Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Választási csaláson kapták a Momentum által támogatott jelöltet

2017. december 28. 21:11

Megsemmisítették a december közepi pusztahencsei választás eredményét, mert az egyik – Momentum által támogatott – jelöltet, Bán Istvánt szavazatok vásárlásával vádolják. A kifogásnak az illetékes szervek helyt adtak.

2017. december 28. 21:11

Megsemmisítette a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) a december 17-én, Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét, valamint új választást tűztek ki az MTI értesülései szerint. Az előző választás több ponton is jogsértő volt: a kampánytilalmat is megsértették, valamint a választás anyagi juttatással való befolyásolása is felmerül. Az időközi választás után Iker Ibolya, a szavazáson alulmaradt független polgármesterjelölt nyújtott be kifogást, amelyet december 22-én a Helyi Választási Bizottság (HVB) elutasított. A jelölt fellebbezése alapján a TVB megváltoztatta a HVB döntését, és helyt adott a kifogásnak.

A TVB által megállapított tényállás szerint a választás napján a több szavazatot kapó jelölt, Bán István (független) tiltott kampánytevékenységet valósított meg azzal, hogy a szavazóhelyiség 150 méteres körzetében szavazásra buzdított. A TVB tanúvallomások alapján azt is bizonyítottnak látta, hogy Bán István a választást megelőzően ötezer forintot ajánlott választópolgároknak azért, hogy rá szavazzanak. Az egyik becsatolt bizonyíték szerint 212 pusztahencsei állampolgár nyilatkozott arról, hogy többüknek pénzt kínált a voksokért. 

Bán István független jelöltként indult, ám támogatásáról már korábban nyilatkozott a Momentum – hívja fel rá a figyelmet az Index. A Momentum Facebookon december 22-én közzétett bejegyzésében így írt: „a polgármester-választást a Momentum által támogatott Bán István nyerte, a képviselő-testületbe pedig négy, szintén a Momentum által támogatott képviselő került megválasztásra”. 

A paksi járásban fekvő Tolna megyei településen december 17-én azért rendeztek időközi képviselő- és polgármester-választást, mert a testület szeptember 18-án feloszlatta magát. Az időközi választáson a 816 szavazásra jogosult közül 588-an voksoltak, Bán István 288, Iker Ibolya 269 szavazatot kapott. A TVB döntése a képviselő-választás eredményét nem érinti.

(MTI)
(Fotó: Facebook – Momentum Mozgalom)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
craopolus
2018. január 01. 13:04
Mindenki kibaszott bölcs, és "jól értesült"-ként már meg is fejtette hogy német, francia pénz folyik a pártba, aki egyébként az lmp-vel együt a fidesz bábpártja, ráadásul még idegen érdekeket is képviselnek. Ilyenkor mi van? :D Ezen analógián a fideszbe is francia meg német pénz folyik? Én a közpénzt esélyesebb válasznak látom, ez meg hogy melyik pártot ki pénzeli, ez semmi alapot nem szolgáltat a párt megítélésére. Főleg hogy sem francia, sem német pénz nem folyik a pártba. Ha a nyugat felvásárolna egy pártot és lenne bármi célja is vele, nem ilyen eszközökkel lépné meg az ötletei megvalósítását. Szal elég nagy bullshit ez az egész. A hírre reagálva: Nem momentumos a faszi, független, nem tudjuk, hogy volt e 5 ezer egy szavazat, vagy sem. De ha a nyuggereknek jár a választási erzsébetutalvány, szavazatvásárlás szempontjából, adhatott volna emberünk 10 ezret is, nem csak 5-öt. Vagy mellé még 5 kiló krumplit, meg egy 10db-os tojást, a jelölt arcképével. Csak mint a fideszesek.
nyugalom
2017. december 31. 00:01
Meg szerencse,hogy a tiszta valasztasokert es a korrupcio ellen kuzdenek! Micsoda tarsasag!
formaegy
2017. december 30. 09:36
Azért érdekes odafigyelni arra a "kis semmit mondó" tényre, hogy a ballibesek nem vállalják fel a nevüket, hanem a "független" szó mögé bújnak, ami szintén aljas becsapása az embereknek! Főleg az az induló a gerinctelen, aki számításból nem íratja oda neve mellé a támogató pártot, pártokat. Gerinctelenség, csalás, az emberek átverése...... független címszó alatt. Csodálkozik valaki, hogy ez mind, mind a ballib? A videó és egyéb csalásaik már eltörpülnek ahhoz képest amit jelen művelnek. A leszármazottjaik (momentum) csak a génjeikben hordozott mocskot emelik magasabb szintre.... Persze, hazug jegyzőkönyv..... Csak azt a jegyzőkönyvet a bizottság tagjainak is hitelesíteni kell aláírásukkal! A bizottságban jelenlévő pártok tagjai!!! Szerencsétlen nyikhaj balf....ok!
liberálzöld.
2017. december 30. 02:50
Fideszes képviselő pedig gyilkolt. És? Mi a hír ebben azon túl, hogy 3 év börtönnel megúszta? Persze ez még csak az első fok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!