Ausztria: a kormány lemond, Kurzból kancellár lesz

2017. október 17. 08:54

Kedden várhatóan benyújtja lemondását az osztrák kormány, Sebastian Kurz pedig már pénteken kormányalakítási megbízást kaphat – írja az osztrák sajtó.

2017. október 17. 08:54

Benyújtja lemondását az osztrák kormány kedden, a múlt vasárnapi választások győztes pártjának vezetője, Sebastian Kurz pedig pénteken várhatóan kormányalakítási megbízást kap – jelentette az osztrák sajtó hétfő este. 

A kormány lemondása formalitás, és Alexander van der Bellen köztársasági elnök minden bizonnyal fel is kéri a kabinetet, hogy ügyvezetőként kormányozzon tovább, amíg utódja meg nem alakul. A választást az eddigi koalíció kisebb pártja, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte, és elnökére, a 31 éves Kurzra vár a feladat, hogy új koalíciót hozzon létre. A leendő kancellár elsőként várhatóan a pártjától jobbra álló Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) folytat tárgyalásokat. Az APA osztrák hírügynökség értesülése szerint a két párt vezetése már kedden találkozik.

Mindazonáltal egyelőre nem lehet biztosra venni, hogy az új koalíciót ez a két párt alkotja majd. Kurz a választás után úgy nyilatkozott, hogy megvárja annak hivatalos végeredményét, és csak azt követően kezd érdemi tárgyalásokat a lehetséges partnerekkel. Mind ő, mind a választásokon másodikként és harmadikként befutó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és FPÖ vezetője jelezte, hogy készek egymással tárgyalni. Van der Bellen államfő már a választás napján egyértelművé tette, hogy addig hivatalosan senkinek nem ad kormányalakítási megbízást, amíg a végleges végeredményt be nem jelentik. Ez csütörtökre várható.

Az elnök azt is jelezte, hogy a megbízást ezt követően a győztes párt elnökének fogja adni. Erre a friss sajtóértesülések szerint már pénteken sor kerülhet, bár előbb Alexander van der Bellen még konzultál a parlamentbe jutott valamennyi párt vezetőjével. A vasárnapi választásról még csak becsült végeredmény áll rendelkezésre, mert a levélben beérkezett szavazatok összeszámlálása még tart. A voksok túlnyomó többségét mindazonáltal már megszámolták, és már nincs esélye annak, hogy a pártoknak a becsült végeredmény alapján megállapított sorrendjében változás következik be. A több mint ötmillió levélben elküldött voksból már csak néhány tízezer maradt csütörtökre.

A választási hatóságok hétfő éjjel újabb részeredményeket hoztak nyilvánosságra a megszámolt levélszavazatokból, és ezek megerősítették a már vasárnap közölt előzetes végeredményt, vagyis azt, hogy az ÖVP nyert, és 62 képviselője lesz a parlamentben, míg a második az SPÖ lett 52 képviselővel, egyetlen mandátummal megelőzve az FPÖ-t (51). Eldőlt az utolsó nyitott kérdés is: a Zöldek nem maradnak benn a parlamentben, mert már bizonyos, hogy eredményük nem érte el a 4 százalékos bejutási küszöböt. Az említetteken kívül még két kisebb párt kerül a 183 fős törvényhozásba, a liberális NEOS (10 képviselő) és a szintén zöld színezetű Pilz Listája (8 mandátum). Ők már jelezték, hogy ellenzéki szerepre készülnek. A választási részvétel megközelítette a 80 százalékot.

(MTI)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Frick László Emlékzenekar
2017. október 18. 03:41
Azért csak óvatosan, mert a bezzegosztrákok a Kállay-kettőst hopßaßa-mit-jodl járják és pl csak a Paks-II-be annyira beletáncikálhatnak, hogy a Zónijó rúgja a még annál is nagyobbat!
nanemáne
2017. október 17. 11:11
Kurc bedobott csont.Elszedte a szélsőjobb szavazóit.
C.Dömötör
2017. október 17. 09:36
,, A több mint ötmillió levélben elküldött voksból már csak néhány tízezer maradt csütörtökre." Egy nyilvánvaló tévedés. Tegnap 758.588 választói kártyát számoltak. Csütörtökig 36.000 maradt, hogy ehhez miért kell három nap, azt csak az osztrákok tudják. De a zöldek helyzete egyre reménytelenebb. Eddig 5.083.348 szavazatot számoltak, inkluzíve levélben választók. A 80%-os részvétel azt jelenti, hogy majdnem 5%-kal nőtt a részvétel. De ez nem egy rekord, mert 1986-ig mindig 90% fölött volt a szavazók száma. Igaz, 1992-ig kötelező volt a szavazás, akkor is, ha nem büntették azokat, akik nem mentek el szavazni.
red label
2017. október 17. 09:26
Örömmel töltött el Kurrz gyözelme, a ballibeknek üzenem, hogy ezt a békát is lekel nyelni. Jó étvágyat!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!