Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

VS: Megvan a megszűnő állami hivatalok listája

2016. január 21. 19:19

A VS.hu megszerezte a bürokráciacsökkentéssel jogutódlással vagy jogutódlás nélkül megszűnő, vagy beolvadó hivatalok és intézmények listáját. A lista alapján július 1-től megszűnhet többek közt a Design Terminál, a Külügyi és Külgazdasági Intézet és az Országos Közegészségügyi Központ is.

2016. január 21. 19:19

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Lázár János a bürokráciacsökkentés jegyében több mint 70 állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormánytól kapott megbízást munkára.

Lázár a sajtótájékoztatón elmondta: a következő napokban tárgyalások indulnak a Miniszterelnökség és a tárcák között arról, hogy a háttérintézményeket, költségvetési szerveket hogyan lehet a tárcákba visszavinni, hogyan lehet a kiszervezéseket megszüntetni, egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban működtetni a rendszert. Jelezte, 50 ezer ember dolgozik ezekben az intézményekben, szerveknél.

Megvan a lista!

A VS.hu megszerezte a teljes listát, amely alapján egyes intézmények, hivatalok jogutóddal, míg másikak jogutód nélkül szűnnek meg július 1-től. A VS információi szerint kivételt képez a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, amely 2017. január 1-től, jogutóddal szűnne meg.

Július 1-től jogutód nélkül szűnhet meg

  1. Magyar Nyelvstratégiai Intézet 
  2. Felsőbbfokú tanulmányok Intézete
  3. BM Nemzetközi Oktatási Központ
  4. Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság
  5. Országos Közegészségügyi Központ
  6. Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ
  7. Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet
  8. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
  9. Nemzeti Művelődési Intézet
  10. Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ
  11. Hermann Ottó Intézet
  12. Külügyi és Külgazdasági Intézet
  13. Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet

Az irányító minisztérium lesz a jogutód

  1. Nemzeti Kommunikációs Hivatal
  2. Igazságügyi Hivatal
  3. Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek
  4. Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ
  5. Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont 
  6. Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
  7. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
  8. Országos Vízügyi Főigazgatóság
  9. Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 
  10. Országos Epidemiológiai Központ
  11. Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
  12. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
  13. Türr István Képző és Kutató Intézet
  14. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet
  15. Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal
  16. Oktatási Hivatal
  17. Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ
  18. Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet
  19. Országos Egészségbiztosítási Pénztár
  20. Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 
  21. Országos Tisztifőorvosi Hivatal
  22. Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet 
  23. Hagyományok Háza
  24. Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága
  25. Agrárgazdasági Kutató Intézet
  26. Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ
  27. Haszonállat-Génmegőrzési Központ
  28. Növényi Diverzitás Központ
  29. Földmérési és Távérzékelési Intézet
  30. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
  31. Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség 
  32. Országos Meteorológiai Szolgálat
  33. HM Védelmi Hivatal
  34. HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal
  35. HM Hatósági Hivatal
  36. HM Védelemgazdasági Hivatal
  37. HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatala
  38. Balassi Intézet
  39. Nemzeti Befektetési Ügynökség
  40. Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal 
  41. Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
  42. Nemzeti Akkreditáló Hatóság
  43. Közlekedésbiztonsági Szervezet
  44. Nemzeti Közlekedési Hatóság
  45. Magyar Földtani és Geofizikai Intézet 
  46. Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
  47. Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség 
  48. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
  49. Nemzeti Sportközpontok

A Veritas Intézet lesz a jogutód

  1. Nemzeti Örökség Intézete
  2. Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum 
  3. Nemzetstratégiai Kutatóintézet 

Valamennyi tárca jogutód lesz

Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság

Az MNV Zrt lesz a jogutód 

Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ lesz a jogutód

Országos Vérellátó Szolgálat

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a jogutód

Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Albu
2016. január 25. 19:36
Megszűnik az NKH? Király. Az utód nevét meg úgysem tudja senki kiejteni helyesen (véritász ;).
StG
2016. január 22. 14:57
Többen hangoztatják, hogy "kommunista kádertemetők, ahol egyébként sem csinálnak semmit" - Ehhez egy szép gyűjtés a Válasz.hu-tól: http://valasz.hu/itthon/reformduh-az-elgyurcsanyosodas-tunetei-116985
kaffogó hebrencs
2016. január 22. 09:39
Lényegében arról szól, hogy kivágnak mindenkit, aki nem elég csókos, nem elég szimpi, és megbízható pártkatonákkal töltik fel az intézményeket. A migránskérdés kezelése az egyetlen, amiben a kormányt támogatni érdemes.
Akitlosz
2016. január 22. 09:32
Jók ezek az intézetek, a többségükről még csak nem is hallottam eddig. Nem irigylem annak az 50 000 embernek a következő hónapjait, talán éveit sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!