Jövő héten egyeztet az MSZP vezetősége Botkával

2017. január 10. 07:08

Molnár Gyula szocialista pártelnök szerint a jövő héten egyeztethetnek Botka Lászlóval szegedi polgármester miniszterelnök-jelöltségéről. Az MSZP-elnök arról is beszélt, hogy továbbra is kiállnak az előválasztás fontossága mellett, és Majtényi Lászlót is támogatják, ha indul a köztársasági elnöki székért.

2017. január 10. 07:08

Politikai menetrendről egyeztet az MSZP országos elnöksége a jövő héten Botka Lászlóval, és ha megállapodás születik, a szocialisták szegedi polgármesterüket ajánlhatják közös miniszterelnök-jelöltnek a baloldali pártok számára a 2018-as országgyűlési választásra – közölte Molnár Gyula hétfőn az elnökség ülése után az MTI-vel. A szocialista párt elnöke hangsúlyozta, hogy kitartanak az előválasztás mellett és megerősítette azt is, hogy támogatják Majtényi László köztársaságielnök-jelöltségét.

Emlékeztetett: már korábban üdvözölték, hogy Botka László egy lapinterjúban jelezte, adott esetben vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. Molnár Gyula szerint Botka László feltételei: a közös lista, a közös jelöltek, a karakteres baloldali program, mind-mind egybecseng azzal, amit az MSZP nyáron megválasztott új vezetése az elmúlt fél évben képviselt. Az ellenzéki politikus közölte, az elnökség ülésén megerősítették, kitartanak az előválasztás mellett. A szocialista párt és Botka László érdeke is az, hogy legyen előválasztás, különös tekintettel arra, hogy ha több jelölt van miniszterelnöknek - indokolt. Elmondta, az elnökségtől megbízást kapott arra, hogy készítsen politikai forgatókönyvet és menetrendet, amelyet Botka Lászlóval a jövő héten egyeztetnek.

Botka László december végén a 168 Óra című hetilapnak adott interjúban beszélt arról, hogy vállalná a miniszterelnök-jelöltséget. A politikus közös ellenzéki listát akar, azt, hogy az egyéni jelöltek kiválasztásánál ne a párthoz tartozás, hanem a szavazatszerzési képesség számítson, és szerinte megállapodást kell kötni az új baloldali politikáról is. Az Index hírportálnak január elején arról beszélt, hogy klasszikus előválasztás helyett országossá tenné a Szegeden működő rendszert, ahol a körzetekben rendszeresen mérik a potenciális jelöltek népszerűségét.

Molnár Gyula az MTI-nek beszámolt arról is, hogy az elnökség támogatja Majtényi László korábbi ombudsman, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke államfőjelöltségét. Hozzátette: a jelöltről a választmány is állást foglal. A két testület várhatóan együtt kéri fel a parlamenti frakciót, hogy a képviselők aláírásukkal támogassák Majtényi László jelöltségét - ismertette. Közölte azt is: az elnökség felhatalmazta, hogy a kampány és a következő néhány hónap együttműködésének részleteiről tárgyaljon Majtényi Lászlóval, akit az Elnököt a köztársaságnak! csoport nevezett meg államfőjelöltjeként január elején.

(MTI)

Összesen 102 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
abraxas
2017. január 11. 00:54
Miről egyeztetnek? Most mondták, hogy támogatják. Ezek után csak arról lehet egyeztetni, hogy mégsem. :-D Egyre szebb... :-)
gepida
2017. január 10. 16:13
Falus Ferenc már nem vállalja?
edvind johnsson
2017. január 10. 14:31
Na végre, Botka "titkosfegyver" Lacit sikerült meggyőzni.
Berecskereki
2017. január 10. 12:58
Nem találom kiposztolva a Mandineren. Szeretném tudni legalább az okát. Baloldal-Jobbik összefogás a demokrácia jegyében http://www.atv.hu/videok/video-20170109-heller-agnes-es-laszlo-robert
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!