Lázár: A kormány kész a tárgyalásra a köznevelés ügyében

2016. február 04. 13:40

Lázár János szerint a kormány folyamatosan kész a tárgyalásra a köznevelés ügyében, de azt kéri, hogy ne vigyék be a politikát az iskolákba. Az is kiderült, hogy kötelező lesz tervezőt alkalmaznia annak, aki házat épít, ő fogja viselni a felelősséget az építkezésért.

2016. február 04. 13:40

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint a kormány folyamatosan kész a tárgyalásra a köznevelés ügyében, de azt kéri, hogy ne vigyék be a politikát az iskolákba.

Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány a párbeszédben, az együttműködésben és a tárgyalásban hisz, ezért – ezekben az órákban is – a járási tankerületi vezetők meghallgatják az iskolavezetőket. Február 9-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vezetésével tárgyalóasztalhoz ülnek, a kormány kész jó néhány kérdésben mérlegelni a felvetéseket – mondta.

A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta: a 2010 előtti oktatási rendszer megbukott, ezért annak visszaállítására nincs lehetőség. A „restaurációs kísérlet elképzelhetetlen”, csak akkor van értelme a tárgyalásoknak, ha a jövőről beszélnek – foglalt állást.

Lázár: az építkezésért a tervező viseli a felelősséget

Magyarországon kötelező lesz tervezőt alkalmaznia annak, aki házat épít, az építkezésért ő viseli a felelősséget – számolt be a Miniszterelnökséget vezető miniszter az építészkamarával folytatott tárgyalások eredményéről csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Lázár János elmondta, hogy a kormány szerdai ülésén tárgyalt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kapcsán az építésügyi szabályokról. Közölte, a kormány az építészkamarával közösen létrehoz egy szerződésmintát, megerősítik a megbízó és az építész közötti jogviszonyt, vagyis az építész lesz felelős az építkezésért. Hozzátette: a kormány kész bevezetni a kötelező tervezői művezetést, amely azt jelenti, hogy az építkezés során a tervezőnek hat alkalommal kell ellenőriznie az építkezést, ezért maximum 180 ezer forint díjat kérhet.

Lázár János ismertetése szerint továbbra sem kell építési engedély, a tervezőnek bejelentési kötelezettsége van. Összevonják az engedélyes és a kiviteli tervet, ebből lesz az egyszerűsített kiviteli terv. A miniszter közlése szerint nem várt és elsöprő volumenű az érdeklődés a csok iránt. Közölte, az idei költségvetésben negyven milliárd forint van erre a célra, és ez az összeg nem a plafon, hanem a minimum.

Lázár: egységes V4-es fellépés kell

Csak az egységes V4-es álláspontnak van létjogosultsága a brit reformkövetelések nyomán kidolgozott európai uniós javaslatcsomag esetében – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kiemelte: szorosan egyeztetnek a visegrádi partnerekkel arról, hogy milyen jogok és kötelezettségek illetik meg a Nagy-Britanniában dolgozó magyar munkavállalókat. Erről lesz szó a február 15-i prágai V4-es csúcstalálkozón – tette hozzá.

Lázár János megjegyezte, Orbán Viktor miniszterelnök 17-én Moszkvában tárgyal, 18-19-én pedig az Európai Tanács ülésén vesz részt Brüsszelben, vagyis komoly munka vár a kormányra a következő két hétben.

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2016. február 05. 11:32
"Lázár János szerint a kormány folyamatosan kész a tárgyalásra a köznevelés ügyében..." De hát miért? Nem rég mondta a kormánypárti média, hogy csak néhány Soros és ballib bérenc hőzöngéséről van szó! Most meg tárgyalunk velük?? Hát, mi folyik itt kérem???
august
2016. február 05. 05:04
Egy remek látlelet a témáról, mindkét rész nagyon találó.. http://aristo.pestisracok.hu/a-nevelesrol-i/
Tintamin
2016. február 04. 23:36
HAHAHHAHAH:DDDDDDDDDDDDD TI MÉG SOHA SENKIVEL nem tárgyaltatok! Putyinnak lefeküdtetek, a többieken tapostok. Maffia.
Learten
2016. február 04. 19:53
Remélem egyszer végre bevezetnek egy 4/5-ös törvényt, hogy egy-egy jogszabály csak mondjuk a megszavazás után 1 évvel léphet életbe. Végre lehetne tervezni. Nagy gond a nyomorgató adóteher mindenkinek, magánszemélynek, vállalkozásnak, de hogy nem tervezhető a jövő az a legnagyobb probléma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!