Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Medgyessy: Fogjon össze a baloldal és a Jobbik!

2016. december 30. 07:52

Nem szabad finnyáskodni, mondja Medgyessy Péter. A volt kormányfő az ATV-nek arról beszélt: a Fidesz 2018-ban csak úgy győzhető le, ha az MSZP, a DK és a Jobbik összeáll.

2016. december 30. 07:52

Medgyessy Péter az utóbbi hónapok közvélemény-kutatási adatai alapján azt mondta az ATV egyik műsorában, 2018-ban az Orbán-kormány csak akkor győzhető le, ha „három párt, vagyis az MSZP, a DK és a Jobbik horrible dictu összefog”. A volt miniszterelnök úgy véli, hogy az ellenzéki pártoknak nem nyafogniuk kell, hanem el kell dönteniük, hogy a parlamenti helyük bebiztosítása élvez-e elsőbbséget, vagy a szekértáborok feletti összefogás.

Ez utóbbi hiányában ugyanis elmarad a kormányváltás, és aki ezt nem veszi tudomásul, az csak magát okolhatja, illetve annak el kell számolnia a nép felé, jelentette ki a volt kormányfő, aki szerint ebben a helyzetben egyik oldal sem lehet finnyás. Medgyessy szerint ezek a mondatok sokakat megrázhatnak, mert a finnyáskodás mindkét politikai oldalra igaz: a Jobbik Gyurcsánnyal és másokkal szemben finnyáskodik, a baloldal pedig a Jobbikkal.

Medgyessy a műsorban elmondta, abban a hipotetikus esetben, ha ő lenne az MSZP miniszterelnök-jelöltje, kísérletet tenne egy ilyen összefogás tető alá hozására. A Jobbikról a volt kormányfő azt mondta: „Ez a Jobbik nem ugyanaz a Jobbik, mint tíz évvel ezelőtt.” Hogy lesz-e ilyen összefogás, arra Medgyessy azt mondta, ő nem jós.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 489 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2017. január 01. 19:24
Béndek Péter 2.0!
száraztészta-tüzifa
2016. december 31. 13:00
Megyót már évek óta a fidesz eteti....
Bokros Birka
2016. december 31. 10:13
Még ez a bérlethamisító egyszerű gondolkodású Indiából menekült MSZP-s leányzó is rajtatok röhög drága Rabbikos barátaim. Hiányzott ez nektek? :D "Az MSZP a maga idejében megfontolja, hogy összefogjon a Jobbikkal – erről beszélt Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus a Híradó kérdésére. A szocialista politikus Medgyessy Péter volt miniszterelnök kijelentésére reagált, miszerint az MSZP-nek és a DK-nak együtt kellene működnie a Jobbikkal. A KDNP-s Hollik István szerint: ez az összefogás már létre is jött. Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatóját többször megszakította, mert nem bírta visszafojtani a nevetését."
Bokros Birka
2016. december 31. 09:58
Sajnos még a Rabbik vezetése nem jött rá, ha korán csőre tölti a fegyvert és elpufogtatja lőszerét, akkor üres tárral áll majd a választások előtt. Ne legyen kétsége senkinek a szélső baloldal nem fogja megvédeni, hanem visszaveszi szavazóit. 2014-ben azért sírt a szélső baloldal, mert korán megnevezte Libás Gordont és csűre húzott fegyverének tára, már a választások előtt üres volt. Most ezzel a szerencsétlen Zázival játszatják el és ők csendben építik hátországukat. Bizony, aki ezt képtelen elismerni, annak 2018-ra nem a miniszterelnökségért kell küzdeni, hanem a bent maradásért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!