„Akit egyszer a gyapjú illata megcsap…” – Mihalkó Gyula kalaposmester

2016. április 06. 19:45

Mihalkó Gyula és családja az utolsó, aki kézi erővel, felmenőktől örökölt régi kézi szerszámok segítségével merinói báránygyapjúból készít kalapot az országban. Mihalkó úr kínálata 25-30-féle kalapból áll, s ha mindegyikből minden méretből van egy-egy a raktáron, akkor 250-300 kalap közül válogathat az érdeklődő. A balmazújvárosi mesterember persze leginkább a hortobágyi pásztorkalapokat szereti, amelyek világos hierarchiát tükröznek. Ő készítette a kalapokat a Sobri-filmhez is. A Mandiner balmazújvárosi otthonában látogatta meg Mihalkó Gyulát, a népművészet mesterét.

2016. április 06. 19:45
null
Szilvay Gergely
Szilvay Gergely

Illik-e kalaposhoz kalapban menni, vagy hagyjuk inkább otthon? – ezen morfondírozunk, mielőtt kocsiba szállunk és Pestről Balmazújvárosnak vesszük az irányt. Végül kerül kalap a kalaptartóra, ha másért nem, hát hogy a mester vessen rá egy pillantást és értékelje szakmailag: igazán kalapok-e a kalapjaink? Mihalkó Gyulához, az utolsó olyan kalaposhoz igyekszünk, aki merinói báránygyapjúból készít kalapot és a kalap anyagát a tompot is maga állítja elő.

A fővárosból indulunk, ahol aki keres, az azért talál magának kalapost. Az utóbbi években a pesti éjszakában egyre többeket látni 1500 forintos, kiskarimájú, ócska kínai kalapban, amely pocsék anyagból készül és kényelmetlen viselet. Ha hagyományosabb, kalapabb kalapot hord valaki, akkor három eset lehetséges: vagy eltévedt műparasztnak nézik (esetleg igazinak), vagy zsidónak, vagy magát a húszas évekbe képzelő angol gentlemannek.


A műhelyben és a bemutatóteremben a mester felesége vezetett minket körbe

A kis kalapos boltokat a maguk igényesebb áruival nem olyan egyszerű megtalálni, mint a nagy ruházati láncok plázás boltjait az 1500 forintos kínai cuccal. Mindenesetre van még pár kalaposbolt és iparos Pesten, aki készít és javít is posztókalapot. Ezek ára 6-12 ezer forint között mozog átlagosan.

Érthető módon magas a kereslet a kalapok iránt a hagyományőrzők és néptáncosok körében: „úgy néz ki, most kezd visszajönni a kalap, alakulnak a hagyományőrző egyesületek, márpedig az öltözet befejező darabja a kalap”. Őket Pesten leginkább a Néptáncosok Kellékboltja segíti ki, ahol viszonylag széles a választék. Ezen körökben igen népszerűek a székelyudvarhelyi Vass István kalapjai. Vass minden évben fent van az április első hétvégéjén rendezett Táncháztalálkozón, Mihalkó már nem vállalja az utat.


„Mostanra csak mi maradtunk.”

Mint azonban Mihalkó mondja: „'49-51-ben volt itt Luby Margit édesapámnál, mint néprajzos. Akkor jöttek rá, hogy az országban már akkor is csak öt-hat olyan család volt, akik merinói  báránygyapjúból kiindulva készítettek kalapot. Mostanra csak mi maradtunk. A mai kalaposok már megveszik a festett tompot, s azt formázzák. Kiesnek a nehezéből.”

Az országban nyolc-tíz olyan kalapos mester van, akik nemezelő technikával készítenek filckalapokat, de teljesen hagyományos, paraszti technológiával valóban csak Mihalkó csinál kalapot – mondja a Mandinernek Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyének vezetője. A műhelyről pontos ismeretekkel rendelkezik a hagyományos népi és kézműves foglalkozások helyzetével kapcsolatban, mivel az előző években készített egy hatalmas kutatást a témában. Mint Beszprémy mondja: az úgynevezett „harmadik iparművész generáció” is gyapjúból készít kalapot, de nem a hagyományos technológiával, a gyapjút pedig színesen megveszik.


