Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Jelentősen csökkent az Európába érkező migránsok száma a Frontex szerint

2018. január 05. 18:09

A tavalyi év során 204 ezer bevándorlót regisztráltak az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban – közölte a Frontex pénteken.

2018. január 05. 18:09

Körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017-ben az előző évhez képest. Tavaly összesen 204 ezer embert regisztráltak a hatóságok az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban – derült ki az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) pénteken közzétett jelentéséből.

A szervezet rámutatott, hogy a számok már a második egymást követő évben csökkennek, s Görögország után tavaly Olaszországon is enyhült a nyomás, Spanyolországba ugyanakkor rekordszámú migráns érkezett. Az előzetes adatok szerint az EU-ba összesen 204 300 bevándorló érkezett 2017-ben a három fő migrációs útvonalon keresztül.

A bevándorlók legfőbb belépési pontjának még mindig Olaszország számít, jóllehet az itt regisztráltak száma a korábbiakhoz képest végig alacsony volt, sőt júliusban meredeken tovább csökkent. A Frontex szerint ez a változás a legjelentősebb fejlemény az EU és Törökország között létrejött migrációs egyezmény óta. Olaszországban 119 ezren értek partot, akik közül a legtöbben nigériai, guineai és elefántcsontparti állampolgárok voltak.

A görög szigeteken kikötő – többségében szíriai és iraki – menedékkérők száma 41 700 körül volt, ami kevesebb mint a negyede a 2016-os adatoknak. Kiemelték, hogy 2017 második felében valamelyest nőtt az érkezők száma az előző év azonos időszakához képest, ami azt jelzi, hogy az embercsempészek még nem adták fel a próbálkozást.

Spanyolországba az év eleje óta nagyjából 22 900-an érkeztek Észak-Afrikából, ami több mint duplája a 2016-os számoknak, s rekordot jelent az adatgyűjtés 2009-es kezdete óta. Itt a bevándorlók legnagyobb csoportját messze a marokkóiak és az algériaiak alkotják. A Földközi-tenger nyugati részén húzódó útvonalon a migrációs nyomás erősödésének egyik fő oka a származási és tranzitországokban fokozódó instabilitás – közölte a Frontex korábban.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2018. január 07. 14:40
A kígyók száma is csökkent, mert felkerültek a családok étlapjára. http://ktkj.blog.hu/2018/01/07/az_eletrol_913
Bitrex®
2018. január 06. 12:07
Hannibálék most a téli Alpokon keresztül próbálkoznak átjutni, igaz, az ellenkező irányba. https://www.dici.fr/sites/dici.fr/files/styles/homepage_une_big/public/2017/12/18/1088979-capturedecran2017-12-17a214325.png?itok=f1PlzMRI https://www.minutenews.fr/wp-content/uploads/2017/12/minutenews.fr-2017-12-18_10-15-02_310816.jpg https://www.avvenire.it/c/2017/PublishingImages/b9f836526d354cdc8c89033eb070602b/migrantiDSC_8575_58435760.jpg?width=1024
áfonya
2018. január 06. 04:20
És még a HVG sivalkodik ezek után? HVGt és Konrádot fel kell jelenteni. http://mindenszo.hu/es-meg-a-hvg-nek-all-feljebb-perrel-fenyegetozik-az-orban-kivegzos-interjut-lekozlo-hvg-vezetoje/
Pinter68
2018. január 05. 23:48
Hát mer' a Zorbán kerítése megállítja őket! Már a görög határnál! Na ugye, hogy érdemes volt elkölteni rá azt a 300 milliárdot! Pedig mennyi ló termálfürdő lehetett volna belőle építeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!