Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

„Ficki-ficki!” − Mintegy százan fogdosták meg a német nőt a kölni szilveszteren

2016. január 05. 13:39

Harmincötre emelkedett a sértettek száma Kölnben a szilveszter éjjelén a város pályaudvarán arab férfiak tömege által elkövetett szexuális zaklatási ügyben - tudósít az Express.de. A lap megszólaltatja a 28 éves Katja L.-t, a sértettek egyikét is.

2016. január 05. 13:39

Harmincötre emelkedett a sértettek száma Kölnben, ahol szilveszter éjjelén, a város pályaudvarán arab férfiak tömege követett el szexuális erőszakot arra sétáló fiatal nők ellen - tudósít az Express.de.

A lap megszólaltatja az egyik sértettet is. A 28 éves Katja L. két másik fiatal nővel és egy férfival volt úton hajnali háromnegyed egykor, amikor belefutottak a csoportosulásba.

„Kivétel nélkül fiatal külföldi férfiak voltak.” Katja belekarolt a barátnőjébe, a másik fiatal nő pedig a barátjába, „aztán átvágtunk a férfiak csoportján. Nyílt egy kis folyosó, amelyen át mentünk. Hirtelen a fenekemen éreztem egy kezet, aztán a mellemen, végül mindenhol összetaperoltak. Horror volt. Sikoltottunk és csapkodtunk, mégsem hagyták abba. Kétségbe voltam esve, azt hiszem, úgy százszor fogdostak meg a nem egészen kétszáz méteres szakaszon.”

Eközben „Ficki, ficki!”–beszólásokat kellett hallgatniuk, meg azt, hogy ribancoknak nevezik őket. „Szerencsére nadrág és kabát volt rajtam. Ha szoknyában lettem volna, azt valószínűleg letépik rólam.”

Amint az Express.de írja, egy másik nőről le is tépték a harisnyáját a tettesek, akiknek létszámát negyven-száz fő körülire becsli a rendőrség.

Katja L. és a barátnői végül elérték a várótermet. „Odamentünk a rendőrökhöz, akik rögtön a helyszínre siettek. Persze nem tudtuk megmondani, pontosan melyik férfi pontosan melyik testrészünket fogdosta.”

A kölni rendőrség vizsgálóbizottságot hozott létre. Eddig már 35 nő tett feljelentést, de a szám tovább emelkedhet – írja az Express.de.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 283 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Catullus
2016. január 06. 14:08
Nem fognak kukoricázni a németek, néhány gazembert mindenképpen megtalálnak. Azokat azonnal visszatoloncolják, a többinek elég lesz ezt megtudni. Ez az esemény elég volt ahhoz, hogy az Európába menekültek egy életre megtanulják mi a rend a németeknél és Európában. Nem vagyok biztos benne, hogy nem lesz több ilyen még, én speciel kasztráltatnám a visszaesőket.
Lajos, jelentenem kell rólad
2016. január 06. 11:30
Végső következtetésként levonhatjuk, hogy kerekítve míg minden ötszázadik néger erőszakolt meg egy nőt, addig csupán minden ötezredik fehér vétkezik hasonlóan, tehát a feketékben tízszer erősebb az ez irányú bűncselekményre (is) való bestiális ösztön. Mindez annak ellenére, hogy Amerikában talán a legideálisabb és legjobb körülmények között élnek ezek az emberek, tehát ez sem lehet rá indok. Feltételezem, hogy itthon hasonló következtetéseket tudnánk levonni, ha valódi statisztikák készülnének és nyilvánosságra is hoznák a sok vetítés helyett a kedves illetékesek!"
Lajos, jelentenem kell rólad
2016. január 06. 11:30
Az a csúnya náczista rasszizmus máshol is befigyel Mert nem A férfiak speciális bűne a nemi erőszak, hanem bizonyos rasszok követik el kiemelkedő rendszerességgel. "Amennyiben lehet hinni az Amerikai Igazságügyi Minisztérium statisztikáinak, úgy hozzávetőlegesen háromszor annyi fehér nőt erőszakolnak meg az USA-ban, mint feketét (lásd pl. 2005-ös statisztika, 42. táblázat) ebből 0 azaz nulla a fehérek feketék ellen irányuló támadása, vagyis a fekete nőket szinte kizárólag csak feketék erőszakolják meg, a fehér nőket pedig csak 44%-ban fehérek, a többi más bőrszínű. Azonban ez még semmi! A merikát véve alapul kiszámolhatjuk, hogy a hozzávetőlegesen 42 millió néger és 225 millió fehér lakost figyelembe véve (kint 14% néger és 75% fehér az arány) a kb. 150.000 nemi erőszakból 49.000-et követtek el fehérek, és 75.000-et feketék (a maradék pl. latinó), vagyis a fehérek 0,022%-a, a feketék 0,18%-a!!!
Lajos, jelentenem kell rólad
2016. január 06. 11:24
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9nzes_Henrietta-gyilkoss%C3%A1g
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!