A képviselők csicskaviselkedése mögött az áll, hogy fogják a töküket

2017. december 18. 12:43

Természetesen mondhatjuk azt, hogy a Fidesz-frakció mindegyik tagja azért viselkedik a parlamentben úgy, mert ez a meggyőződése. De ennyire fegyelmezett, és a főnök utasításaitól el nem térő frakciója legfeljebb Szálasi Ferencnek volt. Interjú.

2017. december 18. 12:43
Ungváry Krisztián
24.hu

Azt lehet tudni, hogy mennyi dokumentum maradt meg? Csak azért kérdezem, mert a “nem történt rendszerváltás” toposz mellet az is élő kritika, hogy a dossziék java úgysincs meg.

Tudni kell, hogy egy titkosszolgálat, ma is és akkor is, az iratai 99%-át értelmetlen dolgokról írja. Ez ma sincs másképp, pedig elvileg alkotmányos keretei lennének a titkos információk gyűjtésének. Ami fontos dolog, az azonban akkor is fennmarad, ha az elsődleges dossziékat megsemmisítik, mert az állambiztonság olyan, mint a rákos daganat. Van egy ügynök, aki nagyon fontos jelentéseket ad le, és az tükröződni fog más iratokban. Készítenek belőle tájékoztatókat, az operatív dossziéjában lesz utalás rá, és szerepel majd biztosítási tervekben. Nagyon sok hasonló példát tudnék mondani, ami miatt még azokban az esetekben is, amikor elég nagymértékű iratmegsemmisítés történt, ki tudjuk találni az illető tevékenységének legnagyobb részét. Nincs még egy olyan társadalmi helyzet és történelmi kor, amiről olyan sok iratunk volna, mint erről. Csak éppen ezeknek az iratoknak a nagy része ma sincsen a levéltárban. Ellenvélemények meg azt mondják, hogy 93%-a levéltárban van. Százalékosan ez akkor lenne igaz, hogyha a digitális adathordozókat nem számoljuk bele. Egyébként bármikor csinálok egy félrevezető dokumentum-összeállítást 100 oldalból, amiből aztán átadok 93-at, de a lényeg mégsem fog kiderülni belőle.

És ennek az az oka ön szerint, hogy a politika zsarolni akar, mutyizni?

Így van.

Huszonhét évvel a rendszerváltás után is?! Ne már!

Hogyne. Martonyi János például mikor volt külügyminiszter? Szita Károly, Lehel László, ma nem a miniszterelnök feleségével mutatkoznak? A katolikus egyház a menekültügyben nem a kormány egészen abszurd szólamait hangoztatja? A krisztusi szeretet és az elesettek gyámolítása mégiscsak fontosabb volna, mint a migránsoknak csúfolt menekültek elleni uszítás.

Nem lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy ez a meggyőződésük? Miért feltételezzük azt, hogy meg vannak zsarolva?

Természetesen mondhatjuk azt, hogy a Fidesz-frakció mindegyik tagja azért viselkedik a parlamentben úgy, mert ez a meggyőződése. Nekem egy problémám van ezzel. Kutattam a magyar parlamentarizmus történetét, 1867 óta van parlament kisebb-nagyobb megszakításokkal. Ennyire fegyelmezett, és a főnök utasításaitól el nem térő frakciója legfeljebb Szálasi Ferencnek volt. De még neki sem. Ott is több képviselő akadt, aki szembe ment a pártvezetővel, ami akkor pláne nem volt kockázatmentes. Van egy sanda gyanúm, hogy a képviselők eme csicskaviselkedése mögött nem a belső meggyőződésük áll, hanem hogy fogják a töküket.

Erős mondatok. Nem eshet a történész abba a hibába, hogy egyszer csak azért válik hiteltelenné, mert nagyon sok politikai véleményt fogalmaz meg?

Ez komoly probléma, ám szeretnék látni arra is egy argumentumot, hogy ki az, akivel én ebben a könyvben igazságtalanul bánok. Orbán Viktor személyéről, bármilyen meglepő is ezt tőlem hallani, jókat írok. Nem a politikájáról, hanem arról, hogy az őt érő ügynökvádak megalapozottsága hogyan néz ki. Legkönnyebb engem úgy elintézni, hogy politikailag beskatulyáznak. Abban bízom, hogy az emberek látják, hogy független vagyok. Nem voltam egyik pártnak sem a tagja, soha nem kaptam stallumokat. Most is tudományos munkatárs vagyok egy könyvtárban.

Egy kis Soros-pénz se?

Ha valaki azt állítja, hogy én lennék valamelyik oldal kegyeltje, vagy akár Soros Györgyé, akkor szeretném jelezni, hogy nem kaptam meg azt, ami »nekem jár« Remélem, érti az én iróniámat is. Egyébként még csak Soros-ösztöndíjas sem voltam, ellentétben Orbán Viktorral. Egy történész, aki a jelenkorral foglalkozik, amúgy nagyon nehezen teheti meg, hogy nem fogalmaz meg politikai véleményt. Jó lenne, ha ezt tenné?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. december 21. 08:22
" Ebbe nem szabad belemenni. Aki ezt legitimálja, az saját magának sodorta meg az akasztófa kötelét. És ha furcsállja, hogy ezt mondom, csak annyit kérdeznék: hát nem ez a hozzáállásom, amely még a Jobbikot is védi, ha kell, alapozza meg az én hitelességemet?" A te hitelességedet a fütyülőd határozza meg.
Peter8811
2017. december 19. 18:56
"De ennyire fegyelmezett, és a főnök utasításaitól el nem térő frakciója legfeljebb Szálasi Ferencnek volt. Interjú." Ha már felhoztad Szálasi Ferencet itt szeretném megjegyezni, Hagy 1944 ben miután az amerikaiak kibombáztak minket a Szabolcs utcai lakásunkból Szálasi Ferenctől kaptunk egy lakást helyette a Damjanics utcában. Mindezt úgy hogy apám nyilvántartott kommunista volt és ezért munkaszolgálatot teljesített éppen. Apám 1949 ben lépett ki a kommunista pártból miután kivégezték Rajk Lászlót, és Pálffy Györgyöt.
Mr.Falafel
2017. december 19. 12:21
Nomen est omen.
Harangláb
2017. december 18. 22:16
Sípoló macskakő...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!