„Kiesnek a nehezéből”: ebből lesz a kalap.

Kalapos idők

A családunk a Felvidékről származik, 1871-ig tudtuk visszavezetni – mesél a gyökerekről Mihalkó Gyula. – Volt egy Mihalkó nevezetű falu, onnan kerültek át Vásárhelyre. 1871-ben egy ősöm Mihalkó János dédnagyapám – aki 1851-ben született - gondolt egyet, megkerülte a Tokaji-hegyet, a Nagy-Kopaszt, és ideérkezett Balmazújvárosba. Beleszeretett egy itteni leányba, Zsófiába, akinek az édesapja kalapos volt, s kitanulta a mesterséget. Ettől az időponttól tudjuk biztosan, hogy elkezdődött a Mihalkó-családban a kalapkészítés.


Már egészen kalapforma

Akkoriban még kereslet is volt a kalapra: egy embernek 3-4 kalapja is volt. „Ha kiment az állatokat megetetni, felvette a legrosszabb kalapját, de a templomba, esküvőre a legjobbat tette a fejére” – mondja Mihalkó. S mikor ment ki a divatból a kalap? – kérdezzük. „Amikor bejöttek a gépkocsik, s ahogy ül be az ember, lesodorja a kalapját. Kiszorultak az állati vontatású szekerek, kocsik, amin védeni kellett az ember fejét az időjárás viszontagságaitól – jön a válasz. – Meg mindig majmolunk valakit, például ott van a baseballsapka. Minek nekünk baseballsapka, amikor van nekünk rendes magyar kalapunk?” Pedig „régen mindenki kalapot viselt, nyáron a szalmakalap ment, ősszel-tavasszal a posztókalap, télen pedig a kucsma”.

(Dwight Longenecker amerikai pap-blogger általunk lefordított cikkében arról ír: a baseball-sapka az uniformizáló egalitarizmus jelképe, a kalap pedig világosan jelezte régen viselője helyzetét, munkáját.)

Azonban a kommunizmus idején sem volt fenékig tejfel az élet. Amikor bejöttek az Áfész-boltok – az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején – szerintük mindenkinek ott kellett volna vásárolni. „Akkoriban a  szerszámok egy részét betették édesapámék a csutkakúpba, s mire elő lehetett venni őket, addigra szétáztak. Megtiltották a kalapkészítést, de a pásztoremberek csak idejártak akkor is.”


„A pásztoremberek csak idejártak akkor is.”

Hogy készül a kalap?

Régen, kora reggel, amikorra kimentek a műhelybe a mesterek, addigra a tanulóknak be kellett gyújtani, azaz reggel ötkor már lobogott a tűz. „Addig maradtak, míg be nem fejezték az utolsó kalap begyúrását. Pásztorkalapból három ment le egy nap fehéren, este hat-hét lett, mire befejezték. Most megrendelésre készítem, de egy kalap már egy napra is sok.” 

Mihalkóék fő profilja a hortobágyi pásztorkalapok készítése: „a rangsor élén áll a csikós, aztán a gulyás, a juhász és a kondás. Egy másik történet szerint van a Jóisten, szorosan mellette a csikós, hosszabb szünet, aztán jön a gulyás és sorban a többiek. A csikós és gulyás kalapjának fejformája egyforma, viszont a karima nagyságában van eltérés. A gulyáskalapé nagyobb, szélesebb, mint a csikósé, mert a gulyás kint van a marhával mindig, ritka, hogy behajtják éjszakára. Ha nagy eső van, lehajtja a karimáját, ami túlér a vállán és lecsurog a víz. Ha nyáron nagyon jó idő van,s jön egy zivatar, a ruháját a kezére teszi, ráteszi a kalapot, s amikor elmegy a zivatar, felveszi a száraz ruhát.”

