Édesapám emlékére

2016. július 25. 11:39

Ma hajnalban hosszú betegség után meghalt Édesapám, OLÁH JÁNOS író, költő. Isten nyugosztalja!

2016. július 25. 11:39
Lackfi János
Facebook

Ma hajnalban hosszú betegség után meghalt Édesapám, OLÁH JÁNOS (1942-2016) író, költő. Isten nyugosztalja!

 

HÁRSAK ALJA (Oláh János)
 
Égettbor ízű hársak
szélhangon zsolozsmáznak.
Hallgatom, s minden elhagy,
mondják, talán nem is vagy.
Ittlétem fáj a voltban,
a semmiig hajoltam.
S e szótlan szédületben
méhraj köröz fölöttem.
Bódult botladozásban
csuklik össze a lábam.
Hanyatt dőlök a parton,
és pók szövi be arcom,
mint akit leütöttek,
és nem emlékszik többet.
Kihűlt káprázat fénye
miért siklottál félre?
Olyan más most már minden,
amiben egykor hittem,
semmivé lett azóta,
parázna magyar nóta,
de nyakamon örökre
fojt a tegnap nyakörve:
lelkem gyöklényű vétke,
testem láz-kelevénye
minden titkot kimondat.
Halál előtti mondat.
S ha elbondul is végre,
nincsen, aki megértse
a harang szavát hallva,
mi a lélek nyugalma.
Aki mindig kerestem,
most itt heverek resten,
magzat az űr hasában:
semmit meg nem találtam.
Reccsent a híd alattam,
kalimpáltam bukottan,
kábán és elveszetten,
bántottam, kit szerettem.
Mégis, mégis jó volna
forrás fölé hajolva
újjá születve élni,
s mint egy igazi férfi,
kezedből megízlelni
a gyermeklétű semmi
népmese-tiszta csöndjét,
e tékozló örökét
érlelte ősi almát,
Isten fluid hatalmát.
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
azadi
2016. július 26. 00:33
Megsemmisítően, falhoz szegezően gyönyörű. Szót bennszakasztóak a képei: "lelkem gyöklényű vétke.." - zseniális. És méginkább az az "Isten fluid hatalma..": Ez az Isten értése maga. Ő áldja meg Édesapádat halálában fénnyel-nyugalommal ezért a versért.
Karbantartó9
2016. július 25. 23:23
Részvétem!
nimród
2016. július 25. 21:30
Isten nyugosztalja! A vers megrendítően szép. Oláh János kiváló költő és nagyszerű ember volt.
balbako_
2016. július 25. 14:54
Csak egy könyvét olvastam Oláh Jánosnak az is novelláskötet volt az Örvényes partján-t. Viszont az nagyon tetszett. Nyugodjék békében!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!