Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Párbeszéd lesz a PM új neve

2016. augusztus 24. 15:28

A Mandiner értesülései szerint ősszel mutatja be új, egyszerűsített nevét és arculatát a PM: a Párbeszéd Magyarországértból Párbeszéd lesz. A 2013-ban az LMP-ből kivált politikusok által alapított balos zöldpárt ennek előkészítéseként a neten hirdetett logópályázatot, amin végül egy húszéves pályakezdő ötlete győzött.

2016. augusztus 24. 15:28
Bukovics Martin

Július közepén logópályázatot hirdetett a Kreanod.hu-n a Párbeszéd Magyarországért párt. Aki a kiírást figyelmesen olvasta, már akkor sejthette, hogy az LMP-ből 2013-ban kilépett politikusok által alapított baloldali zöldpárt a továbbiakban nem a Párbeszéd Magyarországért, hanem a rövidebb Párbeszéd név alatt tervez politizálni.

Az augusztus 8-án lezárt pályázaton 77-en vettek részt összesen 97 koncepcióval. A győztesnek járó 100 ezer forintot feher_viktoria_1996 pályázata kapta:

A győztes nemzeti színekbe öltöztetett logó szerdán a Tumblren is végigment, főként negatív jelzők társaságában. Az alkotó egy kokárdát és egy szövegbuborékot vegyítve próbálta meg összehozni egymással a politikát és a párbeszédet. „Valóban ez a logó nyerte meg a kreanod.hu-n a pályázatunkat, ami még nem jelenti azt, hogy pontosan ilyen lesz az új logónk. Azért a tapsot köszönjük” – írta róla a párt a Tumblren.

Előfordultak egészen izgalmas kreációk is, ez például már egészen MDF-szerű:

A Mandiner a logótervek kapcsán megkereste a párt szóvivőjét. Tordai Bencétől megtudtuk: a Párbeszéd név nem új, a Párbeszéd Magyarországért pártnak eddig két rövidített neve volt, a PM és a Párbeszéd. Mint megtudtuk, a PM ősszel valóban tervez egy névhasználati módosítást: az eddigi kicsit hosszú és nehézkes nevet a politikájukat Tordai Bence szerint jobban és egyszerűbben összefoglaló Párbeszédre cserélik. A PM szóvivője szerint az a Párbeszéd név egyre érvényesebb üzenete, hogy mindenki egyformán számít, ehhez képest az „önkényuralom felé tendáló rendszer” egy másik univerzum. 

A logópályázatot azért a Kreanodon hirdették meg, mert mindenképpen fiatal hazai tervezők ötleteire voltak kíváncsi. A nagy nemzetközi stúdiók drága logóterveit nem is engedhetik meg maguknak, mondta Tordai. A győztes pályázatról belső szavazást követően döntöttek, mint megtudtuk, egy 20 éves pályakezdő lány alkotásáról van szó. A győztes logó nyitóképünkön és alább látható.

A Tumblren és jelen cikkben bemutatott logó egyébként nem a végleges: Tordai Bence telefonbeszélgetésünk előtt éppen a grafikussal egyeztetett a logó finomhangolásairól.

A Szabó Tímea és Karácsony Gergely vezette párt támogatottsága az öt júliusi közvélemény-kutatás adatai szerint a legjobb jóindulattal is csak 1 százalék körüli. Négy cégnél egyenesen mérhetetlen volt a formáció az előző hónapban.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 188 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2016. augusztus 25. 11:49
Ha nem Magyarországért, akkor kikért?
zolizolizoltan
2016. augusztus 25. 11:05
Szabó Tímea menjen vissza a Békehadtestbe ismét Pakisztánba. Amerikai zászló alatt több babér terem számára, mint magyarföldön.
gabor7th
2016. augusztus 25. 10:56
Most már akkor minden más lesz ezután. Ja nem. A lényeg nem változik.
tango47
2016. augusztus 25. 10:28
Ha a kuplerájt átnevezik nyilvános házzá, attól jobb lesz a megítélése?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!