Trump: Miért mindenki a „szarfészek” országokból jön hozzánk?

2018. január 12. 08:39

Donald Trump alpári jelzővel illette az Egyesült Államokba érkező haiti, salvadori és afrikai bevándorlók szülőhazáját, és hozzátette: inkább olyan országokból kellene „behozni” bevándorlókat, mint Norvégia.

2018. január 12. 08:39

Donald Trump amerikai elnök „pöcegödör országoknak” nevezte a Egyesült Államokba érkező haiti, salvadori és afrikai bevándorlók szülőhazáit, miközben törvényhozókkal vitatkozott csütörtökön a Fehér Házban a bevándorlásról. Szóhasználatának hamar meglett a visszhangja. Az amerikai sajtó a tanácskozáson jelenlévő Richard Durbin demokrata párti szenátorra hivatkozva közölte, hogy az elnök így fogalmazott:

„Miért mindenki a szarfészek országokból jön hozzánk?”, majd azt sugalmazta, hogy inkább olyan országokból kellene „behozni” bevándorlókat, mint Norvégia, amelynek kormányfőjét szerdán fogadta a Fehér Házban. A szövegkörnyezetből egyértelmű volt, hogy Donald Trump kikre célzott, a törvényhozókkal ugyanis éppen a természeti katasztrófák elől Haitiból és Salvadorból érkezőknek átmenetileg megadott tartózkodási engedély visszavonásáról tanácskozott. A kormányzat a héten jelentette be, hogy ezeknek az átmeneti időre befogadott bevándorlóknak 2019 őszéig vagy el kell hagyniuk az Egyesült Államokat, vagy jogilag rendezniük kell a helyzetüket. A haitiakat Trump meg is nevezte. „Miért is kellene nekünk még több haiti? El kell őket távolítani” – mondta.

Trump az amerikaiakért küzd

A Fehér Ház nem cáfolta az elhangzottakat, de közleményében Raj Shah szóvivő hangsúlyozta: „bizonyos washingtoni politikusok úgy döntöttek, hogy külföldi országokért harcolnak, de Trump elnök mindig az amerikai népért küzd majd”. A szóvivő leszögezte továbbá: „sok más országhoz hasonlóan, ahol érdemek alapján fogadnak be bevándorlókat, Trump elnök szintén olyan tartós megoldásokért küzd, amelyek úgy erősítik országunkat, hogy azoknak adnak lehetőséget, akik gazdagíthatják társadalmunkat, erősíthetik gazdaságunkat és beilleszkednek a mi nagyszerű nemzetünkbe”.

Raj Shah kiemelte, hogy Donald Trump mindig visszautasítja majd a gyönge és veszélyeket hordozó átmeneti megoldásokat, amelyek „fenyegetést jelentenek a keményen dolgozó amerikaiak számára”, és egyúttal aláássák azoknak a lehetőségeit is, akik a jogszerű utat választják a bevándorlásra.

Reakciók

A The Washington Post című amerikai lap tudósítása szerint a tanácskozáson jelenlévő demokrata párti és republikánus törvényhozókat egyaránt megdöbbentették az elnök szavai. A demokrata párti Luis Gutiérrez képviselő úgy nyilatkozott, hogy az elnöki megjegyzések „megrendítik majd a bevándorlási politikáról folytatott tárgyalások iránti bizalmat”. Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus szenátor, aki szintén jelen volt a megbeszélésen, nem kívánta kommentálni az elnök által mondottakat, míg Utah állam republikánus képviselőnője, Mia Love, akinek családja Haitiból érkezett az Egyesült Államokba, Twitter-bejegyzésében „udvariatlannak, megosztónak és elitistának” minősítette Trump szavait.

A csütörtök délutáni megbeszélésen egyébként a törvényhozók azt javasolták, hogy vissza kellene állítani a természeti katasztrófák, járványok vagy háborúk sújtotta országokból érkezőknek nyújtott átmenetileg védett státuszt és „cserébe” felajánlották, hogy megszavaznak másfélmilliárd dollárt az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítésére.

(MTI)

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vanádium
2018. január 14. 08:29
Amerikának már volt bűnöző elnöke(Nixon) , volt mogyoró farmer elnöke ( Carter), volt harmadosztályú ripacs elnöke ( Reagan),volt furulyaművész elnöke ( Clinton )kábítószeres ,alkoholista elnöke ( ifjabb Bush ) alkalmatlan fekete elnöke ( Obama), van egy tökkel ütött, vadbarom elnöke ( Trump). Tényleg azt akarják , hogy legyen egy felkészületlen ,fekete leszbikus elnökük (Oprah). Amerikát főleg az tette naggyá ,hogy elszívták a világ kiváló koponyáit. Az amerikaiaknak módosítaniuk kellene az alkotmányukat ,lehetővé tenni , hogy nem Amerikában született ember is lehessen elnök.Be kellene látniuk ,hogy Kennedy óta nem tudnak kiállítani megfelelő elnököt.Például kitűnő elnök lett volna a német-zsidó eredetű Kissingerből,ha amerikaiként Amerikában születik.
tango47
2018. január 12. 12:39
Mondj igazad, s betörik a fejed! Van olyan normális ember, aki nem ért egyet a véleményével?
Csigorin
2018. január 12. 11:12
draga Trump, hat Norvegiabol mi a banatos faszert vandorolnanak be hozzatok, mikor otthon is meg tudnak elni?
Akitlosz
2018. január 12. 10:39
Azért Haitit ugyan nem csak a természeti katasztrófák sújtják és azok egy részének is az ottani lakosok az okai. A Haiti Dominikai országhatár a világűrből is látható. Ugyanis ameddig vannak fák addig Dominika, ahonnan már nincsenek fák az onnantól Haiti. És ugyan nem a természet ennek a katasztrófának az oka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!