Hortobágyi kalaphierarchia: legfelül csikóskalap és gulyáskalap,
a második sorban juhászkalap, kondáskalap és bojtárkalap,
legalul a Sobri-kalap és egy haraszti kalap

„Attól függően, hogy milyen kalapot készítek, annak megfelelően  mérem ki a gyapjúmennyiséget. Van egy szerszámom, a fakpóna, amin van egy kilenc juhbélből sodort húr, s ahogy azt pengetem, szálaira szétszedi a gyapjút. Egy pásztorkalaphoz 40 deka gyapjú kell, 24-28 latos kalapok ezek – a kalaposok régen latban mértek. Egy kalaphoz négy fakot készítek, ezt az egészet becsomagolom egy zsákba, de minden két réteg után egy filckendőt helyezek közéjük. Ezután alágyújtok a péckának. Ez egy tűzhelyszerű építmény, a tetején fémlemez van, az felforrósodik, vizet öntök rá, s a gőzben nemezelem a gyapjút. Innen már kettőben szedem ki a filcet, azokból csinálok egy kúpot, felhajtom a két szélét, beszedem a fejet és ráteszem a másikat, átfordítom, beszedem a fejet, közé teszek egy alsliszet, hogy a kúp belseje ne nemezelődjön össze, visszateszem a péckára, nyomkodom, rezegtetem, s a négyből lesz egy nagy kúp.

A gyapjúszálakat úgy kell elképzelni, mint a kis fűrészfogak. Amikor fakolok, akkor a gyapjúszálakon lévő kis fogak egymásba kapaszkodnak, keresik a párjukat, a nemezelés végére már egybeforrnak, és olyan erős az anyag, hogy nem bírjuk elszakítani. Olyan forró vízben, amit elbír a kezem, elkezdtem felcsavarni különböző irányokból. A legvégén, mikor már ez összement egy araszra és négy ujjnyira, akkor fejeződött be a gyúrás. Kihúzom a karimát, s a típusának megfelelő fejformára formázom. Megszárítom, festem üstben, forró vízben, s amikor kifehéredik a festék lé, akkor főtt bele a festék az anyagba. Aztán kiszedem az anyagot, töltök bele még kénsavat vagy ecetet.

Még egy negyed óráig megzubogtatom a vizet, hogy a maradék festék is lekötődjön. Ezután visszanyeri az anyag a kúpalakot, de az anyag emlékszik és és tudom, hogy hol van a kalap eleje és hátulja. A stájfot (keményítőt) beáztatom, másnapra megdagad, s ezzel keményítjük a kalapot. Ezt feltesszük gőzre, s a bestájfolt-átgőzölt kalapot formázom a kalap típusának megfelelő fejformára. A formán szárad meg, aztán ezt egy húrpántlival rögzítjük a bandnál (ahol a fejjel találkozik a kalap), hogy ne száradjon fel. Ezután körbevasaljuk, majd körbevágjuk, hogy egyforma legyen a karima, majd átadom a hölgyeknek, hogy díszítsék: tegyenek bele bélést, izzasztót a pásztorkalapokra álladzót, kivűlre fejszíjat vagy fejszalagot. Aztán beléírjuk, hogy hanyas méretű, feltesszük a polcra és várjuk a kedves vevőket.”


A műhely egyik sarka

Nemzedékeket kiszolgál

A mester arra törekszik, hogy minden fajtából legyen minden méretben egy a raktárban, s ha valamiből nincs, akkor azt pótolja. 25-30-féle kalapja van, 51-től 61-es méretig, azaz 250-300 kalap egyszerre raktáron. Készített egy darabig női kalapokat is, „de abbahagytam, mert fél óráig válogattak a hölgyek, én tartottam a tükröt, aztán nem kellett nekik. Keveset azért még készítek.


„Feltesszük a polcra és várjuk a kedves vevőket.”

A saját műhelyéből kikerült kalapot az utcán is megismeri. Persze Balmazújvárosban sem hord mindenki Mihalkó-kalapot, „de amikor ide hozzák vissza javítani, megismerem. Hoznak ide olyan csikós kalapot, aminek drót fut körbe a szélén. Hát mondom, vigyed oda, ahol vetted.”

