Hajrá, Norvégia!

2017. március 17. 19:47

Volna hát mit kérdezni Jeszenszky Gézától, de most inkább ő kérdez. És mi válaszoljunk neki: nem, tanár úr, a való világ nem lelhető fel az egyetemi tananyagban.

2017. március 17. 19:47
Szentesi Zöldi László
Demokrata

Jeszenszky Géza ezúttal arról is beszélt, hogy Brüsszel nem az új Moszkva, és mostanában olyan agymosás folyik Magyarországon, amely őt a második világháború alatti időkre emlékezteti. Arra is intette a magyar külügyi vezetést a bölcs diplomata, hogy ne hepciáskodjunk (ugyanezt a szót használta egykori orosztanárom, aki kínzás terhe mellett sem mondta volna ki az erdélyi magyarok szóösszetételt, a másik kedvenc szava pedig mi más, mint a magyarkodás volt…). Jeszenszky Géza továbbá szóba hozta, hogy az Orbán-kormány keleti nyitása sikertelen, nem csapódhatunk ide-oda kompországként, s hogy keleti és déli nyitás helyett nyissunk inkább a balti államok és a skandináv térség felé, északra.

Istenem, csak ne emlékeznék Jeszenszky Gézára az Antall-kormányból, bizony Isten, el is hinném, amit mond. Csakhogy – fájdalom – nagyon is emlékszem. Nehéz volna elfelejteni azt az 1990 utáni időszakot. Amikor Jeszenszky Géza imádott nyugati világa előbb birtokba vett bennünket, majd mire felpislantottunk, megszűntek a magyar ipar sikerágazatai, leépültek teljes iparágak, megérkezett a harmadosztályú élelmiszerszemét a multikkal, a téeszelnökök einstandolták a magyar termőföldet, a pufajkás gyilkosok meg vígan teniszeztek, és minden hónapban állami nyugdíjat hozott nekik a postás.

Mondhatjuk persze, hogy Jeszenszky minderről nem tehet, inkább nézzük szűkebb működési területét. Tegyük fel a kérdést például, miért nem adtak azonnal állampolgárságot a kárpát-medencei magyaroknak? Miért építették le villámgyorsan meglévő orosz diplomáciai és gazdasági kapcsolatainkat? Miért nem zavarták el két nappal a győztes választás után az összes kommunista diplomatát a külügyi szolgálatból? Miért asszisztáltak Magyarország tekintélyének lerombolásához, miért engedték, hogy Gheorghe Funarok és Vladimir Meciarok mossák fel velük a padlót minden áldott reggel?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2017. március 20. 08:57
Sajnos a saját környezetemben is látok sok ilyen példát, mint ez a Jeszenszky. Kifogástalan úr, szépen vasalt, fésült, pontosan felmondja az éppen illendő szöveget, és közben TELJESEN ÜRES A FEJE. De hogy hogy karmolja a nép ezt a típust! Az aranyos polgármester, minek szidod, olyan jó ember! Stb. Szinte csak a forma számít, a tartalom semmit. És ezek az üresfejűek ugyanazt csinálják, mint anno az MDF: meghagyják az irányítást a +szakértőknél". És az okosabbak őrjöngenek, mint anno Csurka. De mindig ők veszítenek. "A szakembereket nem lehet kirúgni, te nem értesz hozzá, nem szólhatsz bele". Stb. És miért van ez? Mert semmit nem akarnak csinálni, és ez a LEGKÉNYELMESEBB megoldás, csak megokolják, hogy ők "konzervatívok", ezért "óvatosan" kell haladni. Phej.
tango47
2017. március 18. 22:13
Szerencsére a fia sokkal értelmesebb, mint az öreg Jeszenszky. Unokázni kellene neki (ha van), nem nyilatkozgatni!
nimród
2017. március 18. 16:23
Sajnos, sok a tájékozatlan hozzászólás jobboldalról is. A dolgok általában bonyolultabbak, mint ahogy azt a zsigerből nyilatkozók gondolják. És itt nem csak a mániákusan szebb jövőt emlegető tunyacsápra gondolok.
raber
2017. március 18. 15:54
Most már hallgasson az öreg. (Mármint Jeszenszky. Inkább olvasnám a fiatalabbat.) Nincs mit szépíteni: elkúrták a nagy lehetőséget "tetszettek volna forradalmat csinálni"-miniszterelnökkel együtt. Most már ne okoskodjon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!