Jobbik: Legyen közvetlen államfőválasztás!

2016. április 26. 10:08

A Jobbik szerint ha az emberek beleszólhatnának az államfőválasztásba, akkor közelebb éreznék magukhoz a tisztséget, aminek így a legitimációja is erősebb lenne. Hozzátette: jelenleg sima többséggel meg lehet választani egy pártjelöltet, sőt, adott esetben Orbán Viktor jelöltjét, hiszen a Fideszben sincs közösségi döntés. A párt ötpárti egyeztetést szeretne a kérdésről.

2016. április 26. 10:08

A Jobbik közvetlen államfőválasztást szeretne, ennek érdekében ötpárti egyeztetésre hívja a parlamenti frakciókat – közölte Staudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A jobbikos politikus értékelése szerint ha az emberek beleszólhatnának a kérdésbe, akkor közelebb éreznék magukhoz a tisztséget, aminek így a legitimációja is erősebb lenne.

Jelenleg sima többséggel meg lehet választani egy pártjelöltet – mondta, megjegyezve: szerinte sok esetben a Fideszen belül sincs közösségi döntés, hanem Orbán Viktor kormányfő személyes döntésétől függ, ki lehet államfő. Staudt Gábor bírálta, hogy az ellenzéknek nincs beleszólása a folyamatba. Mint ismertette, az ötpárti egyeztetésen a technikai részletekben szeretnének megállapodni, azaz például abban, hogy hány fordulós legyen a választás, hol legyen az érvényességi küszöb és kik lehetnek jelöltek.

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SwordFish
2016. április 26. 22:04
Ez egy támogatható és értelmes javaslat a Jobbik részéről. Sokan itt azt mondjátok , nincs értelme. Pedig van. A legfőbb közjogi méltóságnak nem a Parlament pincsikutyájának kellene lennie és főleg nem az akutális kormányfő emberének, hanem olyasvalakinek , aki a pártok felett áll és köztiszteletnek örvend. Ha a nép választja, akkor mindenképpen hiteles és és így gyakorol kontrollt a Parlament és a kormány felett az csak jó lehet. Ha a kormány ezt jól megfontolja, támogathatná is. Semmit nem veszítenének vele. Nyitott pályás lenne az államfőválasztás és ez a Fidesznek , Jobbiknak is kedvezhet egyaránt. Sőt, most még a Fidesz állna jobban. Csak azzal tudnák elkúrni, ha rossz hiteltelen jelöltet indítanának. Még az LMP-nek és a civileknek (igaziaknak, nem Puklistáknak) is lenne esélye. De a lényeg. Az ország és az emberek járnának a legjobban ezzel.
antioxi
2016. április 26. 21:36
Legyen!
kurbitalis
2016. április 26. 21:05
Előbb a Jobbikban legyen közvetlen elnökválasztás. Meg közvetlen alelnökválasztás. Höhöhöhöhö. :-D
katus
2016. április 26. 18:40
2016. 04. 26. 16:30 SZÁVAY ISTVÁN VONA GÁBOR JOBBIK SZÁVAY ISTVÁN ELFOGADJA VONA GÁBOR DÖNTÉSÉT, NEM INDUL ALELNÖKNEK Szávay István a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője a szerbiai választások értékelése kapcsán tartott sajtótájékoztatója után, újságírói kérdésre bejelentette, hogy nem indul a Jobbik alelnökválasztásán. Elárulta ugyanakkor azt is, hogy természetesen továbbviszi a nemzetpolitikai ügyeket, a jobbik külhoni magyarokkal kapcsolatos politikájáért a jövőben is ő lesz felelős, illetve minden más feladatát a továbbiakban is az eddigi elkötelezettséggel és szorgalommal fogja ellátni. A politikus úgy fogalmazott, hogy minden jobbikos közös felelőssége, hogy a pártban kialakult helyzetet kezeljék, ebben osztoznak a középvezetők, a teljes tagság, de még az aktív szimpatizánsok is, a legnagyobb felelősséget azonban mégis a párt vezetői viselik. Elmondta, hogy az elnöki vétó megakadályozására tett kísérletek egyértelműen kisgazdásodáshoz vezethetnek. Hozzátette, hogy egy hét elteltével úgy gondolja: ebben a helyzetben „az igazságkeresésnek már nincsen helye”, „tele van a csatatér olyanokkal, akiknek igazuk volt”. Szávay szerint azt, hogy Vona Gábor helyesen döntött-e, amikor ezt a párt nyilvánosságát kétségkívül megosztó és a közbeszédet tematizáló döntést meghozta, azt nem most, hanem majd 2018-ban kell megvitatni. Szávay úgy látja, hogy a Jobbik elnöke kitart a döntése mellett, ehhez minden joga megvan a pártalapszabály értelmében, Vona Gábor ezzel egyszemélyi felelősséget vállal a párt 2018-as választási győzelméért. Szávay ugyanakkor nem kívánja felvállalni annak felelősségét, hogy ezt a célt veszélyeztesse azzal, hogy a pártban kétségkívül meglévő feszültséget fenntartsa, esetleg eszkalálódni engedje, ezért nem kíván indulni a Jobbik soron következő tisztújításán. A pártpolitikus elmondta, tisztában van azzal, hogy ebben a helyzetben sokan iránymutatást, még többen felelős magatartást várnak tőle, de nem mindenki ezt a bejelentést szerette volna hallani. Szávay arra kérte támogatóit, hogy a nemzeti radikalizmus ügye iránt érzett felelősség érdekében fogadják el döntését. A politikus elmondta, hogy elhatározását egyedül hozta meg, és azért döntött így, mert szerinte ez az egyetlen helyes lépés. Hozzátette, azzal együtt is ezt tartja helyesnek, hogy ezt egyébként Vona Gábor egyiküktől sem kérte. Szávay megnyugtatta azokat is, akik szerint a nemzeti radikalizmus értékvilága kiszorul vagy kevésbé lesz hangsúlyos a Jobbikban, a politikus szerint ettől nem kell félni. Mint elmondta, a Jobbik alapításakor megfogalmazott értékeknek a pártban továbbra is helye lesz, helye kell, hogy legyen. „Nincs szó radikális-nem radikális törésvonalról, ezt jól mutatja a jövendő elnökségben helyet foglalók személye is.” – húzta alá Szávay István, aki úgy látja, hogy a nemzeti radikalizmus jövőjéért „akkor aggódunk felelősen, ha nem adjuk meg a lehetőséget sem arra, hogy elveszhessen vagy meginoghasson mindaz, amelyben millióknak a hite, tízezreknek az elmúlt években végzett munkája fekszik.” A politikus a továbbiakban is azért fog dolgozni, hogy a Jobbik 2018-as választásokat megnyerje, hogy Magyarországot fel tudja emelni a párt abból a kilátástalanságból és nyomorból, amibe az elmúlt 25 esztendő, és abból a félelemből, amibe az elmúlt 6 év taszította.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!