Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Századvég: újra erősödött a Fidesz támogatottsága

2016. július 11. 17:40

A Századvég közvélemény-kutatásának eredményei alapján július elejére újra nőtt a Fidesz–KDNP támogatottsága. A kormánypártokkal szemben az ellenzék nem tudott javítani pozícióján.

2016. július 11. 17:40

A felmérés tanúsága szerint a kormánypártok stabilan őrzik vezető pozíciójukat, az ellenzéki pártok továbbra sem tudják érdemben növelni támogatóik számát. A Fidesz–KDNP 2016. július elejére újra erősödni tudott, jelenleg 31 százalékon áll a teljes népesség körében, ami két százalékpontnyi emelkedést jelent az egy hónappal ezelőtt mértekhez képest. Ezzel szemben mind a Jobbik, mind az MSZP támogatottsága enyhén csökkent, előbbi 12, utóbbi 8 százalékon áll. A teljes felnőttkorú népesség 5 százaléka a DK-ra, 4 százaléka az LMP-re, 1 százaléka az Együttre, míg 2 százaléka más pártokra adná a voksát.

A megkérdezettek 37 százaléka bizonytalan a pártválasztásban. A kormánypártok előnye a biztos szavazó pártválasztók körében is jelentős. Ebben a közegben a Fidesz–KDNP-t 45 százalék támogatja, a Jobbikot 23 százalék, az MSZP-t 15 százalék. A biztos szavazó pártválasztók körében a DK támogatottsága 7 százalék, az LMP-é 5 százalék, az Együtté 1 százalék, más pártra pedig 4 százalék voksolna, áll a Századvég lapunknak küldött közleményében. A felmérés július 1-6 között készült, ezer felnőtt telefonos megkérdezésével.

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2016. július 12. 10:14
"Századvég: újra erősödött a Fidesz támogatottsága" ------------------------ Menyit tol a Camorra (közpénzből) a "Századvégnek"? ? Na látjátok, ezért van a kamu erősödés!
csuka
2016. július 12. 08:12
Havi 140 ezer forintunkba kerül egy "menekült" élősködő eltartása A Kormányzati Tájékoztatási Központ közlése szerint a menedékkérők száma tavaly meghaladta a 177 ezret, idén a 23 ezret. Forrás: https://kuruc.info/r/2/161200/ CSAK A FIDESZ/DSZ migráncs simogató MAFFIA !
csuka
2016. július 12. 07:56
Mit, mennyit lop ma a Kedves vajda bandája és Loptolcsy? CSAK A FIDESZ/DSZ HAZAÁRULÓ,OFFSHORE ÜGYNÖK MAFFIA !
h.kovacs
2016. július 12. 07:02
jók ezek a felmérések azt is közölhették volna, hogy 1000-ből hányan csapták le a telefont, amikor meghallották, hogy századvég egyébként honnan tudták, hogy felnőttekkel beszélnek ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!