Az Állam, az életszínvonal és a személyes felelősség

2016. december 05. 12:44

Az Állam önmagát pontosan és kizárólag az értékteremtő ember munkája gyümölcsének erőszakos elkobzásából finanszírozza, így az Államtól várni a bérnövekedést pontosan annyira balgaság, mint a betörőtől várni otthonunk kitakarítását.

2016. december 05. 12:44
Táborszki Bálint
Ellenpropaganda

„Újra és újra – igazság szerint minden alkalommal, amikor a téma előkerül – azt halljuk a magyar közbeszédben, hogy az államnak kellene béreket emelnie és az állam feladata emelni az átlagember életszínvonalát. Tűrhetetlen – mondják – hogy Magyarországon az átlagbérből alig lehet megélni; hogy hónapról hónapra kell élnie az embernek, anélkül, hogy a luxus – vagy akár a középszerű kikapcsolódás és élvezetek – bármilyen formáját megengedhetné magának. Bölcsőtől sírig szegénységben kell tengődnie, a nyugati életszínvonal pedig csak vágyálom marad, amelyet talán soha nem érhet el.

(…)

Az állam sehogyan nem képes emelni a béreket, mivel az állam nem képes megemelni a dolgozók produktivitását. A munkások semmilyen állami beavatkozás következtében nem fognak egy adott időegység alatt több és jobb minőségű terméket és szolgáltatást előállítani. Az Állam – mivel az egyetlen intézmény, amely bevételére nem javak és szolgáltatások értékesítésével tesz szert, hanem a már megteremtett vagyon elkobzásával – nem képes értéket hozzáadni a dolgozók keze munkájához, csupán elvenni képes abból. Az Állam önmagát pontosan és kizárólag az értékteremtő ember munkája gyümölcsének erőszakos elkobzásából finanszírozza, így az Államtól várni a bérnövekedést pontosan annyira balgaság, mint a betörőtől várni otthonunk kitakarítását és a vacsoránk megfőzését.

Vannak viszont bizonyos tevékenységek, amelyeket ha az Állam abbahagy, akkor növekedhetnek a bérek. Röviden, minél nagyobb az Állam, a dolgozó annál szegényebb lesz. Az Állam minél többet költ, az értékteremtő polgár annál kevesebbet költhet, hiszen az Állam csupán elkobozza és saját céljaira felhasználja a vagyont, nem pedig létrehozza azt önkéntes vásárlók igényeinek kielégítésével. Magyarországon pedig a bürokrácia és a központi kiadások olyan hatalmas mértéket öltöttek, hogy senki, aki e fentebbi igazságot megérti, nem csodálkozik az országban uralkodó szegénységen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. december 06. 10:35
Ez is a ruhatár-szakot végezhette, de onnan is sokat lógott.
Gusztáv13
2016. december 06. 03:54
Ha le akarod mosatni a kocsidat, akkor csak be húzz a vízfejű petike 2OO nm-es garázsába! Saját autómosója van a szauna mögött.. https://www.facebook.com/245315675667043/photos/a.245325092332768.1073741827.245315675667043/532712720260669/?type=3&theater
Akitlosz
2016. december 06. 01:19
"Az állam sehogyan nem képes emelni a béreket, mivel az állam nem képes megemelni a dolgozók produktivitását." Csakhogy nincsen semmi összefüggés a dolgozók produktivitása és a bére között. Ugyanazok a nagy cégek foglalkoztatnak Magyarországon is, mint nyugat-Európában ugyanakkora - vagy a lazább munkajogi szabályok miatt magasabb - produktivitással, a bérek mégis csak ötöd akkorák. Magyarország jelenlegi GDP-jéből kiindulva a dupla ekkora bérek lennének a reálisak és a megalapozottak produktivitás alapján. GDP tekintetében Magyarország az EU átlag kétharmadánál van, míg a bérek tekintetében csak az átlag egyharmadánál. Szóval a lényeg a bérek semmiféle összhangban nincsenek a produktivitással, a megtermelt javakat nem a dolgozók kapják, másra megy el, ezért alacsonyak a bérek.
kjkj1945
2016. december 05. 16:10
T e B arom ha nem árusították volna ki 90-98-ig ... Az állam én vagyok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!