Keményen kritizálta Trumpot Hillary Clinton

2017. május 26. 21:40

Clinton az egykori főiskoláján elmondott évzáró beszédében esett neki Trumpnak, de úgy, hogy egyszer se mondta ki a nevét. Saját politikai terveiről viszont nem beszélt.

2017. május 26. 21:40

Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje minden korábbinál élesebben támadta Donald Trump elnököt. Csaknem egyórás pénteki beszédében Clinton anélkül támadta az elnök viselkedését és politikáját, hogy néven nevezte volna őt. 

A demokraták volt elnökjelöltje egykori alma materében, a Wellesley főiskolán mondott évzáró beszédet. Párhuzamot vont Richard Nixon és a jelenlegi elnök között. „Dühösek voltunk, hogy az elnökválasztáson olyan embert választottunk, akinek az elnöksége végül is a megszégyenítő felelősségre vonásba torkollott, azt követően, hogy elbocsátotta az ellene nyomozást folytató tisztségviselőt” – fogalmazott Clinton, utalva arra, hogy nemzedéke mit érzett a Richard Nixon volt republikánus elnök ellen indított és lemondásával végződött eljárás miatt. „De azt akarom, hogy tudjátok, túljutottunk ezeken a nehéz időkön, társadalmunk megváltoztatta a törvényeket és kiszélesítette a jogokat és a lehetőségeket” – fogalmazott Clinton. 

Leszögezte, hogy szerinte a 2017-ben diplomázók „az igazság és az ész” ellen folytatott „teljes körű támadással” néznek szembe. A közösségi oldalakon olvasható híreket és vitákat idézve úgy vélte, hogy az Egyesült Államokban ma megtagadják a tudományosságot, félelmet gerjesztenek illegális bevándorlóktól, muszlimoktól, kisebbségektől, szegényektől. A jelenlegi kormány költségvetését „szélhámosnak” minősítette, s azt állította, hogy „elképzelhetetlen kegyetlenséggel” intéz támadást az amerikai társadalom legsérülékenyebb rétegei, a legfiatalabbak, a legidősebbek, a legszegényebbek és a legkeményebben dolgozók ellen. Szerinte a költségvetés matematikailag sem állja meg a helyét. 

A volt elnökjelölt – a várakozásokkal ellentétben – nem beszélt a saját politikai jövőjére vonatkozó elképzeléseiről.

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Burmin
2017. május 27. 21:46
Mennyit fizetett neki Soros bácsi hogy dumcsizzon....?
Csigorin
2017. május 27. 17:56
Vagyis szemelyeben tamadni, konkretumok hijan, a sajat tervekrol egy szot se ejteni. Tisztara mint a mi ellenzekunk, csak azokba nem szorult annyi intelligencia, hogy kepesek legyenek Orban nelkul Orbanozni.
tango47
2017. május 27. 12:27
Egyre jobban hasonlítanak egymásra Gyurcsánnyal: mind külsőleg, mind belsőleg.
atila68
2017. május 27. 11:47
Tudni kellene veszíteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!