Bűvöletek és választékok

Mielőtt a könyv ismertetését, vagy inkább, hogy óvatos szavakkal mondjam, a téma megközelítését elkezdeném/próbálnám, előbb a könyv bevezetőjéből és elejéből is idézek szavakat, melyek különösen fontosak, mert erőt adnak/adtak a nekem az oly ismeretlen kvantumfizika naiv elemzéséhez.

Patkós András türelmesen, szinte gyengéden magyarázó, közelítő fejezeteiben a hatása rám valóban felért az esetemben egy nehézlovassági rohammal. Gyakran megtorpantam, pedig negyvenhét éve fizikát és matematikát oktattam egy iskolában a 12-14 éves kamaszoknak. Rettenetesen sok idő elszállt azóta, és ma már esetleg, önmagamnál is bukásra állnék… Mert az akkori kedvenceimhez, például Öveges professzorhoz vagy Beke Manó kopott, örökölt matematika tankönyvéhez a több évtizedes férfikorom alatt sem a gyakorlatban, sem áttételesen nem fordultam többé.

A természettudományos gondolkodásomat valahogyan ki tudtam elégíteni a könnyebb tudományos ismeretterjesztő írásokkal, folyóiratokkal, a média (tv, rádió) néhány perces műsoraival. Közben a humán olvasmányaiban, beszélgetéseimben szívesen támaszkodtam (volna) a természettudományos emlékeimre, műszaki középiskolám racionális tudásmaradékaira. A hatás inkább csak látszólagos volt. Mégsem volt határozott hiányérzetem, amikor etikai vitáinkban csillagász barátom, a néhai Bödők Zsigmond a Heisenberg-féle határozatlansági relációra hivatkozván rálegyintett egy-két hipotézisemre. Akkoriban valahogy sok szempont hirtelen mellékesnek tűnt, és különösen az 1968-as álforradalmi hevület felületes sodrásában félrecsúszott a természettudományos gondolkodás a társadalmi szellem mozgásának fősodrából. Mert előítéleteinkben a természettudományok bizony olykor „embertelennek” minősültek (mint erről Hankiss Elemér állítása is árulkodik).  

Vele szemben szerzőnk is Madáchot hozza fel ellenpélda gyanánt. Vajon a mai pillanatnyi divatokat átívelő madáchi aktualitás, a falanszter rémülete, a repülés az űrben vagy az eszkimó panasza megíródhatott volna, ha Madách könyvtárában nincsenek természettudományos könyvek is? (Többek között: A római társadalom hanyatlása és bukása – Gibbontól, Alexander von Humboldt Kozmosza, Tomcsányi Ádám fizikája, Dugonics András munkái, folyóiratok, görög klasszikusok stb.) Madách az irodalmár az isten háta mögötti világában tehát konok elhatározással mindig azon volt, hogy a műveltsége, a tudása és a világképe lehetőleg ne maradjon részleges, féloldalas.

„Madách mindnyájunk kötelező olvasmánya. Az Embertörténet nála az eszkimó színnel zárul, a kihűlő Napból elmaradó hőáram a jegesnél is hidegebb űrbe, az űrhalál felé taszítja a Földet és az Embert. Ádám nem kaphat kibúvót a Teremtő által mozgásba lendített természettörvény alól, az csak bizakodásra és szüntelen küzdelemre szólítja fel, s talán maga is érdeklődéssel várja, hogy megváltoztatható-e ezáltal a kezdeti feltételekkel (az eredendő bűnnel) determinált végzet. Közvetlen bizonyíték nincs arra, hogy Madách ismerte volna Lord Kelvin 1850-es felvetését a Világegyetem „hőhalálba” torkolló végállapotára vonatkozóan. Mégis, néhai Toró Tibor temesvári fizikus kollégánk némely korabeli hőtani könyveknek az író könyvtárában való fellelhetősége alapján joggal feltételezte, hogy Madách annak legalább népszerű megfogalmazását ismerhette.” 

Vagyis a nagy író jártassága jóval megalapozottabb volt a korabeli fizikában, mint például a mai irodalmároké a ma már nagyon is aktuális kvantumfizikában. Magyarán: egyre tágul a szakadék a természettudományok és a humán tudományok között a mai irodalmi gyakorlatban, ami bizony nem lehet ígéretes jelenség az emberi műveltség távlatait illetően. Vészterhes elszakadást jelent a tudományos valóság és a művészi képzelet között, és ez viszont az irodalmi szövegek valódi időszerűségét kérdőjelezi meg. Egyáltalán ez a jelenség a műveltség hiányosságát példázza kétségbe vonhatatlanul a természettudományok elemi ismerete híján. Az értelmiségnek mindenképpen újra kell gondolnia az általánosan elvárható tudás szerkezetét és elvárható követelményeit. Oktatási rendszerünk paradigmaváltás után kiált. Jaj, tehát a sznoboknak!

