Az LMP nem vesz részt a „Soros-tervről” szóló parlamenti vitában

2017. december 11. 16:56

Az LMP nem vesz részt kedden a „Soros-terv” végrehajtásáról szóló vitában, mert nem akarják nevetségessé tenni az Országgyűlést.

2017. december 11. 16:56

Az LMP nem vesz részt az Országgyűlésben kedden a „Soros-terv” végrehajtásáról szóló határozati javaslat megtárgyalásában – közölte az ellenzéki párt hétfőn.

Tudatták: közönségessé és nevetségessé teszi az Országgyűlést ez a vita, Szél Bernadett, a párt társelnöke és miniszterelnök-jelöltje a vita helyett a Kossuth téren fog a választókkal beszélgetni. Az LMP álláspontja szerint az emberek a vita helyett valódi megoldásokat várnak a bérválságra, az egészségügyre, az oktatásra és a mindent átszövő korrupcióra.

Távolmaradását az LMP azzal is indokolta, hogy az Európai Parlament nem a felülről nyitott betelepítési kvóta javaslatát fogadta el, hanem meghatározta azt az álláspontot, amelyet az Európai Parlament képvisel majd a háromoldalú európai uniós tárgyalásokon.

(MTI)

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2017. december 12. 21:41
Sorosnak terve van, Orbánnak projektje. A tervek a szocializmushoz kötődnek, a projektek pedig a rendszerváltás utáni időkhöz. A migráció , csak az utóbbihoz.
nyugalom
2017. december 12. 13:51
Nem vesznek részt? Kit képviselnek ezek az alakok - nyilván saját magukat! Megkérdezték a tagságukat? Nem vállalják még önmagukat sem, de szeretnek ott ücsörögni, nevetgélni, fizetést felvenni. Hiteles, felelősségteljes viselkedés.... Nem szavazni - de másokra mutogatni, kritizálni, ócsárolni, azt igen! A kormány végzi a dolgát, óvja az országot, ezek meg a medvének drukkolna, szokásukhoz híven.
puszika
2017. december 12. 11:14
Honjaim! Íme itt látható az ország LEGGYÁVÁBB és LEGDEMAGÓGABB pártja!!! Nem MER részt venni az országgyűlés mai ülésén! Mert: Ha részt vesz és nem szavazza meg a határozatot vagy tartózkodik, akkor SZAVAZÓT VESZÍT és még hiteltelenebbé válik!! Ha részt vesz és megszavazza vagy tartózkodik, akkor Sorosnak tett ígéretét nem teljesíti ! Így kormányozta magát a Szél/ső/ csapat egy megoldhatatlan csapdahelyzetbe!! ÍGY AZTÁN BERNIKÉNEK MÁR CSAK A NEVETSÉGES FIDESZ FÓBIA MARADT!! Hát így dühöng a DEMAGÓGIA!!!
MZ/X
2017. december 12. 08:11
"Na és...?"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!