Inkább szexbabákkal élnek a japán férfiak, mint nővel

2017. augusztus 08. 19:23

Japán lakossága lényegében elnéptelenedésre ítéli hazáját.

2017. augusztus 08. 19:23
Szathmáry István Pál
Magyar Nemzet

„Miközben kesergünk az európai demográfiai mutatók nem éppen daliás alakulásán – joggal –, Japán lakossága lényegében elnéptelenedésre ítéli hazáját. A már unalomig ismételt, közhelyszerű megállapítások a japánok nyugati szemmel is ijesztően felgyorsult életéről és a szinte elviselhetetlen munkaterhekről szembetűnően éreztetik hatásukat: a japán nemzeti népegészségügyi intézet legfrissebb kutatása szerint a vizsgálatban részt vevő felnőtt, 18 és 34 év közötti férfiak hetven, míg a nők hatvan százaléka nem él kapcsolatban, miközben 43 százalékuknak még semmilyen szexuális tapasztalata nem volt.

Nem véletlen, hogy a demográfusok megkongatták a vészharangot: 2015-ben az országban nagyjából egymillió gyerek született, és 1,3 millióan hunytak el. Rá egy évvel a születések száma – évtizedek óta először – egymillió alá zuhant. A jelenlegi kormány tetemes anyagi ráfordításokkal kívánja megváltoztatni a kedvezőtlen tendenciákat, de már korábban is történtek ilyen kísérletek: 2010-ben például iskolai foglalkozás indult, melynek keretében a fiúkat készítik fel későbbi férji szerepükre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Huffnágel Pista
2017. augusztus 09. 12:44
A legtöbb japán Férfi, a híres-neves “salary-men”-ek általában munkamániások. Sokat túlóráznak, hogy aztán minden egyes, kemény munkával megkeresett jent hazaadhassanak az asszonynak - igen, az utolsó fillérig mindent. A feleség ebből zsebpénzt ad a férjének, a többit pedig megtartja magának. Nem vicc, Japánban így mennek a dolgok. Ezek a Férfiak mind bétahímek, akiket a feleségük halálra dolgoztat. Mindenki, aki képes a gondolkodásra, könnyedén beláthatja, hogy ennek a hagyományos szerepnek az elutasítása áll amögött, hogy a fűevő kultúra ilyen széles körben elterjedhetett a szigetországban. A fűevő Férfiak a szerelmi életük, valamint a munkához és az ahhoz kapcsolódó fogyasztás tekintetében fellázadtak a Nikushoku Danshi és a többi ragadozó Férfi által képviselt hagyományos Férfi szereppel szemben. Kevesen tudják, hogy a fűevő kultúra már jóval a szó megalkotása előtt is létezett. Már a kilencvenes években, a japán gazdaság hanyatlásnak kezdetekor megjelentek az első fűevőnek tekinthető japán Férfiak. A japán gazdaság hanyatlása azonban folytatódott és emiatt beszélhetünk ma már pár Férfi helyett egy egész mozgalomról. A tipikus mai japán fűevő 35 éves vagy még annál is fiatalabb Férfi, pontosan egyidős tehát a Japán gazdaság elhúzódó válságával. Egy több mint 20 éves jelenségről van szó, amelynek a kezdetekkor még nem is volt neve. http://www.huffnagelpista.com/japanban-mar-nem-divat-a-pina---masodik-befejezo-resz.html
Senki Alfonz
2017. augusztus 09. 12:16
Hűha, ez is egy, de másik zsákutca, úgy mint "a jövő pinája a segg".
szerafim
2017. augusztus 09. 11:38
Azt hittem már soha nem veszik át a cikket! Lassan itt lesz az ideje, hogy lányaink/asszonyaink átgondolják mit is szeretnének! A cucc mát jelen van nálunk is, és előbb-utóbb elég lesz a teszkóba menni érte! Az igazit soha, semmi sem fogja pótolni, de ha több a karbantartási meló Vele, mint a Művel, bizony lesznek akik váltanak. Ötlet a fejlesztőknek: ne az "agyát" meg a dumáját birizgálják a babának, inkább a természetes testhőmérsékletet próbálják beépíteni!
sztálin elvtárs
2017. augusztus 09. 11:33
Eddig nem az volt, hogy Japán az egyik legtúlnépesedett ország és kezdenek megőrülni az emberek? Ezek fényében ezek az adatok inkább pozitívnak mondhatóak. Nem értem miért gondolják egyesek azt, hogy az a jó, ha folyamatosan nő a föld népessége. Az lenne a jó, ha csökkenne, ráadásul úgy a felére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!