Újra kell gombolnunk az általános műveltségünk mellényét, „mivel egy könyv nem csinál nyarat. Viszont segít pl. abban, hogy ne értelmezd félre a modernitás előtti szövegeket, amikor azok lelkiismeretről szólnak”. Így elmélkedik Szilvay Gergely a Dr. Molnár Károly Attila könyve „Szabadságolt lelkiismeret” ürügyén. És nincs két különértelmezhető múltunk és kultúránk sem, mint ahogy nem lehet külön természettudományos vagy bölcsészi jövőnk sem.

Patkós András viszont végtelen türelemmel keresi szövegeiben a világunktól oly eltávolodottnak vélt kvantumfizika közértésre/közös értelmezésre predesztinált összefüggéseit. Majd a Nobel-díjas és a díjat megérdemlő korszakalkotó nagy tudósok vitáin át eljut e tudományág korabeli világirodalmi tükröződései szférájába is (Tom Stoppard, Daniel Kehlmann, Jean Philippe Toussaint, Michel Houellenbecq,  José Saramango), mintegy bizonyítván, hogy Platón barlangja óta nem lehetnek és nincsenek külön útjai a természettudományos és humán ismereteinknek. Bizony jó lenne, ha ez a könyv a nyarat idézné vagy legalább felelős gondolkodásra ösztökélné az oktatási rendszerünk irányítóit. Pontosabban kellő önvizsgálatra kellene, hogy invitálja a felelős értelmiségünket.

Ha Teller Ede lefekvéskor Adyt olvasott, akkor ma a „humán beállítottságú értelmiségiek”, különösen az alkotók sem engedhetik meg maguknak a természettudományos (vagy legalább a csak ismeretterjesztő) könyvek hiányát könyvespolcaikon. Éppen a nekik, akik a számukra esetleg ismeretlen természettudományos felfedezések nyomán terjedő praktikus elektronikus könyveik (E-book) tárolóiban kellene, hogy legyen hely az ilyen jellegű olvasmányokra is. Mert ugye például a huszadik század legendás marslakói zömmel a fasori gimnáziumból indultak neki a tudományos kalandjaiknak, ahol bizony alaposan feltarisznyázták őket a humán és természettudományok alapjaival. És ez a kettősség/?/ sosem volt kárukra, sőt! Megismételhető-e ma nálunk a fasori csoda? Meg. Más kiutunk nincs az egyre kaotikusabb világunkból, melyet a profitőrület mételyez és riasztó rémként az ismeretlen, változó jövő. Mert reánk szabadult a klímakatasztrófa, a félig eltitkolt háborúk kora, a terror újabb fellángolásai, a népességfogyás, amin nem segít majd a muszlim migráns cunami.

„Szüntelenül törekednünk kell mindazok megnyerésére, akiken múlik, hogy a magyarság ne veszítse el a természetről szóló alaptudományok művelése iránti, mindnyájunk számára mindmostanáig világszerte megbecsülést hozó, szép képességét.”

Nekünk e kies, szép hazában – állapítottuk már meg végtelen sokszor – nem rejtőzködnek ásványi kincsek a föld alatt. Csak a szellemi tőkénkkel gazdálkodhatunk. Azzal viszont nagyon felelősen kell. Módszert sem kell kitalálnunk hozzá, hiszen a „fasori módszer” létrehozta a maga idejében a világ legjobb gimnáziumát. Vagyis jövőnket illetően a közoktatás fejlesztésében, a pedagógusok pozitív/!/ kiválasztódásában van egyetlen, de mindennél hatalmasabb lehetőségünk. Amennyiben sikerülne oktatásügyünket „fasori” színvonalra emelnünk, fokozatosan, ha nem is automatikusan (a szellem működése sosem önműködő rendszer!) akkor a sok, ma gordiuszi csomóként érzékelt és értelmezett problémánk, sérült tudatunk, identitáskeresésünk a megoldódás felé fejlődhetne. Hiszen az emberi gondolkodás két irányzata nem csupán feltételezi egymást, hanem egymásra is épül. A jelenlegi konzumszédületünk fertőzöttségéből, szabad piaci ökológiánk romjainak jövőtlen árnyékából is ezen az úton tudnánk kilábolni.

Kocsis István Bolyai monodrámájában rögeszmésen ismételgeti a tudós mottóját, amely Bolyai számára az egyetlen tisztességes út. „Én mindig a nehezebbik utat választottam!” Ilyen egyszerű volna? Nem egyszerű talán, de mégis járható ez az út. A jövőnket illetően talán nincs is más választásunk.

PATKÓS ANDRÁS

AZ ELBŰVÖLT FIZIKUS

Írások

Copyright 2015 Patkós András, Typotex, Budapest, 2015

Kiadja a Typotex Elektronikus Kiadó Kft.

Felelős vezetŐ: Votisky Zsuzsa