CEU-rektor: Nem fogunk bezárni, Budapest az otthonunk

2017. május 30. 13:50

A következő akadémiai évben minden tevékenységét Magyarországon fogja végezni a CEU – jelentette be Michael Ignatieff, az egyetem rektora. A CEU üdvözli, hogy múlt pénteken egyeztetett egymással Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott és New York állam vezetése. Enyedi Zsolt rektorhelyettes arról beszélt: az elmúlt hetek eseményei még inkább tudatosították bennük, hogy kötelezettségeik vannak a várossal és az országgal szemben. Maradniuk kell, ameddig csak lehet.

2017. május 30. 13:50

Minden tevékenységét Budapesten fogja végezni a Közép-európai Egyetem (CEU) a 2017/2018-as tanévben - mondta a felsőoktatási intézmény elnök-rektora kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Michael Ignatieff közölte, a CEU üdvözli a tárgyalások megkezdését Magyarország kormánya és New York állam vezetése között: tudomása szerint Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott múlt pénteken telefonon felvette a kapcsolatot New York állam vezetésével. Megjegyezte ugyanakkor, hogy magával az egyetemmel továbbra sem hajlandó egyeztetni, de azt már előrelépésként értekli, hogy New York állammal elkezdődtek az egyeztetések.

Ignatieff megjegyezte: bár több testület is vizsgálja a lex CEU-t, nem várhatnak ezeknek az eredményeire. És bár a következő tanévben minden marad a régiben, az azt követő tanévre viszont nem vehetnek fel új hallgatókat a lex CEU miatt. Az az egyetem viszont, ami nem tud új hallgatókat felvenni, hanyatlásra van ítélve a rektor szerint. Hogy így mi lesz 2018 őszétől, arról viszont nem beszélt egyértelműen. „Nem fogunk bezárni. Budapest az otthonunk” – szögezte le Michael Ignatieff, hozzátéve: reményeik szerint mihamarabb olyan hosszú távú megállapodás fog születni, amely lehetővé teszi a CEU Budapesten maradását, öbe tett kézzel várni viszont nem fognak.

Kötelességük a maradás 

„Az elmúlt hetek eseményei még inkább tudatosították bennünk, hogy kötelezettségeink vannak a várossal és az országgal szemben. Maradnunk kell, ameddig csak lehet” – hangsúlyozta Enyedi Zsolt, az egyetem magyar ügyekért felelős rektorhelyettese. 

A sajtótájékoztatón elhangzott: konferenciát rendeznek majd az oktatás szabadságáról, melyen a törökök is jelen lesznek, díszvendégként pedig Mario Vargas Llosa perui író érkezik majd. A CEU diplomaátadójának díszvendége pedig Joachim Gauck, Németország volt elnöke, aki itt veszi majd át az Open Society díját. 

Nem mennek bele a „chicken game”-be

Az esetleges B-tervet firató kérdésre Ignatieff rektor úgy válaszolt: akkor se mennek el, ha a kormány még nagyobb nyomást helyez rájuk, nem fognak belemenni egy „chicken game”-be, de megjegyezte, hogy a kormány hozzáállása miatt mindenre fel kell készülniük. Egy másik kérdésre, ami azt firtatta, hogy mintha optimistább lenne most, mint korábban, a rektor azt mondta: most erősebb pozícióban vannak, mint voltak, mégpedig azért, mert nemet mondtak és ellenálltak. Az Altusz és New York közötti tárgyalások miatt optimisták, de csak visszafogottan.

Ignatieff  és Enyedi Zsolt is arra szólította fel a diákokat, hogy jelentkezzenek nyugodtan az egyetemre. Enyedi szerint hatalmas privilégium, hogy itt működhetnek, a diákok számára pedig Budapest a legvonzóbb egyetemi város a térségben. Hozzátette: nagyon robosztus intézmény a CEU, itt fog működni kettő, három, tíz és száz év múlva is.

(MTI / Index)

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2017. május 31. 07:21
Minden magyarázkodás nélkül nemzetbiztonsági okokból, mihamarabb BE KELL ZÁRNI EZT A BŰNFÉSZKET! Miért útálták ki Kanadából az Ignateffet? Ha símán nem megy, akkor ezeket is addig KELL macerálni, áskálódni ellenük, míg önszántukból menekülni nem kezdenek innen. A ceu a Gonosz zsinagógája.
matekandi
2017. május 31. 06:43
Micsoda pofátlanság ezt kijelenteni, még el sem kezdődtek a tárgyalások. Mintha azt mondta volna, hogy a magyar kormánynak nincs beleszólása abba, hogy ezek a paraziták mit művelnek az ország területén.
áfonya
2017. május 31. 01:37
Ceu is éppen olyan homályos ügy mint civilek , két helyre sorostól érkeznek támogatások ,de nem a célnak hanem mind két hely titkolódzik lázong ,mert a pénzeket kormány buktatásra ellen használják.. A ceu a civilek nem akarják az átláthatóságot mert pénzek zegen zugon keresztül politikai célokra használják a kormány ellen ,ballibsi kommunisták tünciztek lázongtak hogy a kormány ne lásson bele a sötét dolgoikba.
illesl
2017. május 30. 22:37
Jaj, jaj, jaj, ezt én nem tudom feldolgozni! Repülősót, repülősót! Úgy bíztam a demokráciában! Áruló ez az Ignatyev elvtárs! Hogy itt marad ebben a fullasztó fasisztoid, de mindenképpen önkényuralmi Magyarországon! Még, hogy jól érzi magát. Lehet, hogy nem sokára leülnek tárgyalmi a magyar kormánnyal, lehet, hogy belépnek még a FIDESZ-be is. Miután személyesen Orbán Viktor célkeresztjébe kerültem volna, én nem ültem volna le tárgyalni, hanem elhúztam volna Bécsbe, bárhová, de itt nem maradtam volna. De remélem, legalább nemet vált Ignatyev elvtárs-nő....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!