Bayer Zsolt szerint nem kell megkérdezni az embereket az olimpiáról

2017. február 10. 21:53

A közelmúltban a Magyar Időkhöz igazolt kormánypárti sztárújságíró arra a kérdésre, hogy miért nem kell megkérdezni az embereket az olimpiáról, azt mondta: csak.

2017. február 10. 21:53

Az Index az Orbán Viktor évértékelőjére igyekvő kormánypárti politikusokat, illetve egyéb kormányközeli személyeket kérdezett arról: meg kell-e kérdezni az embereket az olimpiáról?

Bayer Zsolt például egyenesen kijelentette, hogy nem, majd a miértre rávágta, hogy csak. Vidnyánszky Attila azt mondta, hogy ő nagyon szeretné az olimpiát, és ő ember.

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője szerint most már késő megkérdezni az embereket. Arra a kérdésre, hogy korábban nem lett volna jó népszavazást kiírni az ügyben, azt mondta: ez egy érdekes kérdés, amiről akkor lehetett volna vitatkozni, de most már ez is késő.

L. Simon László szerint minden olyan kérdésben nyitottnak kell lenni, amiről az embereknek véleményük van. 

Gajdics Ottó szerint jó lett volna, ha megkérdezték volna korábban az embereket. 

Schmidt Mária mosolyogva szótlanul ment a riporterek között, de nem válaszolt a kérdésekre, végül arra viszont igen, hogy válaszol-e. Azt mondta: nincs kedvem.

Fekete György szerint nem kell megkérdezni az embereket, olimpiát kell rendezni. A Magyar Művészeti Akadémia elnöke szerint az államnak van egy dolga, végzi. Hozzátette: arról sem kérdezzük meg őket, hogy mit esznek ebédre.

További remek válaszok és reakciók az Index videójában.

Összesen 266 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kombinátor
2017. február 13. 23:04
meg kellene kérdezni az embereket arról is, hogy - hétvégenként lezárják-e a fél várost menstruáció ellenes futás-, családon kívüli erőszak-, biciklizők miatt, - legyen-e úszó világbajnokság, - legyen-e Sziget fesztivál, tűzijáték, - legyen-e mangalica fesztivál, karácsonyi vásár... szóval mindenért...
bornemiszabela
2017. február 13. 13:48
nem is értem, miért kell ilyen nimandokat kérdezni
Senye Péter
2017. február 13. 08:45
Ha tíz év múlva jól mennek a dolgok, akár lesz itt olimpia vagy nem, mondhatjuk, hogy azért. Ha meg minden rosszabb lesz, akkor meg azért.
he-he
2017. február 11. 21:53
Az embereket arról kéne megkérdezni,hogy tudják-e,hogy ki ez az elmebeteg,betépett,fasz Bayer Zsolt?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!