Univerzális népi-urbánus ellentét

2017. február 06. 16:59

Sokáig úgy tűnt, hogy ez egy tipikusan magyar vita, tele szokásos szélsőséges indulattal, meg nem értéssel és gyűlölettel; mára azonban azt tapasztaljuk, hogy ami minket szabdalt évtizedeken át és a rendszerváltás után is, az immáron a világ nyugati típusú részén globális konfliktussá és totális szembenállássá változott.

2017. február 06. 16:59
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Idők

„Az urbánus tábor embereszménye a szabad, függetlenül cselekvő, autonóm individuum, aki mint racionális lény, elsősorban a saját érdekeit szem előtt tartva cselekszik a társadalomban. Az egyén, az individuum globális lény, hasonló jogok illetik meg a világ bármely részén (mármint az emberi és állampolgári jogok). A népi tábor ezzel szemben a nemzeti közösséget tartja elsőrendűnek, mert megítélése szerint az individuumok nem elszigetelten, hanem mindig egy nemzet keretei között válnak azzá, amik. Az emberi jogokat, az állampolgár jogait nem tagadják, viszont azt mondják, hogy kiélezett helyzetekben, amikor például a nemzet sorsáról van szó, az individuum érdekeit alá kell rendelni a magasabb egység, a nemzeti kollektívum érdekeinek.

A népiek és az urbánusok közötti ellentétek radikális jellegét döntően az magyarázta, hogy egyszerűen más volt a világlátásuk, más a világszemléletük. Az urbánusok, ha liberálisok, akkor kozmopoliták, ha szocialisták, akkor internacionalisták, míg a népieket a nemzeti beállítottság jellemzi a legmarkánsabban. Igazából tehát már pontosabb ezt a vitát globalisták és nemzetiek vitájának nevezni.

Sokáig úgy tűnt, hogy ez egy tipikusan magyar vita, tele szokásos szélsőséges indulattal, meg nem értéssel és gyűlölettel; mára azonban azt tapasztaljuk, hogy ami minket szabdalt évtizedeken át és a rendszerváltás után is, az immáron a világ nyugati típusú részén globális konfliktussá és totális szembenállássá változott. Elmondhatjuk, hogy ez a világnézeti szembenállás kegyetlen, keserű és nehezen feloldható. Magyarország jelen állás szerint úgy orvosolja a problémát, hogy a nemzeti oldalnak szavaztunk elsöprő többséggel bizalmat, s felhatalmaztuk arra, hogy demokratikus keretek között tegye azt, amit értékrendje diktál. Most Európa és Amerika jön.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 204 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2017. február 07. 13:31
A helyzet jóval egyszerűbb. Az evolúció fontos új pontjához érkezett, itt és most lehetünk szemtanúi annak a megismételhetetlen különleges természeti jelenségnek (tehát akár mindőnket katasztrófa turistának is nevezhetjük) melyet úgy hívnak: a homo sapiens faja kettéválik éppen! Új faj van születőben, nevezzük őket ahogy akarjuk, ámde a természet törvényei szerint az egyik fel fogja falni a másikat és az kipusztul. Névjavaslatom: homo gender abnormalisticus
catalina9
2017. február 07. 10:48
A népi-urbánus vita egyáltalán nem csak magyar jelenség volt, csak nálunk volt elég erős annyira a népi oldal, hogy nem hagyta magát megvásárolni és egyáltalán ki tudott állni egy vitára. Ez a vita valójában főleg a zsidók, a tőlük karrier szempontból /művészek, tudósok, politikusok stb./vagy üzletileg függő holdudvar és a tőlük független értelmiség között zajlott. Ez ugyanígy lejátszódott Németországban, USA-ban stb. stb. Aztán az urbánusok átvedlettek liberálissá, zölddé, globalistává, mikor mi volt a jobb fedőszín. Nem véletlen, hogy az amerikai zsidók 80 százaléka Clintonnét támogatta, beleértve Sorost, vagy a zöldre maszkírozott Jill Steint, aki az újraszámlálásért hisztizett.
Peter8811
2017. február 07. 06:59
Margarin név jobban állna neked Gargarin.
Pinter68
2017. február 06. 21:33
Nagyon szépen levezette Fricz ezt a népi-urbánus dolgot. És igaza is ...ha 100 évvel korábban élnénk! Szerintem viszont mára leegyszerűsödött az alacsonyabban iskolázott, átlagban kevésbbé tájékozott, kevesebb kultúrális kihívásnak kitett és az iskolázottabb, sokoldalúbban, szélesebb körben tájékozottabb és nyitottabb szavazók közötti ellentétre. És mivel előbbiek inkább a vidéki kistelepüléseken, utóbbiak pedig inkább a városokban élnek, könnyű a helyzetet félreértelmezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!