„A pokol a többi ember” – a népirtás lélektana

2017. szeptember 10. 17:39

Az erősödő ellentétek és a bűnbakképzés miatt, a rohingyák csoportját már nem lehet pusztán elkerülni és tudomást sem venni róluk, a folyamat örvényszerűvé válik.

2017. szeptember 10. 17:39
Demeter András
Mindset Pszichológia

„Az összes citált genocídium előjele valamilyen társadalmi krízis, kontrollvesztés volt (például a ’30-as évek gazdasági válsága). A nehéz helyzetben a szekértáborok zárják soraikat, védik értékeiket és normáikat. A vezető követése és az egyszerű, ökölszabályok mentén kitervelt megoldások preferálása lesz a jellemző (Fritsche és munkatársai, 2008). Mint olvashattuk, Mianmarban – az amúgy is gyenge gazdasági környezetben – egy lazuló katonai diktatúra áll az ország élén. Az átmeneti időszakok sosem kímélik a társadalmat, az eleve létező vallási és csoportellentétek kiéleződtek.

Az erősödő ellentétek és a bűnbakképzés miatt, a rohingyák csoportját már nem lehet pusztán elkerülni és tudomást sem venni róluk, a folyamat örvényszerűvé válik. Jellemzően a kollektív megkülönböztetés kezdeti stádiumában a kiszemelt csoportot még fenyegetőnek és erősnek címkézik (a nácik szerint a zsidók irányították a világot, a törökök szerint az örmények az oroszokkal kollaboráltak). Később, a már felhergelt tömegek számára akkor képes a vezetés a már veszélyesként aposztrofált csoportot még alantasabbá tenni, ha egyszerűen megfosztja emberi jellegétől. 

A dehumanizáció lehetővé teszi a fizikai agresszió megengedését az adott csoport ellen és növelheti az esélyét a külső vagy belső segítségnyújtás elmaradásának (Glick, 2005).

Nemcsak az elkövetés de az igazolás is lélektani alapokon nyugszik. Az elkövetők érezhetik, hogy meg kellett tenniük mindezt, hiszen »vagy ők, vagy mi«. Ismerünk eufemikus példát is: »nem tömeggyilkosság, hanem végső megoldás«. A moralitás hangján megszólaló »meg kellett tennünk«, vagy a felelősség félretolásával jövő kilégzés, a »parancsra tettük« is ismerős lehet.

A jelek baljósak tehát, a folyamat elindult, és aggodalomra ad okot, hogy vajon jut-e elég figyelem a világ eme tájékára is. Naiv feltételezés, hogy ilyen esetekben nem szólhatnak egy ország dolgába kívülről? Ha nem is népcsoportok szintjén, de Kitty Genovese esetén megtanulhattuk: a felelősség nem oszlik el.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Balango
2017. szeptember 10. 22:30
"A nehéz helyzetben a szekértáborok zárják soraikat, védik értékeiket és normáikat." Ha ezt nem csak a nehéz helyzetekben tennék, akkor talán sokkal kevesebb nehéz helyzet lenne. Ez elgondolkozhatna a szerző, ha már utalásokat tesz. Egyébként nem tudom mit kellene tenniük a közösségeknek a nehéz helyzetekben. Nyitni a soraikat, feladni az értékeiket és a normáikat? Nagy tudomány...
KannibálTatárÚr
2017. szeptember 10. 19:09
Mianmar megérett a demokrácia exportjára. Majd onnan is jönnek a menekültek.
kispufi
2017. szeptember 10. 18:38
mióta megvan a személyes ismeretség, elég nehéz hinni az ő elnyomatásukban, ártatlanságukban és védtelenségükben. konkrétan annyiban látom érdekeltnek magunkat, hogy messze vannak, talán nem jutnak el idáig.
Specialolvasó
2017. szeptember 10. 17:47
Felületes írás. A mianmari történelem és szituáció ismeretének hiányában von le következtetéseket a szerző sajtóhírek alapján.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!