Tanárok sztrájkbizottsága: Nem béremelést akarunk

2016. február 19. 13:29

A pedagógusok sztrájkbizottsága állásfoglalást adott ki, amelyben leszögezték, hogy azok a kormánypárt részéről elhangzott nyilatkozatok alaptalanok, amelyek szerint a sztrájkbizottság pedagógus béremelést szeretne. Ugyanakkor a bizottság azt is hangsúlyozta, hogy addig tárgyalnak a kormánnyal, ameddig van esély a megegyezésre.

2016. február 19. 13:29

A pedagógusok sztrájkbizottsága mindaddig folytatja a tárgyalásokat a kormány képviselőivel, ameddig lát reményt a megegyezésre a köznevelés vitás kérdéseiben, ugyanakkor visszautasítja azokat az „alaptalan politikai nyilatkozatokat”, amelyek a kormányzó párt részéről az elmúlt napokban elhangzottak. A sztrájkbizottság pénteken az állásfoglalásában kiemelte: ismerik és betartják a törvényeket, és elvárják a nyilatkozó politikusoktól, hogy azokat ők is tartsák tiszteletben. A sztrájkot megelőző tárgyalások ugyanis törvényből levezethető szakszervezeti jogok, illetőleg kormányzati kötelezettségek — közölték.

Rámutattak: tárgyalási készségük fenntartása mellett — a leghatározottabban visszautasítják azokat a megalapozatlan vádaskodásokat, alaptalan politikusi nyilatkozatokat, amelyek a kormányzó párt legkülönbözőbb állami, parlamenti tisztségeket betöltő tagjai részéről az elmúlt napokban elhangzottak. A pedagógusok sztrájkbizottsága várja, hogy a kormány képviselői — ígéretüknek megfelelően — küldjék meg azt a megállapodás-tervezetet, amely a további tárgyalások alapjául szolgál, s amelynek elkészítésére február 17-ei határidővel vállalkoztak — írták.

A sztrájkbizottság a leghatározottabban visszautasítja azokat a nyilatkozatokat, amelyek azt állítják, újabb béremelést követelnek a pedagógusoknak. Követelésük az oktató-nevelő munkát segítőkre vonatkozik — közölték. A közleményben visszautasították azt az állítást is, hogy bárki a gyerekekkel „zsarolná” a kormányt, követelései közvetlen módon vagy közvetve kapcsolódnak a gyermekek, tanulók érdekeihez.

Összesen 391 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sitiveni Klein
2016. február 20. 19:17
"Elég, ha az olyan osztályokra gondolunk, ahol mondjuk SNI-s gyerek van, és kötelező differenciáltan tanítani." Nekem van olyan tanulóm, akit magyar nyelvre is kell közben tanítani (született orosz).
Knerten
2016. február 20. 16:24
Újabb nyomós érvek... :DDD
Sitiveni Klein
2016. február 20. 14:01
Mivel nincs tüntetés, akkor kb 1/2 óráig itt rontom a levegőt. Nem akarok a csősz szerepébe tetszelegni, de néhány hozzászólást azért teszek. Saját tapasztalat. Itt fórrumon két hibát lehet tapasztalni. Egyik a tanárok túl vannak terhelve meg minden, a másik pedig az, hogy napi 4,4 órát dolgozik és jár a szája. "Az igazság az odaát van" (X-files ?) Kezdjük a munkaidővel: 32 óra kötelező betartózkodás normál tanárnak elegendő felkészülésre, dolgozat javításra, naplóvezetésre. Osztályfőnököknél ez már nem elegendő, ott van papírmunka elég. A 17 eFt/hó bruttó pótlék a plusz munkát nem fedezi. KlIK: a működése nem jó személytelen nagy cég. Ez nem most derült ki, múltév közepétől szakképzést már kivették belőle (ezért nem vagyok KLIK-es) Túlóra: A kötelező óra szám feletti órákat KlIK is kifizette (Igaz, hogy 3 hónap késéssel, de rendes fizetés mindig rendben megérkezett.) Röviden még annyit, hogy a (szakszervezeti) 25 pontban vannak megfontolandó javaslatok és van eszement, liberális lila-ködös (vagy bizonyos érdek mentén szerveződő) agymenés is bőven. (csak este jövök vissza)
Sitiveni Klein
2016. február 20. 12:31
Hölgyeim, Uraim, Elvtársak, Elvtársnők szép, napsütéses időjárás van. Igazi kora tavaszi tüntetésre alkalmas az időjárás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!