Gyurcsány: Ne szavazzanak a határon túliak!

2017. október 31. 19:21

A DK elnöke a párt kedd esti nagygyűlésén foglalt állást a határon túli magyarok választójogával szemben. Gyurcsány Ferenc azt is hozzátette, hogy egyelőre nincs esély a választási törvény módosítására.

2017. október 31. 19:21

„A Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke a DK keddi budapesti nagygyűlésén.

Mint mondta, az állampolgárságtól nem akarnak megfosztani senkit, de nem látják be, miért a magyarság próbája az, hogy az ország mindennapjaiban nem osztozók perdöntő hatást gyakoroljanak arra, hogy a Magyarországon élők miként éljenek. Ne Sydneyből, Caracasból vagy Székelyudvarhelyről döntsék el, hogy milyen legyen a magyar egészségügyi vagy nyugdíjrendsze, ahogy azt a politikus a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban hangsúlyozta.

Hozzátette: a választások előtt öt hónappal nem látnak esélyt a választási törvény ilyen tartalmú módosítására.

(MTI)

Összesen 274 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amondó
2017. november 01. 17:38
Ötletek sora született már a választójog szűkítésére. Életkor, iskolai végzettség, adótartozás, büntetlen előélet stb. Több, vagy kevesebb alapja mindegyiknek van, lehet róluk vitatkozni. De van ami nem lehet vita tárgya. Először is a néhai MSzMP tagjait kellene (kellett volna) megfosztani a választójogtól.
doncamillo
2017. november 01. 12:55
Már megint hazudik. Akár szavaznak,akár nem: MINDEN határon túli magyar nagyonis viseli a magyarországi választás következményeit: 1. ha az ellenzék győzne, letarolnák őket, támogatásokat és segtő programokat azonnal megszüntetnének, a magyar-magyar párbeszéddel együtt. 2. ha a mostani kormány győzne, mindez nem következne be. Fletónál mindig van lejjebb, ne legyenek illúzióink... Szemét aljas gyilkosok pereputtya!
jóvanna
2017. november 01. 11:52
Undorító!
Box Hill
2017. november 01. 11:46
Szavazatuk következményeit azok se viselik, akik a kormányra nem került pártolkra szavaztak. Kevés ennél hülyébb ember van a világon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!