A népszavazáshoz összegyűjtött aláírások 14 százaléka hibás

2016. június 14. 14:44

Jó aránynak számít, hogy eddig az aláírásoknak mindössze 14 százaléka bizonyult hibásnak – közölte Pálffy Ilona, az NVI elnöke a Kész Zoltán által a bérplafonról szóló népszavazás kezdeményezéséhez összegyűjtött aláírások feldolgozása kapcsán. A feldolgozást addig folytatják, amíg bizonyossá nem válik, hogy százezer érvényes aláírást sikerült összegyűjteni, ekkor ugyanis az Országgyűlés szavazhat arról, hogy népszavazást írjanak-e ki. A feldolgozás során kiderült: mintegy ezerhétszáz ívvel kevesebbet adott le Kész Zoltán, mint amennyit az NVI-nek mondott.

2016. június 14. 14:44

A bérplafonról szóló népszavazáshoz összegyűjtött aláírások 14 százaléka minősült eddig hibásnak az ellenőrzés során – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Az NVI június 6-án kezdte ellenőrizni a Kész Zoltán független képviselő által kezdeményezett népszavazáshoz összegyűjtött és benyújtott aláírásokat. Ennek során az íveken lévő személyes adatokat összevetik a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szereplőkkel. A program kimutatja, ha valaki többször is aláírta az ívet, ezek az aláírások csak egynek számítanak. Pálffy Ilona elmondta: Kész Zoltán arról tájékoztatta az irodát, hogy 21 500 ívet adott le, de a tételes ellenőrzés során kiderült, csak 19 785-öt. 

Az NVI munkatársai keddig 6481 ívet dolgoztak fel, ezek közül 152 hibás volt, például 18 ív nem a bérplafonnal kapcsolatos aláírásgyűjtésről szólt, hanem a vasárnapi boltzárról vagy a földkérdésről, illetve volt több olyan is, amelyen nem volt rajta az NVI elnökének hitelesítő záradéka. További 33 olyan ívet találtak, amelyen az aláírásokat gyűjtő választópolgár adatai nem voltak pontosan feltüntetve. A formai követelményeknek nem megfelelő íveket pedig nem lehet elfogadni.  Pálffy Ilona jelezte: az érvénytelennek talált íveket az ellenőrzés végén ismét átnézik. Az aláírások ellenőrzése során keddig 44 962 hiteles aláírást találtak, az érvénytelen aláírások száma 7378, vagyis a benyújtott aláírások 14 százaléka érvénytelen. Az érvénytelenség 994 esetben abból adódott, hogy a választópolgár többször is aláírta az ívet, 6384 esetben pedig abból, hogy vagy hiányosan töltötte ki az adatait, vagy pedig a beírt adatok alapján nem volt egyértelműen beazonosítható – ismertette az NVI-elnök.

Pálffy Ilona közölte: az, hogy az aláírások 14 százaléka hibás, kifejezetten jó aránynak számít, máskor ennél több szokott lenni a hibás aláírás. Megjegyezte: mivel a kezdeményező maga is jelezte, hogy nem gyűjtött össze kétszázezer aláírást – amely esetben az Országgyűlésnek kötelező lenne elrendelnie a népszavazást – az ellenőrzést addig folytatják, amíg megállapítható, hogy a kezdeményező biztosan összegyűjtött százezer érvényes ajánlást. Ha ugyanis az érvényes aláírások száma meghaladja a százezret, az Országgyűlés hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy elrendeli-e a népszavazást. Az NVI elnöke szerint az ellenőrzést a jövő hét végére be tudják fejezni.

Azzal kapcsolatban, hogy Tóbiás József, az MSZP elnöke hétfőn azt mondta, összegyűjtötték a 200 ezer aláírást az állami földek eladásának tilalmáról szóló népszavazási kezdeményezéshez, de folytatják a gyűjtést június 28-ig, a határidő lejártáig, mert „semmi jó nem várható a Nemzeti Választási Iroda részéről” az aláírások ellenőrzésekor, Pálffy Ilona kijelentette: a népszavazást kezdeményező Gőgös Zoltán szocialista képviselő is jelezte korábban, hogy az esetleges hibás aláírások miatt szeretne legalább 250 ezer aláírást összegyűjteni. Az NVI elnöke felhívta a figyelmet arra: a szervező öt személyt delegálhat megfigyelőként az ellenőrzésre, és ez a jog valamennyi, parlamenti frakcióval rendelkező pártot is megilleti. A megfigyelők nyomon követhetik, hogy az aláírások ellenőrzése a jogszabályban foglaltaknak megfelelően történik. 

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2016. június 15. 01:02
az elöre mutato polgári értékeket támogatni kellene..tökéletes bázisa egy joléti államnak ha köz/adó/állami pénzöl 45-szer annyit keres a hurka az állami cég élén mint egy ápolo.....értehetetlen, hogy miért akarnak keresztbe tenni a az ujkori magyarország feudális vivmányának...400 ezer hektár a hübéreseknek occsé...vagy ingyé... hülye világot élünk...
Morgen
2016. június 14. 20:57
"A feldolgozás során kiderült: mintegy ezerhétszáz ívvel kevesebbet adott le Kész Zoltán, mint amennyit az NVI-nek mondott." Késznek semmiből nem tart ekkorát hazudni.
tango47
2016. június 14. 18:45
Kész átverés!
kjkj945
2016. június 14. 16:22
Kellene már olyan törvény, hogy a felelőtlen aláírásgyűjtőket megbüntessék. Mert így csak ... ... És mennyibe is kerül ez az adófizető polgároknak???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!