Itt a támogatás, gyerekek!

2016. április 28. 08:42

Az ellenzéki sajtó nagy része – főleg a Klubrádió! – évek óta azért panaszkodik, hogy az állam nem támogatja őket. Hát tessék! Itt a támogatás, gyerekek! Az MNB alapítványai továbbá ingatlanokat és műkincseket vásároltak. Nagyon helyes!

2016. április 28. 08:42
Bayer Zsolt
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap

„És akkor néhány szó az MNB alapítványainak »pénzszórásáról«. A legnagyobb vád, hogy az MNB alapítványain keresztül a Matolcsy unokatestvé-rének tulajdonában álló Vs.hu-nak és a hozzá kapcsolódó portáloknak nyújtott ötszázmilliós támogatást. Igen ám, de ezt az érintettek megcáfolták! A Világgazdaságban ez olvasható:

»A híresztelésekkel szemben a tény az, hogy Szemerey Tamás eddig sem volt és jelenleg sem tulajdonosa sem az említett két cégnek, sem a hozzájuk bármilyen formában kapcsolódó portáloknak. Ennek okán azon feltételezések is teljességgel megalapozatlanok, amelyek összefüggéseket láttatnak a rokoni kapcsolatok és a Magyar Nemzeti Bank alapítványai által a fenti cégeknek folyósított támogatások között.« 

Vagyis a családi összefonódás vádja elbukott, maradt az, hogy az MNB egy médiaszereplőnek juttatott komoly anyagi támogatást. Ráadásul egy olyan szereplőnek, amely a lehető legkritikusabb a jelenlegi kormánnyal szemben, tehát azt sem lehet mondani, hogy Matolcsyék a 
»baráti sajtót« támogatják. És ne felejtsük el, hogy az ellenzéki sajtó nagy része – főleg a Klubrádió! – évek óta azért panaszkodik, hogy az állam nem támogatja őket. Hát tessék! Itt a támogatás, gyerekek! Az MNB alapítványai továbbá ingatlanokat és műkincseket vásároltak. Nagyon helyes! Az ingatlanok és a műkincsek tartják értéküket, és az állami vagyont gyarapítják, nem a jegybankelnök magánvagyonát, ahogy ezt az ellenzéki sajtó sugallni akarja.

Ám a lényeg nem ez. Az a lényeg, hogy a jegybanki nyereség több mint nyolcvan százalékát állampapírokba fektették. Vagyis – közvetett módon! – az államot finanszírozza a jegybank. Ez az igazi skandalum, ezt nem tudják megbocsátani Matolcsynak, ezért akarják elverni rajta a port, ezért nem számít most már a jegybank függetlensége – mert hát Matolcsy György jegybankja a magyar nemzeti érdeket képviseli. Ezért támadják, és ő ezért támadható. A Magyar Narancs 2013 augusztusában a Vadászat jegybankelnökre című cikkében még így nyavalygott farizeus pofával, felemlegetve a Simor elleni támadásokat: »A három évvel ezelőtti attak célja elsősorban nem a pénzvilág tűrőképességének a tesztelése volt, hanem Simor András belföldi használatra szánt, merőben pártpolitikai érdekű lejáratása.« 

És ez a mostani micsoda, ti ócska gazemberek?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2016. április 29. 00:24
Az RTL Híradó hírigazgatóját (Kotroczó Róbert) személyesen ismerem. Még egyetemistaként debütált az Esti Egyenleg nevű Bánó-féle hazugsággyárban. Ő pl. mit szólna ehhez a cikkhez? A híradójában ugyanis mostanában a Matolcsy az igekötő...
Ébresztőfilm
2016. április 28. 22:52
Figyelem, a képen nem afgán vagy szír menekültek láthatóak! http://prolidepp.tumblr.com/post/76529834492/bodor-ur-winwinszituacio-orb%C3%A1n-viktor
Ébresztőfilm
2016. április 28. 22:31
Úgy írt ki összesen 152 új autóbusz beszerzésére vonatkozó közbeszerzési pályázatot a Volánbusz, hogy hazai gyártó ne tudjon rajta indulni – hívta fel a figyelmet a Totalcar. Az autós portál a közlekedési társaság honlapjáról letölthető dokumentumok alapján tegnap arról számolt be, hogy száz jármű a Volánbusz Zrt., 39 az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., 13 pedig Közép-kelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. állományát gyarapítja majd. A kiírásokban nem szerepel beszerzési összeg, a pályázók által ajánlott ár azonban a fő értékelési szempontok között van. Ilyen kategóriájú buszok darabja újonnan 60-80 millió forintba kerül, a vásárlás értéke ez alapján körülbelül 1,8 és 2,4 milliárd forint közé tehető. Két pályázatnál a helyközi kialakítású buszok hosszúságát 12 500 és 13 500 milliméter között határozták meg, magyarországi gyártók kínálatában azonban nincs ilyen jármű. A harmadik tendernél a Volánbusz saját távolsági buszainál a minimális hossz 12 000 milliméter. Ez mindössze egyetlen centiméterrel több, mint amilyen hosszú az egyetlen hazai távolsági típus, a győri Kravtex által gyártott Credo Optinell. A másik cégnek, a MABI-Busnak jelenleg egyáltalán nincs Euro 6-os helyközi vagy távolsági típusa, így ők is kiestek az esélyesek közül. Igaz, a MABI-nál nemrég megkezdték az új helyközi típuscsalád tervezését, amelynek prototípusát leghamarabb 2017 első felében mutathatják be. HAZA ÁRULÓK!!!!!!!!!!!! https://kuruc.info/r/2/158091
Ébresztőfilm
2016. április 28. 22:30
A tolvaj meg a hazaáruló cigány megint nyugati buszokat rendel a HAZAi helyett! Altrom mutyi 2.0 fidesz módra! Egyetlen centiméter - kigolyózták a magyar buszokat: a hazai gyártóknak esélyük sincs az indulásra Egyetlen centiméteren múlik, hogy egy magyar cég nem indulhat a Volánbusz kétmilliárd forint körüli összegre becsült járműbeszerzési pályázatán. Ráadásul a másik két beszerzésen is csak nyugati gyártók rúghatnak labdába.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!