Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A PKP 2018-as választási programjának vázlata

2016. március 29. 18:44

Magyarország ma felkészületlen arra, hogy a fejlett európai nemzeteknek versenytársa és együttműködő partnere legyen. A Polgári Konzervatív Párt célja: változtatni ezen.

2016. március 29. 18:44
Béndek Péter
1000 A Mi Hazánk

„A Polgári Konzervatív Párt 2018-as választási programjának kivonata. Aki egyetért velünk, várjuk a segítségét választókerületi szervezeteinkben, szakértőként, anyagi támogatóként.

Magyarország ma felkészületlen arra, hogy a fejlett európai nemzeteknek versenytársa és együttműködő partnere legyen.

A PKP célja: változtatni ezen.

Ennek érdekében a következő feladatokat tűzzük ki magunk elé, és ezekhez kérjük az ország népének támogatását:

1. Minél több honfitársunk bekapcsolása a nemzeti érdekű, versenyképes piacgazdaság kialakításába, hogy a társadalmunk minden rétege gazdagodásnak indulhasson.

2. Általánosan ingyenes nevelési-oktatási rendszer a bölcsődétől az első egyetemi diplomáig azért, hogy mindenki megkapja a szükséges tudást és képzettséget életének minél értékesebb kialakításához.

3. Vegyes tulajdonú egészségbiztosítási és egészségügyi rendszer azért, hogy megoldódjon a magyar ellátórendszer finanszírozása, és mindenki hozzáférhessen színvonalas egészségügyi ellátáshoz.

4. Új alapokra helyezett jogállam, az önkormányzati rendszer megerősítése, kétkamarás parlament civil felsőházzal – hogy erősödjön a társadalom ellenőrzése a pártok fölött.

5. A politikai bűnözés és korrupció felszámolása.

6. Együttműködő nemzetek Európája. Az EU intézményrendszerének és feladatkörének átalakítását a nagyobb értékteremtés érdekében. Az európai civilizáció védelme.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2016. március 30. 13:39
;-) Ragyogó program! Ezzel akár kétharmadot is lehet nyerni. Talán még négyötödöt is. Gondolkozom, hogy csatlakozzak. Némi javításra azonban még szükség lenne. Pl. a kétkamarás helyett kétkamrás, vagy zárógondolatnak; Világ proletárjai egyesüljetek!
robbietaylor
2016. március 30. 13:36
Arról volt szó, hogy Béndek visszavonul, nem? Vagy visszatapsolta a Mandi? :)))
Selamat
2016. március 30. 12:58
Rosszul emlékszem arra, hogy Béndek már minimum egyszer feladta elérni a kábé 10 tagot számláló pártja tündöklő jövőjének elérését? Marhára unatkozhat.
catalina9
2016. március 30. 10:41
Félkegyelmű!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!