A templomban szólalt fel az ellenzéki jelölt ellen a plébános

2018. január 14. 15:08

A hódmezővásárhelyi plébános reméli, hogy a beszéde után az emberek helyesen fognak majd dönteni a szavazófülkében.

2018. január 14. 15:08

A vasárnapi mise után civilben fordult a templomban ülő hívekhez Németh László esperes, a hódmezővásárhelyi Szent István téri plébánia vezetője. A plébános az ellenzéki jelölt, Márki-Zay Péter Hír TV-ben elhangott interjúja miatt érezte úgy, hogy még az áldás előtt fel kell szólalni. 

Márki-Zay Péter – aki egyébként az egyházközségben együtt dolgozik Németh Lászlóval – az említett interjúban a kommunista diktatúrához hasonlította a jelenlegi rendszert, ami Németh szerint „rendkívül merész kijelentés.” A plébános ezután felsorolta, hogy a magyar katolikus egyház és Hódmezővásárhely mennyi mindent köszönhet a kormánynak. 

„A második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap. Az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot” – részletezte Németh. Majd kijelentette: szerinte a hívek mindezeket megismerve tudnak majd helyesen dönteni a szavazófülkében. 

A videó folytatása itt érhető el.

Összesen 339 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinátor
2018. január 17. 09:09
a legcukibb az egészben, hogy a Hír tv-ben kit is kérdeztek meg a katolikus pap akciójáról? na kit? hát természetesen a zsidó filozófust(?), a rabbiképző tanárát, aki fél órán át osztotta az észt a katolikus papok viselkedéséről ...
syphax
2018. január 16. 20:04
A suszter a kaptafa mellől politizál, a fogorvos a fogorvosi fúrógép mellől a páciens szájába, a plébános az oltár előtt. Ki hol "dolgozik", ott mondja eL a magáét--POLITIKAILAG UGYE.EZ MÁN CSAK IGY MEGYEN....KI HOL VAN LEGTÖBBET.
jenggot
2018. január 15. 22:20
Mivel én hódmezővásárhelyi vagyok, nehéz. Itt évtizedek óta tekintély és parancsuralmi rendszer van. Sógor, koma, jó barát. A kontraszelekció a csillagos ég. Rapcsák? Van szobor, van utca. Lázár? Mindenki ismeri. Itt kíméletlenül a deresre húznak. Lásd lista az interneten ha nem fizeted be az adót. A szociális kérvényen azt kérdezik hogy hány parabola antennád van. A lelkész, a pap, az orvos, a pedagógus mind fidesz. És a vásárhelyi többség felfele nyal, lefele rúg.
=nessuno=
2018. január 15. 21:34
Szégyen. Nem tudom, a fideszes jelölt milyen vallású?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!