Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Čušványos

2016. július 25. 11:11

Hoppá. Isten látja lelkünket, mi tényleg jóhiszeműen gyűltünk össze migránsokat utálni, de ez most valami más.

2016. július 25. 11:11
Bíró Zoltán
Transindex

„Tusványos, második nap. Az előadás témája: Átalakuló európai identitás a migráció tükrében. Kulcsmeghívott: Andrej Čuš, a Szlovén Demokrata Párt parlamenti képviselője.

Ha viccelődőbb kedvünkben lennénk, bizonyára átfuthatna az agyunkon, hogyan is érhették be a szervezők egy ennyire szerény kaliberrel, hiszen úriemberünk csupán azzal vált híressé, hogy ő volt az első szlovéniai iszlamizáció- és migráció-ellenes tömegmegmozdulás szervezője. (…)

A vicces kedv persze hamar elpárologna, a szlovén képviselő ugyanis csuklás nélkül fejtette ki az alábbiakat: »Annak idején Szlovénia 70 000 menekültet fogadott be a volt Jugoszlávia területeiről. És az a 70 000 ember nem tért vissza hazájába. Most is ott van Szlovéniában. Csak már nem annyian vannak, hanem körülbelül 300 ezren. Ljubljana polgármestere szerb, és már épül az első mecset a szlovén fővárosban. A betelepült szerbek és horvátok nem integrálódtak a szlovén társadalomba (kiemelések tőlem). Amint hogy a betelepülő muzulmánok sem.« 

Hoppá. Isten látja lelkünket, mi tényleg jóhiszeműen gyűltünk össze migránsokat utálni, de ez most valami más. (…)

Pedig ide tényleg nem kellett volna agykutatói intelligencia: ha már olyan kedves szlovén »szakértőt« hívunk meg, aki visszakézből (integrálhatatlan) migránsozza az államalkotó kisebbségeket, legyünk szívesek annak a román államnak is tapsikolni, amelyik még mindig migránsként kezeli őshonos nemzetiségeit.” 

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2016. július 25. 13:25
Ez melyik Bíró Zoltán? Biztos az, amelyik meghülyült...
Mutimi
2016. július 25. 12:22
A cikk öngól. A kiemelés is azzal kezdődik, hogy azok akikről szó van, a szlovén meghívott szavai szerint mozogtak: "Annak idején Szlovénia 70 000 menekültet fogadott be a volt Jugoszlávia területeiről. És az a 70 000 ember nem tért vissza hazájába." A magyarok Erdélyben és a Partiumban egy centit nem mentek arrébb. Elég halvány szövegértés.
Berecskereki
2016. július 25. 11:46
Dezső Szentgyörgyi hozzászóló a szerzőről tesz fel kérdést. Ez a fickò amelyik tagja a mindenkori "budapesti szdsz" kolozsvàri lerakatànak,Szabadelvü Kőr nèven,mely szervezet turnèztatta februàrban Kolozsvàron Magyar(talan) Bàlintot? Igen az a Bíró Zoltán - https://www.facebook.com/kesztio/about - aki a mandineren is megjelenik Kesztió álnév alatt.
Tyrker
2016. július 25. 11:33
Egyetértek, rettenetes öngól volt ezt a szlovén manust pont román területen megszólaltatni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!