Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Újabb munkaszüneti nappal bővülhet kedden a naptár

2017. március 07. 07:35

Az Országgyűlés kedden a kormány javaslatára tovább szigoríthatja a jogi határzárat, valamint munkaszüneti nappá nyilváníthatja nagypénteket.

2017. március 07. 07:35

A keddi ülésnap reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd szavazások következnek. A képviselőknek a határozathozatalok elején nemzetközi szerződéseket kell jóváhagyniuk, ezt követően dönthetnek a jogi határzár további szigorításáról, amelynek egyik legfontosabb változtatása lehet, hogy az illegális bevándorlóknak egészen addig az országhatáron álló tranzitzónában kell várakozniuk, amíg menekültügyi kérelmüket jogerősen elbírálják.

A törvényhozás ezt követően kormánypárti képviselők kezdeményezésére munkaszüneti nappá nyilváníthatja nagypénteket, így a húsvét négynapos munkaszüneti ünneppé válhat idéntől. Zárószavaznak a KDNP bírósági végrehajtásról szóló törvényt módosító javaslatáról is, amely szerint becsérték alatt a jövőben nem lehetne elárverezni ingatlanokat.

A szavazásokat követően hat általános vitát bonyolítanak le, így egyebek mellett terítékre kerül az igazságügyi miniszter nemzetközi magánjogról szóló törvényjavaslata, valamint a büntetőjogi tárgyú jogszabályok módosítása, amit szintén Trócsányi László jegyez. Az Országgyűlés szerdán folytatja munkáját és jövő hétfőn államfőválasztással fejezi be aktuális ülését. (MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2017. március 07. 11:22
Osacr gála? Mi bajod vele? Egyre jobbak vagyunk! Mióta a szentéletű Vajna menedzseli a dolgot .....
liberálzöld.
2017. március 07. 10:51
Fatornyos kis falumban, ahonnan a történelem viharai kitelepítették a svábság döntő hányadát és helyükre bukovinai székelyeket (semmi bajom velük, mint ahogy az ittmaradt svábokkal sem) sodort, a svábok általános véleménye az volt, hogy ez a székely csapat egy lusta náció, minden héten van legalább 2 szent, akinek az ünnepén nem dolgoznak. És nem is dolgoztak. Bukovinai székely ismerősöm pedig azt mondja, hogy bizony így van ez, ők bizony megülik minden székelyen segítő szent ünnepét. Nehéz dolgok ezek ...
liberálzöld.
2017. március 07. 10:45
Kövér és Orbán fattyak emlékezetébe: "Több mézet a dolgozók madzagjára!".
Csomorkany
2017. március 07. 09:30
Akkor már csak Nagycsütörtök hiányzik, ami helyett Pünkösdhétfőt a katolikusok simán elengednék, de szerintem a protestánsokkal is megbeszélhető.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!