő egyszerűen eltűnt.

2018. január 19. 08:32
Gallai Sándor
Magyar Idők

„A hírek szerint a migránsok ellátása is nagyon komoly pénzeket emészt fel. Németországban mennyivel terheli ez meg a költségvetést?

A saját kormányzati szándékuk szerint, a 2015-ös hullámtól 2020-ig, 93 milliárd eurót kívántak elkölteni erre a célra, sokak szerint az összeg azonban ennél jóval több lesz majd. Az OECD is készített felméréseket arról, hogy mekkora költségei vannak a befogadásnak. Úgy becsülték, hogy az OECD tagállamokban az első évben átlagosan tízezer eurót költöttek egy-egy beérkezettre, de ez az összeg Svédországban elérte a 14 ezer eurót. Ausztriában pedig egy olyan adatot hoztak nyilvánosságra, hogy 2016-ban a GDP 0,73 százalékát költötték el a bevándorlással összefüggésben. Érdemes meghallani a brit integrációs minisztert, aki szerint ekkora összegekből sokkal több elvándorló embert lehetne helyben, illetve a saját környezetükhöz közel megsegíteni.

Németországba 2015 eleje óta körülbelül 1,5-2 millió bevándorló özönlött be. Mi lett az ő sorsuk?

E tömeg nagyobb részéről tudnak a hatóságok, de a 2015-ben érkezett hullámból még mindig százezres nagyságrendben vannak olyanok, akiknek a menedékkérelmét nem tudták elbírálni. Az illetékes hivatal szerint minimum százezerre tehető azoknak a száma is, akiket regisztráltak, de nem tudják, hogy jelenleg hol tartózkodnak.

Ez komoly biztonsági kockázatot jelent. Egyetért ezzel?

Igen, komoly biztonsági kockázatot jelent, hogy a schengeni térségen belül százezer menedékkérő egyszerűen eltűnt. Nem tudjuk, hogy vannak-e közöttük szélsőségesek, a jelenség létezése mindenesetre nem lebecsülendő: Olaszországban például 2015 tavasza és 2017 tavasza között 170 volt azoknak a száma, akiket szélsőséges iszlámizmus vagy terrorizmus támogatása vádjával kiutasítottak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2018. január 19. 16:09
Milliók várakoznak,és ez a mutyikormány képes sutyiban beengedni az országunkba.
Abdul Weissman Morales
2018. január 19. 13:43
"Komoly biztonsági kockázatot jelent, hogy a schengeni térségen belül százezer menedékkérő egyszerűen eltűnt." Nem tűnt el senki, lehet, hogy már itt vannak.
csuka
2018. január 19. 10:15
Tolvaj, fideSZDSZ-es disznók és a sertéstelep: Kósa anyja azt mondja, neki nincs sertéstelepe, a fiát kell erről kérdezni https://kuruc.info/r/2/181689/
formaegy
2018. január 19. 09:47
Ami kiverte nálam a biztosítékot nem csak az, hogy többször előfordult (és mennyi lett volna, ha a sáros talaj nincs), hanem az, hogy úgy volt a hírekben, hogy a "határhoz közeli Kállósemjén" Akkor jó tudni, hogy Kállósemjén Nyíregyháza mellett van. (Nyíregyháza, Nagykálló, Kállósemjén) Már az is nagy baj, ha Mátészalkáig eljut úgy átrepülve a határon, hogy nem veszik észre! Aki nem ismeri a térséget, érdemes megnézni, milyen mélységre tudtak berepülni! - többször is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!