A pozitív visszajelzés azonban bőven megvan. Elismerés, amikor jönnek vissza, hogy „ezt harminc évvel ezelőtt te csináltad”, vagy „édesapád, nagybátyád”. Hozzák javítani például, ha kifakult a kalap, vagy lesütötte róla a szegést a nap. „Kimossuk, mert el van zsírosodva, újrafestjük, újraformázzuk, és akkor megint jó harminc évig. Ez az egy baja van a Mihalkó-féle kalapnak: nemzedékeket kiszolgál.”




Kalapformák

A nagy megrendelések ritkák, de azért akadnak. „Kemenes Fanni, a Sobri-film öltöztetője bejött egy péntek délután, hogy nem tudnak Sobri-kalapot csinálni az országban. Mutatott egy rézkarc-szerű ábrát, mondtam, hogy meg tudom én ezt csinálni. Neki viszont már hétfőre kellett volna, én meg válaszoltam, hogy nem léggömb ez, hogy felfújjuk? Végül egy hónapig csináltuk a kalapokat a család apraja nagyja bevonásával mert kellett nekik vagy hatvan darab a csendőrkalaptól a pörgekalapig aztán mindenféle pásztorkalap, s a főszereplőknek Sobri-kalap... ezek a jó rendelések.” Persze szívesen várja a hagyományőrző egyesületeket, néptánc köröket, de minden más megrendelőt is.


„Már 14 éves koromban csináltam az első kalapjaimat.”

Nincs utánpótlás

Mihalkó Gyula fia, a Népművészet Ifjú Mestere is tud kalapot készíteni, s a mester reméli, hogy megtanítja rá az unokáját is. Tanítványok azonban nem nagyon adódnak: „azt szoktam mondani, csak az első tíz év nehéz. Voltak tanítványaim, de sokan kikoptak, mert amikor forró a víz, meg feltörik az ember keze, nem bírják tovább. Én is jártam így, olyankor három hétig varrtam, s akkor addig rendbe jött.”

Pedig Mihalkó szerint nem lenne nagy ördöngösség meggyőzni valakit a kalaposságnak: „Nagybátyám szerint már 14 éves koromban csináltam az első kalapjaimat. Akit egyszer a gyapjú illata megcsap, nem tudja abbahagyni ezt a mesterséget.”

***

A riport a Hagyományok HázaNépművészeti Módszertani Műhelyének segítségével jött létre. A sorozat első része: A nem felesleges sallang – egy szíjgyártó a Mandinernek. Fotók: Földházi Árpád.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tamzol
2016. április 08. 11:20
Nagyszerű,mint mindenki aki jó szakember, no pláne ápolja a hagyományokat! 1983-86 között egy helyen dolgoztunk! No nem kalapot gyártottunk, ha jól tudom brigádvezető volt ott, egy téeszben! Én teljesen mást csináltam, egy szervizben! De esküszöm fogalmam nem volt, milyen nagyszerű kalapos mester! Egy jókedvű, mindig mosolygós nagyszerű embert ismertem meg benne! Hangos szavát sohasem hallottam! Innen is üdvözlöm és remélem még sokáig kalapozik, jó egészségben!
Harangláb
2016. április 06. 21:56
A mester ügyes, a cikk jó, a képek kevésbé.
Akitlosz
2016. április 06. 21:33
"Dwight Longenecker amerikai pap-blogger általunk lefordított cikkében arról ír: a baseball-sapka az uniformizáló egalitarizmus jelképe" Szerintem inkább az infantilizmus jelképe.
Sujkos
2016. április 06. 20:16
A cikk nem egy remekmű, de elmegy. A harmind évvel ezelőttiekhez képest. A mai színvonalon magasan felül van. A képek viszont jóformán nulla információt adnak. A dokumentum erővel bíró "hortobágyi kalaphierarchia" szekrény kalapjai felismerhetetlenek. Csak fekete foltok. Kár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!