Budapesti délibábok

2018. január 05. 07:22

Az EU nélkül némi túlzással annyira jutottunk volna, mint az a bizonyos gázszerelő a miniszterelnök barátsága nélkül.

2018. január 05. 07:22
Rónay Tamás
Rónay Tamás
Népszava

„Amikor Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdoğan török elnök között 2016-ban megtörtént az első nagy egymásra borulás, a világsajtó úgy értékelte: egy útra terelődtek az illiberális vezetők. Egy idő óta viszont már az Európai Unión belül is létezik egy illiberális mag Magyarországgal és Lengyelországgal. Ami egy kissé komikus, hiszen éppen e két állam az EU támogatásainak legnagyobb haszonélvezője.

A magyar kormányfő ebbe – mily meglepő – nem ment bele a varsói állami televíziónak a lengyel kormányfő budapesti látogatása alkalmával adott interjújában, hanem szó szerint így foglalt állást: »A közép-európai államok elvárják, hogy legalább annyi befolyásuk legyen a közös európai ügyekre, mint amennyivel hozzájárulnak Európa gazdasági fejlődéséhez«. Magyarán ne az számítson, hogy valaki mennyivel járul hozzá az EU költségvetéséhez, hanem a gazdasági növekedés mértéke. Ez azért is megmosolyogtató érvelés, mert ha nem kapnánk egy fityinget sem Brüsszeltől, a GDP növekedése a jelenleginél alsó hangon is két-három százalékkal lenne alacsonyabb. Nem mellékes az sem, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében tavaly áprilisi adatok szerint Lengyelország a 21., Magyarország pedig a 22. helyen kullog az EU államai között, ha némi jóindulattal Nagy-Britanniát már nem soroljuk a közösséghez.

Igaz, ma már itthon nem szabad arról beszélni, mennyit köszönhetünk például brüsszeli a kohéziós alapoknak, hanem csak azt emlegethetjük, mennyi mindent értünk el a »saját erőnkből«. Az EU nélkül némi túlzással annyira jutottunk volna, mint az a bizonyos gázszerelő a miniszterelnök barátsága nélkül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senye Péter
2018. január 05. 18:39
Az EU ha nem is egyetlen, de számunkra legfontosabb előnye, hogy tényleg légiessé váltak a szétszakított magyarok közé húzott határok.
puszika
2018. január 05. 13:15
Látod Rónay, kommunista voltál az is maradtál! Vörös csillaggal a homlokodon sem tudod Orbán és csapatát megállítani igazának érvényesítésében! Ezért makogsz itt mint egy gibraltári majom!!
Berecskereki
2018. január 05. 12:42
"Gorenje-turizmusnak hívták, pedig inkább illett volna a Grundig-turizmus kifejezés arra az ausztriai bevásárlórohamra, amit a nyugati országokba is érvényes úgynevezett világútlevél bevezetése pörgetett fel. Az 1988-as évben ugyanis 210 ezer videomagnót hoztak be Magyarországra, miközben belföldön alig 14 ezret vásároltak belőlük, ezzel szemben a jelenség nevét adó, a hazatérők autójának tetején kétségkívül látványosabb fagyasztóládából 45 ezer érkezett, míg idehaza 180 ezret vásároltak." http://hvg.hu/plazs/20130102_25_eves_a_Gorenje_es_Grundigturizmus
józan paraszti ész
2018. január 05. 11:37
Nyomjad a kretént rónay, engem a Mészáros teljesen hidegen hagyott, de már kezd szimpatikus lenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!