A bérunió és a kérdőjelek

2017. szeptember 06. 07:19

Hasonló megváltó ötlet a szocializmus idején is felmerült hazánkban, lehet, hogy Vona elnök úr emlékeiben ez rémlett fel. Emlékezetem szerint „bérszínvonal-gazdálkodásnak” nevezték.

2017. szeptember 06. 07:19
Jobbágyi Gábor
Magyar Hírlap

„Tegyük hozzá, hasonló megváltó ötlet a szocializmus idején is felmerült hazánkban, lehet, hogy Vona elnök úr emlékeiben ez rémlett fel.

Emlékezetem szerint »bérszínvonal-gazdálkodásnak« nevezték. Akkor is meg kellett fizetni a jó szakembereket, hogy valahogy működjön a gépezet, s még el kellett tartani az improduktív nómenklatúrát is. A csodaszer a »bérszínvonal-gazdálkodás« volt. Ez azt jelentette, hogy adott gazdasági egységnél az egy dolgozóra eső átlagbér nem léphet túl egy bizonyos összeget. Ennek módszere az volt, hogy mondjuk néhány száz jó szakember és a nómenklatúra mellé fel kellett venni éhbérért több ezer képzetlen, gyakorlatilag használhatatlan munkást, akiknek különösebb feladatot nem tudtak adni az adott munkahelyen. Mindenki boldog volt, a nómenklatúra, a jó szakemberek, de az éhbérért foglalkoztatottak is – és lehetett dicsekedni a teljes foglalkoztatottsággal. A jelenséget bátor közgazdászok finoman »kapun belüli munkanélküliségnek« nevezték, és a rendszerváltás után azonnal megszűnt, mivel a hazai és külföldi önálló jogi személy munkaadók nem voltak hajlandók átvenni piaci körülmények között a gyakorlatot.

Ez is eredményezte a kilencvenes évektől az utóbbi időkig létező hatalmas munkanélküliséget. Kérdés, ha a szocializmusban csődöt mondott egy hasonló rendszer, s jelenleg sem alkalmazható egy országon belül sem, hogyan lenne alkalmazható az Európai Unióban? Sehogy.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. szeptember 06. 23:09
Hát ha csak ilyen "érv" van a bérunióval szemben, akkor az komoly ötletnek tűnik. Mert ez a kritika nagyon erőltetett, gyenge.
2017. szeptember 06. 15:10
Soha nem gondoltam volna, hogy a jó, puha, pénzpárna-bélés ilyen nagy mértékben képes letompítani az éles kritikai hangokat.
noMores
2017. szeptember 06. 14:44
HAHAHAHAHA, egy kommunista seggnyalo kader komcsizik:)))
Toledo
2017. szeptember 06. 14:14
A bérproblémával igenis foglalkozni kell ,mivel nálunk a GDP arányosságot tekintve is alacsonyak a bérek. Magyarul a gazdaság termelékenysége elbírna magasabb béreket is, de igy a profit is alacsonyabb lenne amiről pedig a honi munkáltatók addig nem mondanak le, míg komoly kényszerítő erő (pld.ul képzett szakemberek hiánya) rá nem kényszeríti őket. A kormány gazdaságpolitikája abba az irányba hasson hogy első lépésben a GDP arányosan elvárható béreket megkaphassák a munkavállalók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!