Gabriel? Schulz?

2018. január 17. 06:47

Schulz a jobboldali Magyarország iránti gyűlöletével kel és fekszik.

2018. január 17. 06:47
Lovas István

„Valamint egy, számunkra nagyon nem elhanyagolható adalék: Gabriel­nek nemigen volt baja »a populista« magyarokkal és kormányukkal.

Ami riválisát, Martin Schulzot illeti, neki annál több baja volt. Ő, akiben oly jól megvan a tartalom és a forma – mondjuk udvariasan és kissé tudománytalanul így – oly aranyos marxi dialektikája, a jobboldali Magyarország iránti gyűlöletével kel és fekszik. Nemcsak mostani, SPD-elnök pozíciójában, de már az Európai Parlament elnökeként, sőt előtte még inkább, az ottani szocialista frakció elnökeként is, amikor még nem kellett visszafognia ennek az embernek zsigeri önmagát.

Ha Martin Schulz lesz a német külügyminiszter, nem fogja majd vissza magát. Az állandóan az »euró­pai értékeket« hangoztató zsebes uniós politikusokhoz hasonlóan tesz meg mindent, hogy féktelenül élje ki alaptermészete bosszúszomját Magyarország és Lengyelország ellen. De ugyanakkor messze jobban szolgálhatja az amerikai globális konfliktusgerjesztők érdekeit.

Az pedig nem elképzelhetetlen, hogy Angela Merkelnek nem ér meg túl sok és túl nagy vitát, illetve energiafecsérlést, hogy visszafogja külügyi emberét, például a Magyarországot majd folyamatosan büntetni kívánó politikájában.

Úgyhogy ne is említsük egy lapon e két eshetőséget. Olyannyira, hogy Sigmar Gabriel netán még egy CSU-külügyminiszternél is jobb lehet.”

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2018. január 18. 10:00
Schulz az egyik legvisszataszítóbb európai politikus.
Kup Lung
2018. január 17. 17:21
Ezek szerint legalább rosszul alszik . Ez is valami :)
OberEnnsinnen
2018. január 17. 15:09
Journalistenwatch - "Soros és a pénzügyi elit: A pusztítás mint politikai koncepció - A TERV - ÖSSZEFOGLALÁS 5 2018. január 16 Szimbolikus fotó: Pressmaster / Shutterstock " " Azok, akik globális hatalomra törekszenek, vagy folyamatosan törekszenek az újakra, évszázadok óta piszkos játékot játszanak. Kulcsszavak: Háborús hitelek, bank Rothschild, államok destabilizálása, melegedzés, zsoldos csapatok és más "rezisztencia csoportok" létrehozása külföldön, a polgárháborúknak a forradalmakban és a megdöntésekben való vezetése. Soros pontosan tudja, mit csinál. Mert végül ott van a pusztítás, a polgárháború, a káosz, a terror, az elmosódó állapot. Ő, minden pusztítás győztese. PS "2017 októberében vált ismertté, hogy Soros kb. 18 milliárd dollárt áthelyezett a Nyílt Társadalom Alapítványokhoz. Ez a Bill & Melinda Gates Alapítvány mögött a második legnagyobb alapot jelenti a világon. " És ez az "ördög" az emberiség "jótevője". A spekuláns hatalmas vagyona "baráti" kiskapuk miatt jöhetett létre. Megtalálta a kiskapukat, amelyek megengedték az alacsony kockázatú szerencsejátékot. Az árak ingadozásához szükséges eseményeket ugyanazok megrendelték. + Executive Order Trump v. 21.12.17, ...Végrehajtási utasítás a súlyos emberi jogi bűncselekményekben részt vevő személyek vagyonának blokkolására Korrupció ...Transznacionális bűnszervezetek megnevezései, megnevezések eltávolítása és kijelölések frissítései ...A Clinton Alapítvány adományozóinak szemléltető megnyitó listája. ...TOVÁBB A CLINTON BŰNÜGYI CSALÁDDAL ENABLER http://www.ini-world-report.org/2017/06/06/more-on-the-clinton-crime-family-enabler/ Filantróp szervezetek és emberek AMI A LÉNYEG: az Egyesült Államok rendkívüli állapotban van, hiszen az Executiv Order Trump v. 21.12.17, óta nem olyan egyértelmű, mint a törvényes rend. Ennek okai a Trump ellen elkövetett sok halálos fenyegetés. Soros Trump ellen áll(t). Úgyhogy pofonegyszerű a helyzet. Egy Schulz számára legalábbis..., ő mindig beletrafál, hogy a sz.r emelkedjen. Erre ráengedni német részről egy ekkora képességű embert, ezzel Németország vagy leírná magát, vagy: faltörő kosként cipel a hátán bennünket is, a ... ezt nem írom le, hogy hová.
csuka
2018. január 17. 11:51
„Lebukás után: migrációs sorvezetőt kaptak a fideszes képviselők Rosszul érinthette a Fideszt, hogy míg évek óta nagy erőkkel folytat migrációellenes kormánypropagandát, addig a sajtó beszámolt róla, hogy Magyarország több mint 1300 "menekültet" fogadott be tavaly. Legalábbis erre utal, hogy hétfőn személyesen a kormánypárt kommunikációs igazgatója, Hidvéghi Balázs által aláírt sorvezetőt küldtek ki országgyűlési képviselőik és választókerületi elnökeik számára. … Eszerint 2015-ben 508, míg 2016-ban 432, 2017-ben 1291 és 2018-ban eddig 37 személy esetében döntöttek a magyar hatóságok a nemzetközi védelem megadásáról. … Érdekesség, hogy hazánknak szinte éppen a tavaly befogadott "menekültek" számával megegyező, összesen 1294 ügyben kellett volna lefolytatnia a menekültügyi eljárást az uniós belügyminiszterek tanácsának döntése értelmében.” https://kuruc.info/r/2/181622/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!