A kormány nem teljesítette kül- és nemzetpolitikai kötelezettségeit

2017. szeptember 07. 08:31

Nem segítette a magyar-ukrán kapcsolatok építését és erősítését az a tény sem, hogy Orbán Viktor nem ítélte el az Ukrajnát lerohanó Oroszországot.

2017. szeptember 07. 08:31
Mesterházy Attila
Mesterházy Attila
MSZP

„A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közleményben tiltakozott az ellen, hogy az Ukrán Legfelsőbb Tanács szeptember 5-én elfogadta az új oktatási törvényt, amely megfosztja az országban élő nemzeti kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, alapjaiban veszélyeztetve ezáltal a szülőföldön való megmaradásukat.

A közleményben foglaltakkal ellentétben a magyar kormány valójában nem állt ki a kárpátaljai magyarság mellett, mi több – a magyar-magyar párbeszéd intézményesített fórumain elhangzott kéréseink ellenére – elhanyagolta az ukrán vezetéssel, elnökkel, kormánnyal történő rendszeres és folyamatos tárgyalást és egyeztetést. Többször elmondtuk, hogy egy miniszterelnöki villámlátogatás és egy-két telefonbeszélgetés nem elegendő a nemzetpolitikai kérdések megtárgyalására.

Az MSZP több alkalommal is felhívta a figyelmet, hogy az értékelvű külpolitika háttérbe szorulásával a határon túli magyarok ügyének képviselete is látványosan a külgazdasági kérdések mögé került. A magyar diplomácia irányítói a létrejött kétoldalú találkozókon sem kívánták a nemzetpolitikai érdekeinket érvényesíteni, pusztán a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozták. Szijjártó Péter »közös sikertörténetekről« beszél a szomszédsági kapcsolatokban, miközben a határon túli magyarság helyzete egyértelműen romlik.

Nem segítette a magyar-ukrán kapcsolatok építését és erősítését az a tény sem, hogy Orbán Viktor volt az egyetlen európai politikus, aki nem ítélte el az Ukrajnát lerohanó Oroszországot.

Az MSZP szerint érdemben kellene végre foglalkozni a közvetlen szomszédjainkat érintő kapcsolatokkal, amelyben a kisebbségi magyar nemzeti közösségek szülőföldön való megmaradása és boldogulása, magyar identitásuk megőrzése prioritást élvez. Elvárjuk, hogy Magyarország a lehető legrövidebb időn belül minden szomszédunkkal közös kormányülés megtartását kezdeményezze, amelyeknek napirendi pontjai között szerepel a nemzetpolitikai kérdések megtárgyalása. Ezt elemi magyar nemzeti érdeknek tekintjük!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. szeptember 08. 01:16
Viszont ti kormányon teljesítettétek a kötelezettséget a sportminisztériumban, aláírtátok Cusi 72 sikeres pályázatát. Nem hiába van egy magyar közmondás kecskére káposztát Mesterházyra kecskét nem szabad bízni!
akiaki
2017. szeptember 07. 23:09
nohát, megírta az ehavit!
Tehetős Totó
2017. szeptember 07. 23:08
Hallod-e te tízemeletes kecskenyomorító! Románia elég szervilis volt Ukrajnával, mégis bezárják a román iskolákat is. Megjegyzem:több van, mint magyar.
Harangláb
2017. szeptember 07. 22:12
Kecske jól van??? Bírja a gyűrődést?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!