A belgák elutasítóbbak a menekültekkel szemben, mint a magyarok

2017. június 27. 14:40

A brit Chatham House tíz európai országra, köztük Magyarországra is kiterjedő felméréséből kiderült: Belgium az egyik leginkább euroszkeptikus, valamint a menekülteket leginkább elutasító ország. Az elemzés szerint a belga lakosság több mint 60 százaléka gátat szabna a bevándorlásnak.

2017. június 27. 14:40

A belgák több mint fele számára elfogadható lenne a halálbüntetés bevezetése – írta a Le Soir című belga napilap internetes kiadásában kedden, az egyik legtekintélyesebb londoni külpolitikai kutatóműhely elemzésére hivatkozva.

Alexander Mattelaer, a belga adatokat közlő, brüsszeli Egmont Intézet európai ügyekkel foglalkozó részlegének igazgatója meglepőnek nevezte az európai polgárok szokásait és a kihívásokra adott válaszaikat elemző felmérés belga eredményét. Kiemelte: a vizsgálat szerint Belgium lakosságának több mint fele rossz szemmel néz a menekültekre és a menedékkérőkre, „nagyobb arányban, mint Magyarországon vagy a többi vizsgált országban”. A felmérés azt mutatja, hogy a tíz ország lakosságán belül 53 százalék – a magyar lakosságon belül 62 százalék – ért egyet azzal az, hogy az európai életforma összeegyeztethetetlen a muszlim közösségek életformájával. A belga lakosság több mint 60 százaléka gátat szabna a bevándorlásnak, különösen az iszlám országokból érkezők esetében.

A brit külügyi intézet felmérése azt mutatja, hogy a belgák 58 százalékának negatív véleménye van az Európai Unióról. Náluk csak a görögök és a franciák borúlátóbbak. A britek azonban, a szigetország uniós kiválása ellenére is a vizsgált országok közül az optimistábbak közé tartoznak.

Mattelaer szerint az Európai Unióval szembeni belga elégedetlenség megfelel a bizalmatlanságon alapuló „európai trendnek”, amelynek egyik oka, hogy sok tisztázandó kérdés merült fel a gazdasági válságot követő évek uniós intézkedéseivel szemben. A közös Európát támogató egység a második világháborút követő időszak eredménye volt, de a jelenlegi generáció elvesztette ezt a történelmi perspektívát – mondta az igazgató.

(MTI)

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton
2017. június 28. 08:20
Egyetlen normális megoldás lehetett volna, ha azok az országok, amelyeknek szükségük van a migránsra, a menekülttáborokban pályáztatták volna és maguk hozták volna el a nyerteseket. Pályázati feltételek: iratok az egész családnak, iskolai bizonyítvány, keresztelkedési szándék, vállalni, hogy keresztény iskolákba íratják a gyerekeiket, bepótolandó, hogy fingjuk sincs az európai indentitásról, apa munkába állása, közben nyelvtanfolyam, anya nyelvtanfolyam és családgondozói ellenőrzés havonta. AKi teljesít, 10 év múlva megkapja az állampolgárságot. Aki nem teljesít, nem kap állampolgárságot és megvonják a segélyt, felajánlva, hogy mehet haza. Ha nem megy, választhat őrzött tábort, ahol ellátják, gyerekét tanítják. Egyedülálló fiatal férfiak nem jöhetnek, maradjanak otthon és tanuljanak, dolgozzanak. De legalább nősüljenek meg, akkor van esélyük Európába jönni. Ez LETT VOLNA a normális, de tudjuk, hogy teljesen más a cél.
kozmosz
2017. június 27. 23:49
A jobbszélső csajnak nem egy tűpárna van a homlokán?
barokk
2017. június 27. 23:43
Ha figyelembe vesszük, hogy Belgium 12% bevándorló (nem ott született), akkor az eredeti belgiumi lakosság 70% elutasító. Ez csak még magasabb, ha a bevándorlók gyerekeit is kivesszük a szavazók közül. Biztos izgalmas cikk lesz a 444-en.
flesh ripper
2017. június 27. 18:36
Van itt egy probléma: A belgák igen kevesen vannak. Ismert történet, hogy sorozáskor a törzsőrmester ekképpen osztja a kopaszokat: "Flamandok jobbra, vallonok balra sorakozzatok! Ekkor megszólal Móricka: "Törzsúr, kérem alássan, mi belgák hová álljunk?"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!