Végleges: december 4-én választ elnököt Ausztria

2016. szeptember 21. 17:39

December 4-én tartják az államfőválasztás korábban elhalasztott második fordulóját az osztrák parlament szerdai határozata szerint.

2016. szeptember 21. 17:39

Az osztrák belügyminiszter múlt héten jelentette be hivatalosan, hogy későbbre halasztják az államfőválasztás második, eredetileg október 2-ra kitűzött fordulóját. Indoklása szerint technikai hiba, vagyis számos hibás szavazócédula miatt "nem lehetséges a szavazás jogszerű és kifogástalan lebonyolítása. Az új, december 4-i időpontot Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter a parlamenti pártok frakcióvezetőivel közösen tűzte ki a múlt héten.

A parlament szerdán döntött hivatalosan a szavazás pontos időpontjáról.

A szavazás elhalasztását az osztrák kormánykoalíciót alkotó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP), valamint két ellenzéki párt, a Zöldek és a NEOS támogatta. A szintén ellenzékben lévő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Stronach Csapata (Team Stronach) ellene szavazott.

Továbbá a választási névjegyzék aktualizálása mellett is döntöttek. Eszerint az is részt vehet majd a december 4-én tartandó választáson, aki addig betölti a 16. életévét, azonban a tavaszi első fordulónál még nem volt jogosult a szavazásra.

Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke az osztrák alkotmánybíróság szegénységi bizonyítványának és az ország belpolitikai és nemzetközi felsülésének nevezte a választás megismétlését. Strache a hibás szavazócédulák legyártása miatt a belügyminisztériumban végrehajtott személyi felelősségre vonást szorgalmazta.

A Stronach Csapatának képviselője Christoph Hagen gondatlannak és különösen veszélyesnek nevezte a választási névjegyzék megváltoztatását. Az SPÖ frakcióvezetője Andreas Schieder összeesküvés elméletek veszélyeire figyelmeztetett, az ÖVP politikusa, Wolfgang Gerstl pedig a döntést elutasító pártokat notórius ellenzőknek nevezte.

Eva Glawischnig, a Zöldek pártjának elnöke óvott attól, hogy a demokráciát bizonyíték nélküli manipulációkkal ássák alá. Matthias Strolz, a NEOS vezetője pedig a választás elhalasztásának szükségességéről beszélt.

Az elnökválasztást azért kell megismételni, mert az alkotmánybíróság az Osztrák Szabadságpárt indítványa alapján megsemmisítette a májusi második forduló eredményét. Akkor Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfőjelölt alig több mint 31 ezer szavazattal megelőzte Norbert Hofert, az FPÖ jelöltjét.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2016. szeptember 22. 13:32
Végleges?
DFK
2016. szeptember 22. 09:23
És az eredményről is döntöttek már?
kzs2
2016. szeptember 21. 23:11
Karácsony előtt? Akkor pont belefér és nem lesz gyanús elindítani a szeretet és lélekmasszírozó kampányokat.
Mitadisten
2016. szeptember 21. 21:14
Ja,az okt.2 is végleges volt..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!