Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

KSH: 370 ezer magyar vágyódik külföldre

2017. május 20. 11:17

A Központi Statisztikai Hivatal kutatása az itthon maradtak preferenciáit vizsgálta, és kimutatta: 370 ezer ember komolyan gondolkozik azon, hogyan költözhetne el Magyarországról. Nagy részük legalább évekre tervez, és minél képzettek, annál inkább elmennének.

2017. május 20. 11:17

A Központi Statisztikai Hivatal legújabb kutatása szerint a fiatalok és a középkorúak jelentős hányada elmenne Magyarországról, sokan már szervezik is külföldre költözésüket – foglal össze egy tanulmányt a Magyar Nemzet. Ha valóra váltják a terveiket, további 370 ezer ember hagyhatja el az országot néhány éven belül, ez a 18-40 évesek valós „migrációs potenciálja”. A Népességtudományi Kutatóintézet munkatársa, Gödri Irén által jegyzett tanulmányból az derül ki: minden harmadik ember gondolkozott azon a 18–40-es korosztályból hogy más országban folytassa az életét, ez pedig 680 ezer ember.

Azt vizsgálták a közel 1500 fős reprezentatív felmérésben, kik és miért akarnak ideiglenesen vagy végleg elvándorolni Magyarországról. Az eredmények alapján a 18–40-es generáció csupán egyötöde mondta, hogy eszébe sem jutna külföldre menni. Akik eddig egyébként még nem gondolkodtak elvándorláson, azok harmada sem zárta ki ezt a lehetőséget. Akik pedig gondolkodtak rajta, 35 százaléknak komolyak a szándékai, 19 százalékk pedig már meg is hozta a döntést.

Egy 370 ezres csoport kifejezetten komolyan gondolja a szándékait: 86 százalékuk tájékozódott a külföldön tartózkodás, 87 százalékuk a külföldi munkavállalás feltételeiről,  54 százalékuk pedig egy éven belül már költözni is akar, nem húzná tovább céljainak megvalósítását, 52 százalékuk már jelentkezett is valamilyen állásra. A külföldi életet tervezők 27 százaléka pár hétre, esetleg hónapokra, 28 százaléka 3–5 évre települne ki, 6 százaléka pedig azt mondta, ha elmegy, nem fog többé visszaköltözni Magyarországra.

A képzetteket érinti legerősebben a kivándorlási szándék. Az egyetemet végzett magyarok 33 százaléka, a szakmunkások 34, az idegen nyelven magas szinten beszélők 55 százaléka fontolgatja – ha átmeneti időre is –, hogy külföldre költözik. Ez pedig várhatóan még inkább növeli majd a képzett munkaerő hiányát Magyarországon – amelyről egyébként a Mandiner riportsorozatot készített.

A kutatás azonban egyúttal arra is rámutat: „Ha az elvándorlást, illetve a külföldi munkavállalást visszatérés követi, a negatív demográfiai következmények mérséklődnek, és amennyiben a visszatérők itthoni munkaerő-piaci beilleszkedése sikeres, a külföldön szerzett tudásukat, képességeiket, tapasztalataikat kamatoztatni tudják, hosszú távon pozitív gazdasági hatásokra is számítani lehet.”

 

(Gödri Irén (2016): Elvándorlási szándékok – álmok és konkrét tervek között. A migrációs potenciál jellemzői és meghatározó tényezői a 18–40 évesek körében Magyarországon. Kutatási Jelentések 98. KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest.)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 202 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sir Galád
2017. május 21. 09:32
De legalább jó lesz munkanélküliségi ráta. Bravó, taps....
katus
2017. május 20. 20:44
2017. 05. 20. 09:33 MÉG DURVÁBB ELVÁNDORLÁS JÖHET? Mintegy 370 ezer tervezi az ország elhagyását, 680 ezren pedig álmodoznak róla. Miközben évek óta komoly gondot okoz a magyar gazdaságnak az elvándorlás, a külföldi munkavállalás családokat szakít szét, egy most publikált nagyszabású kutatás szerint a folyamat nem ért véget. A fiatalok és a középkorúak jelentős hányada elvágyódik Magyarországról, sokan már szervezik is külföldre költözésüket. Ha terveiket valóra váltják, pár éven belül további 370 ezer ember hagyhatja el az országot. Összevetésképpen: ennyien laknak a Budapest utáni két legnagyobb városban, Debrecenben és Szegeden. Még ennél is ijesztőbb azoknak a száma, akik álmodoznak a költözésről: a 18–40-es korosztályból 680 ezren, minden harmadik ember gondolkodott már azon, hogy más országban folytassa az életét – derül ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézet (NKI) tudományos főmunkatársa által most publikált elemzésből. Gödri Irén a közel 1500 fős reprezentatív felmérés adatait értékelte, azt vizsgálva, kik és miért akarnak ideiglenesen vagy végleg elvándorolni Magyarországról. Lényeges tehát, hogy nem a külföldön élők motivációit vizsgálta, hanem azokét, akik még itthon vannak, de elégedetlenek, ezért menni szeretnének - írja a lap. A Magyar Nemzet által a brit és a német statisztikai hivataltól kikért adatok szerint csak ebben a két országban 170 ezer magyart tartottak nyilván három évvel ezelőtt, a szám pedig azóta is csak nő. Az eddigi legalaposabb – igencsak óvatos – becslést készítő NKI négy évvel ezelőtt 335 ezerre tette a külföldre költözött magyarok számát, ami akkor a 18–49-es korosztály 7,4 százalékát tette ki. A legfrissebb közlés, az Eurostat úgynevezett tükörstatisztikája szerint 2016 januárjában 410 ezren éltek külföldön, ám ebben nincs is benne néhány állam, például Franciaország és Spanyolország. Mi sem mutatja jobban, milyen erős trendről van szó, mint az, hogy Gödri kutatása szerint a 18–40-es generáció mindössze egyötöde mondta azt, hogy eszébe sem jutna külföldre menni. A terveit komolyan vevő 370 ezres csoport 48 százaléka mindenképpen menni akar, 52 százalékuk pedig már jelentkezett is valamilyen állásra. 86 százalékuk tájékozódott a külföldön tartózkodás, 87 százalékuk a külföldi munkavállalás feltételeiről. 54 százalékuk pedig egy éven belül már költözni is akar, nem húzná tovább céljainak megvalósítását.
Ipper Péter
2017. május 20. 14:55
Ezek nem kivándorlók, hanem menekültek. Menekülnek az illiberális orbanisztánból.
még fokozza
2017. május 20. 14:11
Talán a kivándorlást akarja Botka megakadályozni a 13. nyugdíjjal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!