Hiánytalan

2018. január 17. 08:00

Pedig eltűnik majd belőle a szem (s véle a látomás),/ Amely olyannak látta egykor, amilyennek még senki más.

2018. január 17. 08:00
Székely János

Napi Maxima – Szalai Zoltán rovata

Nekem nagyon hiányzanak majd a föld, a fák, a csillagok
S hiányzik, hogy én nem hiányzom a világnak, ha meghalok.

Pedig eltűnik majd belőle a szem (s véle a látomás),
Amely olyannak látta egykor, amilyennek még senki más.
 
Új látomássá rendeződnek a föld, a fák, a csillagok,
Világ lesz még, de más világ lesz hiánytalan, ha meghalok.

Székely János: Hiánytalan


Székely János (1929-1992) erdélyi magyar író, költő és drámaíró, az Igaz szó majd a Látó című folyóirat szerkesztője. Verseiben a diktatúra és az elnyomás élményét örökítette meg. Barátjának Kányádi Sándornak dedikált különlegesen szép Ilyenkor ősszel című verse is ezen élményeit foglalja össze. Fenti, az elmúlásról szóló versében az ember egyediségének és pótolhatóságának kettősségét énekli meg különleges, csak Székely Jánosra jellemző lírában.


------------------------
Az Ön maximája is megjelenhet a Mandineren. Ehhez nem kell mást tennie, mint a [email protected] címre elküldi kedvenc maximáját, annak pontos fellelhetőségi helyét és egy rövid leírást a maxima szerzőjéről. A maxima közléséről és a végleges kísérőszövegről a rovat vezetője Szalai Zoltán dönt, a beküldő nevét a szöveg végén minden esetben feltüntetjük.

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ÁrPi
2018. január 17. 12:17
Hiánytalan. Én most vagy néhanapján az afgán Bamiján-völgyi hegyoldalba a baktriai fehérhunok idején vájt óriás-Buddha-szobrok muszlim tálibok által Krisztus után 2001-ben történt szétágyúzása nyomán szoktam felidézni egy hiányt és régi _-Látó-_ mesterek töprengését a létezésről meg elmúlásról, itt Su-La-Ce - Sári László följegyzését: "" _Mint a régi mesterek_ A buddhista apát HuoTo-folyó parti kolostorába egy reggel látogató érkezett. Lin-csi nem kedvelte a látogatókat, sem a szomszéd kolostorok elöljáróit, sem a vándorszerzeteseket. De azért néha jól bánt velük. - Apát! - fordult Lin-csihez a jövevény. - Részt vennék híres reggeli beszélgetéseiden. Egy ideig a kolostorodban maradnék, ha nincs kifogásod ellene. - Nincs - felelt neki kurtán Lin-csi, s a cellájába kísérte. Másnap kora reggel a vendég megjelent a csarnokban. Kezében hosszú pálcát tartott, mint a régi mesterek. - Ugye nem akarsz nekünk előadni semmit? - méregette bizalmatlanul Lin-csi. - Nem, apát. Csak kérdésem van hozzád. Mondd meg, mi ez itt a kezemben! Pálca vagy nem pálca? - szólt a vendég, s várakozva nézett Lin-csire. A szerzetesek hallgattak. - Nos, apát? Állíthatod is, tagadhatod is, hogy ez pálca. Mi a válaszod? - Te állítottad és te tagadtad az imént. Ezek tehát a te válaszaid - szólt Lin-csi, majd hirtelen kivette a vendég kezéből a pálcát, és darabokra törte. - Ez pedig az én válaszom - mondta, s felhajította a fadarabokat a magasba. Mikor lehullottak, megkérdezte. - Mondd, vendég! Mi ez itt a lábunk előtt? Pálca vagy nem pálca? Állíthatod is, tagadhatod is, de jobban érdekelne, mi egyebet tudsz róla. - Ez itt, apát, a valóság - szólt a vendég megfontoltan. - A valóság és a valóság tagadása. Valamint együtt mindkettő, ugyanakkor mindkettő tagadása. - Jól beszélsz - kapta föl a fejét Lin-csi a tetszetős válaszra. De nem elégedett meg ennyivel. - Jól beszélsz, de még nem válaszoltál a kérdésemre. Felelj! Pálca ez itt vagy nem pálca? - Ha most itten villám villan, Ha most itten szikra száll, Ha most itt egy perc suhan el: Mindörökre oda már! - Felelt most versben a látogató, s Lin-csi megint csak rábólintott. - Kedvem szerint beszélsz, szerzetes! Jól alkalmazod a buddhista logikát. Gyakran használom én is a négysarkú szabályt, és szívesen töprengek a percek suhanásán. Az apát valóban szeretett egyszerre állítani és tagadni. Aztán bizonyítani egyiket is, másikat is, majd cáfolni mindkettőt. Másképpen szólva: utálta a konkrét kérdéseket. - Soha nincs rájuk jó válasz - vallotta. - Vagy ha mégis van, már nem érvényes, mire kimondjuk. Épp így gondolta ezt a vendég is. Szerencséje volt. Lin-csi nem kedvelte az ostoba vendégeket.""
még fokozza
2018. január 17. 10:46
"Volt egyszer egy világ, a világban egy bolygó, a bolygón egy földrész, a földrészen egy ország, az országban egy város, a városban egy lakás, a lakásban egy szoba, a szobában egy ember, s az emberben egy világ." ...Magyarország - Seth F. Henriett: Henriett 1980-ban született. Az autizmussal diagnosztizálták. Csecsemőként nem kommunikált, csak minden hallott hangot visszaismételt. Ennek ellenére megtanulta kifejezni önmagát és érzéseit: 7 évesen már fuvolázott, 11 évesen pedig már contrabasson zenélt. 13 éves korára absztrakt és szürrealista festményeivel, akusztikus költészetével elismertté vált világszerte a művészvilágban. Pszichológiát tanult, és megjelent könyve, az Autizmussal önmagamba zárva.
kispufi
2018. január 17. 08:56
De fájdalmasan szép. De jólesett egy pillanatra elrugaszkodni a valóságtól a sárba húzó anyagelvűség két megnyilvánulása között. Köszönöm.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!