Orbán bejelentette: Itthon vannak a Seuso-kincs újabb darabjai

2017. július 12. 14:14

Sikerült visszaszerezni a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttesének második hét darabját.

2017. július 12. 14:14

Magyarországnak sikerült visszaszereznie a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttesének második hét darabját – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a kormányülés szünetében. „Kötelességünket teljesítettük és visszaszereztük” – mondta a miniszterelnök, aki a bejelentés után bemutatta a sajtónak a Parlament Vadásztermében kiállított kincseket.

Orbán Viktor azt mondta: a kormány álláspontja, hogy a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincseinknek, a „családi ezüstnek” Magyarországon van a helye.

Két lépés a sikerig

Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta: 1990 óta minden magyar kormány törekedett arra, hogy visszaszerezze a kincseket, hol perben, hol egyezségben. Hozzátette: ez most két lépésben sikerült, hiszen 2014-ben tért haza az első hét darab, most pedig a második, művészettörténeti szempontból még értékesebb rész került Magyarországra. Ezzel a teljes ismert Seuso-kincs hazatért – hangsúlyozta. Mint mondta, a kincsek visszaszerzése hosszú évek óta várt pillanat nemcsak a magyar emberek, hanem az egész világ részéről. 

Felidézte: a Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, a 70-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. Mint mondta, a kincseket egyetlen napot láthatta a közönség 1990-ben, New Yorkban, egy aukción, ahol mai értéken 100 millió eurós kikiáltási áron akarták eladni. Sem ezelőtt, sem ezután nem láthatta ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset sem világ, sem Magyarország – jegyezte meg.

Baán László újságíróknak elmondta: az elmúlt években sikerült megállapodni két ütemben két családi alapítvánnyal a kompenzációs díjról, ez az első esetben 15 millió euró, a második esetben 28 millió euró (mintegy 8,6 milliárd forint) volt. Ennek fejében átadták a kincseket és nem is vitatták Magyarország tulajdonjogát – fejtette ki, hozzátéve: a kincseket a becsült piaci ár harmadáért, negyedéért sikerült visszaszerezni. Azt is hangsúlyozta: a kincsek hazatérése nemcsak Magyarország, hanem az egész világ számára rendkívüli jelentőségű, ugyanis végre bemutathatóvá válik. Ezt az eddigi birtokosok nem tették lehetővé, gyakorlatilag raktárak mélyén rejtegették azt – fejtette ki, jelezve azt is: több alternatíva van a kincsek végeleges elhelyezésére, arról a kormány fog dönteni.

Kalandos történet

Magyarország olyan ókori kinccsel gyarapodott, amelyet területén, Pannóniában kapott egy előkelő személyiség és ásott el minden valószínűség szerint egy barbár betöréskor, majd az közel 2000 éven keresztül a földben maradt – ismertette a történetet. A főigazgató arra is kitért: azzal, hogy valamennyi kincs itt van, az anyagkutatások is jobban fognak előrehaladni. A lehetséges lelőhelyet már lokalizálták, azonban a szakembereknek még nincs egyértelmű állásfoglalásuk arról, hogy ott volt – mondta Baán László.

Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a most hazatért hét műtárgy az Achilleus és a Meleagros tál, az állatalakokkal díszített kancsó, az amphora, a Hippolytos-kancsó és a két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör. A Seuso-kincseket most szombattól a Parlamentben kiállítva láthatja majd a nagyközönség, naponta 12 és 18 óra között, augusztus végéig. Ezt követően országjárásra indulnak, végül a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülnek a műtárgyak.

(MTI)

Összesen 261 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rony Tronco
2017. július 13. 10:22
A "családi ezüst"-ről jut eszembe! A magyar rabló szervek által államosítás címén ellopott javakat, valódi és képletes családi ezüstről mikor fogunk komolyan beszélni? Házak, földek, üzemek, stb.
Illieral
2017. július 12. 23:21
Jó, hogy itthon van, de ha jogtalanul vitték el, miért is fizettünk érte?
liberálzöld.
2017. július 12. 20:07
'"28 millió eurót, azaz 8,6 milliárd forintot fizetett a magyar kormány az összesen 15 darabos Seuso-kincs hét darabját őrző brit családi alapítványnak – mondta az MTI-nek Baán László, a Szépművészeti Múzeum igazgatója. A 2014-ben megvásárolt adagért akkor 15 millió eurót fizetett az állam. És ez a 13-14 milliárd forint nem is a kincsek tulajdonjogáért fizetett vételár volt, hanem csak kompenzáció. Ha ugyanis az állam megvette volna a kincseket, akkor el kellett volna ismernie, hogy annak nem ő volt a törvényes tulajdonosa. A magyar állam viszont törvényes tulajdonosnak véli magát, hiába vesztett el eddig minden erre vonatkozó pert. A kincseket birtokló családi alapítványnak így "kompenzációt" fizetett a magyar állam (a a kincsek megszerzésének, őrzésének és tudományos földolgozásának költségeit kompenzálta Magyarország). A Gyurcsány-kormány miniszteri biztosa, Hajdú Éva szerint amikor ő hivatalban volt,  2006–2008 között a kincs teljes egészét megvásárolhatta volna a magyar állam tízmillió euróért – tehát negyedannyiért, mint amennyit most fizettek értük."
3M..
2017. július 12. 18:43
Azért azt ne feledjük hogy Kádár hozatta haza a Szent-Koronát. A magyar államiság legszentebb jelképét. Ez überelhetetlen. Nemzeti kommunistaként, a legtöbbet ezzel tehette ezért az országért. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!